Mit látnak belőlünk a gyerekeink?

Mint a szórólapról idézett szövegből is kiderül, egy színdarabról van szó, amelyet a Stúdió K Színház mutatott be Vidovszky György rendezésében. Címe: Nincsenapám, seanyám. Az író, Szabó Borbála, mindjárt el is nyerte 2014. május 10-én a legjobb magyar szerzőnek járó Békés Pál-díjat a kaposvári ifjúsági színházi biennálén. És tényleg! Nemcsak a szerző ilyen jó, hanem az előadás is. Nem – nem csak – az ifjúsághoz szóló előadás, mindenkihez szól, aki kíváncsi, hogy hogyan élünk manapság, mit látnak ebből gyerekeink, és mit élnek át a családban és az iskolában. Nagyszerű színészek játszanak nagyszerűen a darabban. A lány szerepét Nemes Anna játssza, szívből, tapasztalatból, tökéletes jelenlétben. Anyja Nyakó Juli; Kálmán, a nevelőapa Tamási Zoltán; a vér szerinti elvált apa, aki mindig nagyon kedves, főleg mobilon, néha fel is bukkan, de semmiben nem tud segíteni, Kardos Róbert.

A kompromisszumokat kereső nagymama Horváth Zsuzsa. A segítőkész, de az utolsó pillanatban mégis lelépő, cserbenhagyó báty Lovas Dániel. A tanárnő, aki persze megbuktatja az irodalomért rajongó és ebben sokat tudó és értő lányt, Homonnai Katalin, és végül a két zseniális macska (Kosztolányi) Dezső és (Karinthy) Frici: Nagypál Gábor és Spilák Lajos. (Az ember először megijed, beszélő macskák, úristen, hát ez aztán milyen lesz, “irodalmias ötlet” – és ez is nagyszerű!) Az első jelenet egy születésnap, mindjárt sértődéssel és összeveszéssel. A nagymama, hogy emelje a hangulatot, azt mondja a tortára, “Anyu annyit dolgozott vele”, mire a lány meglepődve: “Miért, te sütötted?” Mire anyu: “Nem, nem én sütöttem! Bocsánatot kérek!” És máris áll a bál. Egy “könyv” is van az ajándékok között, a könyvszeretőnek: Sikerkalauz. És hajgumik… “A jobbik minőség…” – próbálja menteni a snassz ajándékot a nagymama, de persze ő is tudja, hogy ez is “a legolcsóbb kínai szar, amit az éjjel-nappaliban lehet kapni, itt lenn, a Gyuszinál…” A hangulat Kálmán, a nevelőapa közbejöttével, aki “az anyát védi”, gyorsan tovább romlik. Aztán az iskolában vagyunk. Az irodalomtanárnő és a lány összecsapásán. Majd egyre jobban elmélyülünk a család életében, és ez megrázó elmélyülés. Alkoholizmus. Csábítás. Elkeseredett menekülés, melyben senki nem segít. És közben újra meg újra az életben tartó, de a tankönyvek és az iskola által soha meg nem értett és soha meg nem érthető költészet, irodalom. És hogyan vigasztal a család? Hogyan próbálja rábírni 17 év körüli hősnőnket, hogy bírja ki az alkoholista nevelőapát, aki időről időre “tapizni” próbál, és anyját, akit ő próbál szeretni, de akin újra meg újra megérzi, hogy “most is ittál”. El lehet költözni apuékhoz? “Persze, majd mindent megpróbálok, akár hiszed, akár nem, a Hajni is nagyon szeret téged.” (Hajni az új feleség.) De persze nem lehet elköltözni, mert a valóság az, hogy igazából “szeretne téged belefojtani egy kanál vízbe, ha lenne rá reális lehetőség. Ma is, mielőtt idejöttem, elmondott mindennek, merthogy én a lányomnak a seggét is kinyalom, meg hogy pénzelem, miközben az nyilvánvalóan egy rafkós kis kurva…”

Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm. – ez a József Attila-i tisztánlátás a helyzetfelmérés végpontja. Ahogy Horger Antal úr is rosszul ítélte meg ebből a versből József Attilának az értékekhez való viszonyát – így mi is sokszor gyerekeinkét. A Hazám és A Dunánál költőjének ne lett volna hazája? A “valljalak, tagadjalak, segíts meg mindkét szükségemben” fohászkodójának ne lett volna saját istene? Csakhogy: az ifjúság hite a kétely – mint a már-már misztikusan hívő Karácsony Sándor fejlődéslélektanából tudhatjuk, és jusson eszünkbe a régi mondás: Van, aki száján hordja hitét és hazáját, van, aki a szívében. Igen, “az ifjúkor hite a kétely” és a darabból ordító paradoxon, hogy akinek a legtöbb hite és reménye van ebben a totális  reménytelenségben, az éppen főhősünk, az “átlagos”, a reményt vesztett, a hitetlen gimnazista lány. Kedves szülők és kedves tanár kollégák! Menjetek el a Stúdió K Nincsenapám, seanyám előadására, hogy jobban megismerjétek gyerekeiteket, tanítványaitokat és önmagatokat! Jó szórakozást – és reméljük, sírdogálást is!