Aktuális

Ismét a Fazekas a gimnáziumi toplista élén

Újra a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium áll a gimnáziumi rangsor élén, a szintén fővárosi Eötvös József Gimnázium követi – a HVG-lista első 10 helyezettjét az eduline.hu tette közzé.

Az összesített rangsor első helyén ismét a Fazekas gimnázium áll, amely három – a szövegértést és a matematikai képességeket vizsgáló kompetenciamérés, valamint a matematika érettségi eredménye alapján összeállított – alrangsorban is az első helyet szerezte meg.

Az összesített lista második helyezettje a budapesti Eötvös gimnázium, míg a harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki a budapesti Veres Péter Gimnázium, a Szent István Gimnázium és az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziuma között.

Őket követi az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium (Budapest), ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium (Budapest), a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola (Budapest), a Lovassy László Gimnázium (Veszprém) valamint a Budapest XXII. kerületi Kempelen Farkas Gimnázium.

A rangsoroláshoz a diákok 2013-as tanulmányi és felvételi eredményeit, a különböző versenyeken elért helyezéseket és egyéb adatokat használtak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top