Aktuális

Gólyatábori nemi erőszak: távozik az ELTE két karának HÖK-elnöksége

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Kar hallgatói önkormányzatának (HÖK) elnöke pénteken lemondott, és "visszahívta elnökségének tagjait", az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói önkormányzatának elnöksége pedig benyújtotta lemondását az egyetem gólyatáboraiban történt erőszakos bűncselekmények miatt.

A Zaránd Péter EHÖK-elnök által jegyzett közleményben azt írták: a Tanító- és Óvóképző Kar hallgatói önkormányzata “a rendezvényszervezésben alkalmazott azonnali intézkedés mellett az érdekképviselet hitelességének helyreállítása és morális megítélése érdekében” levonta a személyi konzekvenciákat, ennek értelmében a kari HÖK elnöke pénteken lemondott, “visszahívta elnökségének tagjait”, és tisztújítást kezdeményezett.

Az állam- és jogtudományi kar vezetése a 2013-as “megrázó” esetről pénteken vizsgálatot folytatott le. A kari HÖK jelenlegi elnöksége a vizsgálat eredményétől függetlenül, “a bizalom helyreállításának érdekében” benyújtotta lemondását. Személyes érintettségüket – ígéretük szerint – egy külön közleményben fogják tisztázni.

Az Index szerdán számolt be egy fővárosi jogi kar gólyatáborában 2013-ban elkövetett és eddig jogi következmények nélkül maradt nemi erőszakról.

Az ELTE EHÖK közleményében azt írták: megkövetnek minden, az elmúlt évek gólyatáboraiban “sérelmet elszenvedő” ELTE-hallgatót, együttérzésüket fejezik ki velük és szeretteikkel. Hozzátették: nyíltan elhatárolódnak minden olyan hallgatótól, különösen volt vagy jelenlegi hallgatói önkormányzati képviselőtől, illetve tisztségviselőtől, aki egy “ehhez fogható aberrált cselekvésben” részt vett, azt elhallgatta, eltussolásában közreműködött.

Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke az MTI birtokába került, Zaránd Péterhez intézett, ugyancsak pénteki levelében azonnali hatállyal lemondásra szólított fel minden olyan ELTE kari hallgatói tisztségviselőt, aki a gólyatáborokban történt erőszakos bűncselekmények idején hivatalban volt, a szervezéshez bármilyen köze lehetett.

Az ELTE jogi karának dékánja a nap folyamán azt közölte az MTI-vel, hogy feljelentést tett a tavalyi kari gólyatáborban történtekkel kapcsolatban szexuális erőszak és kábítószer-birtoklás bűntettének gyanúja miatt. Király Miklós a jövőben nem járul hozzá gólyatábor szervezéséhez, és fegyelmi eljárást kezdeményezett a hallgatói önkormányzat érintett vezetői ellen.

Az ELTE rektora szeptember közepén kari szinten már fegyelmi eljárásokat indított az intézmény két idei gólyatáborában történtek miatt, több esetben a legsúlyosabb büntetés, azaz a hallgatói jogviszony megszűnése sem kizárt. Ezek az eljárások még tartanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top