nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
“Kényelmes dolog a szószékről szapulni a homoszexualitást” – Az egykori lelkész nem hallgat tovább

“Kényelmes dolog a szószékről szapulni a homoszexualitást” – Az egykori lelkész nem hallgat tovább

Huszonhét évesen, hosszú gyötrődés után döntött a coming out mellett. Ennek nagy ára volt. Búcsút kellett vennie a hivatásától, és egész addigi élete gyökerestül megváltozott. Az egykori lelkész most könyvben írta meg a történetét.
Karafiáth Orsolya
f Ajánlom

Milyen volt az a két hét, amíg a gyülekezet válaszára vártál a lemondásod után?

Nem volt kérdés számomra, hogy ne fogadnák el a lemondásomat, így az a két hét nem attól volt nehéz, hogy kitaláljam a döntésüket, hanem azért, mert ezzel elindultam egy nehéz és fájdalmas úton, amelyen sebezhetővé tettem magam, és nem tudhattam, hogyan jövök ki belőle. Nagyon fájt, hogy el kellett engednem nemcsak a hivatásomat, hanem a közösségemet, ahol kilencéves korom óta felnőttem. Mikor közösséget váltottam, végigbőgtem minden áldott istentiszteletet egy pár hónapig. Szép csendben folytak a könnyeim feltartóztathatatlanul.

Az új gyülekezetből egy év múlva mentem el, amikor kezdeményeztem egy beszélgetést a lelkésszel, és elmondtam neki, hogy melegként szeretnék itt lenni. Gyakorlatilag felszólított a megtérésre, és felajánlotta a segítségét, amennyiben úgy döntök, hogy “elfordulok a homoszexualitástól”. Nem jártam oda többet.

Ma, hat évvel a történtek után továbbra is emberekkel foglalkozom: üzleti coach, szupervizor, szervezetfejlesztő lettem. És ott tartok hat év után, hogy Isten abban a kegyelemben részesített, hogy a könyvemen keresztül Róla is beszélhetek. Megértettem, hogy a feladat a fontos, és nem a pozíció. Most egészen intenzíven újra elővett az Úr, és mozgásban tart. Én pedig szeretnék készen lenni arra, amire hív. Mert az örök élet nem valami, ami majd eljön, hanem egy utazás, amiben napról napra jobban megismerjük Őt, egymás történetein keresztül is. Mindannyiunk története a mostban íródik.

Többször leszögezted, hogy míg a meleg létedet kaptad, Istent választottad. “Isten cserbenhagyott, elárult” – érezted kamaszként. Mostanában van-e ilyen érzésed?

Ma már nem érzek ilyet. Olyat néha érzek, hogy még mindig képes vagyok én magam  “cserben hagyni” saját magamat, amikor azt feltételezem, hogy nem elég, aki vagyok, egy kicsit másmilyennek kell mutatnom magam azért, hogy elfogadjanak. De Isten ilyenkor is mellettem van, és tudom, hogy Ő választott engem és nem csak én Őt.

Amikor Istenhez imádkoztál, hogy szabadítson meg a “bűntől”, elhitted magadban mélyen, hogy ez tényleg bűn, és meg lehet tőle szabadulni?

Tényleg hittem, hogy Isten meg fog szabadítani, hiszen ha nem tettem volna, nem mentem volna teológiára, nem készültem volna teljes idejű szolgálónak, hiszen tudtam, hogy ez egy vagy-vagy kérdés lesz. 

Az Amerikai Metropolitan Egyház papjai a Lettországban rendezett Gay Prideon (Fotó: Janek Skarzinsky/AFP)
Az Amerikai Metropolitan Egyház papjai a Lettországban rendezett Gay Prideon (Fotó: Janek Skarzinsky/AFP)

A könyvben (Kincses Marcell: Coming out könyv) álnevet használsz, többen megkérdőjelezik, valódi személy vagy-e. Írod, hogy a szüleid miatt is választottad az álnevet, illetve azért, hogy a munkád során ne érjen hátrányos megkülönböztetés.

El akartam mondani a történetemet. Úgy érzem, ennek a beszámolónak régen itt volt már a helye, és még sok ilyenre lenne szükség. Ebből a szempontból nekem is, és szerintem az olvasónak is mellékes, hogyan hívják valójában a szerzőt. A történetem igaz történet. Amikor joghurtos poharat írok, az joghurtos pohár volt. A kritikus dialógusok is gyakorlatilag szó szerint belém égtek, hiszen intenzív élmények voltak. Majd mindenki a családból tőlem tudja, hogy meleg vagyok, és mind a szűkebb, mind a  tágabb ismeretségi köreim előtt nyíltan beszélek. A könyv kiadása előtt az álnév használata volt számomra komfortos, de ezzel együtt nem bújok el, most például jelentkeztem a Ki Mit Tube internetes tehetségkutatóra, a könyvemből olvastam fel egy részletet .

Írod, hogy mindenkinek megvan a joga a nem előbújásra, és hogy a coming outnak megvan az ideje. Szerinted mikor jön el ez az idő egy emberben? Mikor érik meg rá?

