Aktuális

Szíria: a női egyenjogúságról szóló rendeletet adtak ki a kurdok

A női egyenjogúságról szóló rendeletet adott ki Szíria kurdok lakta régiójának önkormányzata, amely kimondja, hogy a nőknek és a férfiaknak a magán- és a közélet minden területén egyenlőnek kell lenniük.

A dekrétum kimondja, hogy a nőket ugyanolyan munkafeltételek és fizetés illetik meg, mint a férfiakat, valamint azt is, hogy a lányoknak be kell tölteniük 18. életévüket ahhoz, hogy férjhez mehessenek, és nem szabad házasságra kényszeríteni őket. A rendelet megtiltja a poligámiát, az úgynevezett becsületgyilkosságokat, a nők elleni erőszakot és a nők hátrányos megkülönböztetését. Ezenkívül lehetővé teszi, hogy a nők is örökölhessenek, illetve tanúskodhassanak a bíróságon.

A rendelet “sértés a dzsihadista Iszlám Állam számára, amely szélsőségesen diszkriminálja a nőket” – mondta Rami Abdel Rahman, az  Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának igazgatója, aki szerint a szélsőségesek ellen harcoló kurdok meg akarják mutatni a nemzetközi közösségnek, hogy igenis fontosak nekik a polgári jogok és demokratikus kultúra.

A kurdok 2013 óta küzdenek a dzsihadisták ellen Szíria északkeleti részén. A szíriai-török határon fekvő Kobaniért harmadik hónapja folyó harc a jelképe lett e szembenállásnak.

A kurd népcsoport a több mint három éve dúló szíriai polgárháború előtt a közel-keleti ország 23 milliós lakosságának 10 százalékát tette ki. Többségében az Irakkal és Törökországgal határos Haszaka tartományban élnek, a térség nagyjából egymillió lakosának 70 százaléka kurd, és mindössze 30 százaléka arab. A kurdok autonóm önkormányzatát a damaszkuszi kormány nem ismeri el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top