Aktuális

Nő vezeti a világhírű részecskekutató intézetet

Új főigazgatót választott az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN élére a nemzetközi intézet tanácsa kedden, Fabiola Gianotti 2016. január 1-jén váltja a tisztségben Rolf Heuert, megbízatása öt évre szól.

A főigazgatói posztra három jelölt pályázott, a tanács mindnyájukat méltatta, Fabiola Gianettivel kapcsolatban pedig elmondták: a CERN jövőjéről szóló elképzelései, valamint az intézménnyel és a kísérleti részecskefizikával kapcsolatos mélyreható ismeretei vezettek ahhoz, hogy rá esett a választás.

Rolf Heuer elégedett, hogy Fabiola Gianotti követi őt a szervezet élén. Elmondta, hogy örömmel dolgozott vele az elmúlt években.

Fabiola Gianotti nagy megtiszteltetésnek, egyúttal nagy felelősségnek tartja, hogy ő lesz a szervezet következő főigazgatója: “A CERN a tudományos kiválóság központja, büszkeség és inspiráció forrása a fizikusok számára. A technológia és az innováció bölcsője, a nemzetközi tudományos együttműködés és a béke kézzelfogható példája.”

Az olasz kutatónő volt a vezetője a nagy hadronütköztető Atlas kísérletének 2009 és 2013 között, vagyis abban az időszakban, amikor a CERN az LHC Atlas és CMS kísérletei eredményeire támaszkodva igazolta a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon létezését, amelynek évtizedekkel ezelőtti megjósolásáért tavaly Nobel-díjat kapott Peter Higgs brit és Francois Englert belga fizikus.

A CERN eddigi 15 férfi főigazgatója után Fabiola Gianetti lesz az első nő e tisztségben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top