Aktuális

“Ne sírj, anyám!” – a felakasztott iráni nő utolsó üzenete

Mostanra fordították le annak az iráni nőnek az utolsó üzenetét, akit hét év raboskodás után vasárnap akasztottak fel egy teheráni börtönben.

“Isten bíróságánál kegyelmet kapok” – mondta édesanyjának szánt utolsó üzenetében az az iráni nő, akit minden nemzetközi megmozdulás ellenére vasárnap akasztottak fel egy teheráni börtönben. Rejhaneh Dzsabbari 26 éves volt, hét éve raboskodott a börtönben.

Az utolsó hangüzenetet, amelyet anyjának szánt, most fordították le angolra. “Drága Sholeh, ne sírj attól, amit most hallasz. A világ nem szeretett minket, nem akarta a sorsomat. De Isten törvényszéke előtt megvádolom majd a vizsgálóimat és mindazokat, akik megsértettek engem, vagy megtaposták a jogaimat. Tudatlanságból vagy hazugság miatt figyelmen kívül hagyták, hogy az igazság néha más, mint aminek látszik.”

Dzsabbarit 2007-ben tartóztatták le Morteza Abdolali Sarbandi, az iráni Hírszerzési Minisztérium egykori alkalmazottjának meggyilkolása után. Az akkor 19 éves nő azt mondta: a férfi megpróbálta megerőszakolni. Dzsabbari tagadta, hogy ő gyilkolta meg. Annyit elismert, hogy egyszer hátba döfte, de azt állította, hogy valaki más is jelen volt akkor a házban, és ő követte el a gyilkosságot.

Hangüzenetében Dzsabbari azt is mondta, ha nem üt vissza azon az éjszakán, biztosan meggyilkolták volna. “A testemet a város valamelyik pontjára dobták volna, és néhány nappal később neked kellett volna azonosítanod engem, és te is tisztán láttad volna, hogy megerőszakoltak – mondta. – A gyilkost soha nem találták volna meg, nincs annyi hatalmunk és befolyásunk, mint neki. Te jobban tudod, mint én, hogy a halállal nem ér véget az élet.”

Az Amnesty International szervezet szerint Dzsabbarit egy elhibázott nyomozás alapján ítélték el. A Facebookon és a Twitteren is kampány indult a nő megmentéséért, több mint 242 ezer aláírást gyűjtöttek össze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top