Az ember felpakolja a mérleg két serpenyőjére az érveit, ellenérveit, megnézi, mekkora árat fizet a fel nem vállalásért. Van, akinek a teste jelez kőkeményen, hogy köszöni, részéről nem játssza tovább a játékot, és pszichoszomatizál egy komolyabb betegséget. Akkor mindjárt megbillen az a bizonyos serpenyő. Komoly érv lehet az eltelt idő is, nálam is benne volt ez a faktor. Túl drága és rövid az élet ahhoz, hogy “egy szekrényben” éljük le, meghasonlásban, őszintétlenségben.

Az előbújásod mennyiben változtatta meg az életed?

Nagy árat fizettem érte. Előtte minden csak fantázia volt és feltételezés. Ez a tanulási folyamat egybeesett a felnőtté válásommal is bizonyos értelemben. Felelősséget vállaltam magamért, és voltak, akiket elveszítettem barátként. És voltak, akiket ezen az úton kaptam ajándékba. Ahogy a könyv borítója is jelzi, 27 éves koromig ez tiltott terület volt az életemben. Ezután tapasztaltam meg a szexualitást, a párkapcsolatot, és ismertem meg a meleg közösséget. Sajátos helyzetemnél fogva, a melegséget el nem fogadó egyházból jőve nekem nem volt kérdés, hogy el fogok-e veszíteni mindent onnan, ha ezt az utat járom, így már nem tűnt akkora ügynek, hogy teljes mellszélességgel vállaljam magam a környezetemben, ugyanis már nem maradt vesztenivalóm.

Értek támadások a könyv megjelenése után?

Volt néhány keresztény ismerősöm, akik például közösségi site-okon bekommenteltek igeverseket, és kifejtették, hogy sosem voltam közülük való. Volt keresztény barátom, aki azt kérte tőlem, hogy előbújásom után ne kezdjek el affektálni, meg feminin lenni. Nem tudom, miért gondolta, hogy a személyiségem vagy a hangom most kezdene majd hirtelen megváltozni. Más keresztények azt feltételezték, hogy megtagadtam a hitet, hiszen szerintük nem lehet valaki meleg és keresztény egyszerre.

Egy másik, veszélyes sztereotípia, amely következménye a bűn-betegség-deviancia szentháromságnak, amely koordinátarendszer mentén értelmezik egyesek a melegséget, az az, hogy megkérdőjelezik a megbízhatóságodat, a mentális egészségedet. Bárkire nézve sértő ez a feltételezés, de ha mondjuk egy magas pozícióban lévő ember fontolgatja az előbújást, ez mindenképpen hátráltatni fogja őt, főleg olyan helyzetben, ha férfiként erőt, tekintélyt, megbízhatóságot, önuralmat kell demonstrálni.

Ha azt gondolják, hogy te választottad magadnak ezt az “életstílust”, akkor az azt is jelenti, hogy nem bírtad a gyűrődést, beadtad a derekad egy kísértésnek, és ezek szerint nem tudod kontrollálni az impulzusaidat. “Hát hogyan is lehetne felelősséget bízni az ilyenre, aki még ebben sem tud magának parancsolni?” – sugallják az előítéletek. Ez egy alattomos és gonosz játszma.

A Bibliában hat passzus is leszögezi, hogy a homoszexualitás bűn – értelmezik többen. De létezik másik olvasat is.

A Bibliát úgy kell olvasni, hogy megértsük a Szerző, Isten szándékát. A keresztény hit egyik alaptétele, hogy a Biblia Isten ihletett szava, végső soron az Ő üzenete. Az én hitem szerint Isten célja, hogy személyes szeretetkapcsolatban éljen az emberrel, amelyhez az erőt is Ő adja Szentlelke által. Aki tiltásokban gondolkozik, az nem értette meg a szeretet törvényének a szabadságát. Szeretettel tartozunk egymásnak, és Istennek. Ha belegondolunk, ez sokkal nagyobb kihívás, mint szabálykövetésből elkerülni például a Mózes által tiltott kétféle anyagból szőtt ruhát.

Tudnál konkrét bibliai példát idézni?

Itt van például a híres-hírhedt igevers, a Róma 1:27.

Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.

Az írásmagyarázás első szabálya, hogy egy bibliai szakasz elsődleges jelentése az ott és akkor élő címzetteknek szól, nevezetesen a római gyülekezetnek. Azt kell megértenünk, hogy mi volt az a helyzet, amiről akkor és ott Pál beszélt, és nem pedig fordítva. Nem a mai, 21. századi, nyugati gondolkodásunk szűrőjén keresztül behelyettesítve a mai jelenségekre kell először asszociálnunk. Erős a gyanú, hogy Pál egy nagyon konkrét helyzetről ír itt, amire elég volt csak ezt az utalást tennie, hogy értse mindenki, miről beszél.

Akkoriban mindenki előtt ismert volt Gaius Caligula császár esete. Suetonius írásaiból tudjuk, hogy vérfertőző kapcsolatban élt saját nővéreivel, eltelve saját dicsőségétől magáról akart szobrot emeltetni a jeruzsálemi templomban. A zsidó vallás pedig egyértelműen tiltja az istenábrázolást. Mindezt megfejelve orgiákban vett rész, a saját vacsoravendégei feleségeit gyalázta meg a szomszédos helyiségben. Nemcsak nőket, hanem saját tábornokát is megerőszakolta, csak hogy megmutassa, ki a főnök. Nem sokkal ezután, Krisztus után 41-ben ez a tábornok meggyilkolta őt, méghozzá úgy, hogy a nemi szervén keresztül döfte le egy lándzsával.

Ezt tudva az “ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban” – résznek egész más olvasata lesz. Ma sem vonnánk kétségbe, hogy mindez elítélendő, hiszen a szexuális erőszak ma is bűn, akár hetero-, akár homoszexuális módon történik. Ha én lettem volna Pál helyében, én is ezt írtam volna, de ennek a helyzetnek semmi köze két felnőtt ember közös megegyezésen alapuló, egyenlő rangú, tiszteleten és szereteten nyugvó vonzalmához.

Az efféle, romantikus szerelemfelfogás nem volt tipikus akkoriban – nemektől függetlenül.

Nem, mert a társadalom nem így épült fel, mint napjainkban. A nők gyakorlatilag vagyontárgyak voltak, egész más volt a társadalmi helyük, mint ma, a nyugati társadalomban. És ne feledjük, nem volt olyan nagyon régen, amikor a nők még itt sem szavazhattak, mert hát minek is, ha egyszer Pál is megmondta, hogy “az asszonyok hallgassanak a gyülekezetben”. Mindig látnunk kell a kontextust, amiben megszólal az aktuális bibliai üzenet.

Miért lehet, hogy a hivatalos egyházak képviselői sokszor mégis nyíltan, szószékről prédikálón homofóbok, még Ferenc pápa nemrég elhangzott, megengedő szavai után is?

“Hálás” és kényelmes dolog a szószékről szapulni a homoszexualitást. A legtöbb embernek nem jelent kísértést az azonos nemű felé érzett vonzalom, könnyű kiemelni azt a bűnt, aminek az elkövetésére mi magunk nem érzünk kísértést. Talán nem sejtik ezek a prédikátorok, hogy adott esetben a gyülekezeti sorokban ülnek az érintettek is. Ha a melegek nem vállalják az arcukat a gyülekezetekben, akkor az egyház továbbra is arc nélküli ellenséget fog maga előtt látni, és nem a saját testvéreit. Ameddig nem hallják sok hús-vér meleg ember élettörténetét, addig könnyen dobálóznak démonűzéssel mint “megoldással”.

Ha Jézus ma élne, az Alteregó nevű melegbárba is ellátogatna – írod provokatívan. Tényleg így gondolod?

De még mennyire! Azt olvasom ki az evangéliumokból, hogy Jézus oda ment, ahol megtalálta az embereket, nem várta meg, hogy hozzá járuljanak. Azokat az embereket kereste és emelte fel, akik nem számíthattak társadalmi elismertségre: a házasságtörő asszonyt, akit meg akartak kövezni. Leprásokat, vérfolyásos asszonyt gyógyított. Tanítványai között volt vámszedő, zélóta, aki a fennálló római rendet akarta akár erőszakos módon megdönteni (a mai legközelebbi szavunk erre a terrorista lenne). Én nem tudom, az átlagemberben milyen rózsaszín, romantikus elképzelések élnek Jézus Krisztusról, de ő egy radikális alak volt a történelemben. A legradikálisabb. Az én Jézusom ma a földön járva egy melegbárban is látogatást tenne, és beszélne Isten országáról a bulizóknak.

Bújj elő mint szövetséges, mint barát – szólsz az olvasókhoz. Tudsz olyanról, aki a könyved hatására megtette?

Többen felbátorodtak, hogy jobban kiálljanak hetero létükre a meleg közösség ügyéért, sok  megkeresést, visszajelzést kaptam. Vannak, akik két könyvet vesznek: egyet maguknak és egyet, amit kölcsönbe szánnak homofób rokonaiknak, barátaiknak. Nagyon megindító ez számomra, végül is a célom az, hogy elérjen az üzenetem oda, ahol a leginkább szükség van rá. Meleg keresztények is megtaláltak. Volt, aki elmondta, hogy aznap este évek óta imádkozott újra először, és újra feltámadt benne a hit, hogy ezek szerint Isten talán mégsem vetette el őt.

“Azt hiszem, amire az évek alatt eljutottam, az a belátás és a megengedés. Belátás, hogy ez az izé, ez marad. Amióta serdülőkorba léptem, ez a vágy ott volt. Nem ment el, maradt. Szinte megütött a felismerés, hogy most már konkrétan többet éltem ezekkel a vágyakkal, mint nélkülük. Belátás, hogy ami ennyire itt van, azzal most már érdemes szóba állni, máshogy, mint eddig. Itt jön a megengedés. Ami jönni akar, az hadd jöjjön. Nem haragszom már rá. De nem is félek már tőle. Megengedem neki, hogy legyen. Nagy lépés volt ez nekem.”

(Részlet a könyvből)

Megosztás Facebookon