Aktuális

Jogilag “nőverő” is lehet polgármester

Miközben megérkezett a vádirat a párkapcsolati erőszakkal gyanúsított Balogh József ellen, a férfi Fülöpháza polgármestere szeretne lenni. És bármilyen hihetetlen, jogilag ez rendben is van.

Emlékeztek még Balogh Józsefre és a vak komondor esetére? Hogyan is lehetne elfelejteni… A korábbi országgyűlési képviselő a vád szerint tavaly áprilisban bántalmazta ittasan élettársát, majd először a kutyát (lásd még: vak komondor) okolta a sérelmi nyomokért. Később a társadalmi, politikai nyomás és a tüntetések hatására sem volt hajlandó mandátumáról lemondani, pártja viszont kizárta sorai közül. Gondolhatjuk, hogy aki ilyen ügybe keveredik, még ha nincs is végleges ítélet, behúzza fülét-farkát, és semmiféle közéleti szerepről nem álmodik.

Tüntetés még tavaly
Tüntetés még tavaly

Hát, ha ezt gondoljuk, nagyot tévedünk. Balogh ugyanis úgy döntött, hogy októberben újraindul Fülöpháza polgármesteri címéért. Többek között a Civil Női Kormánynak sem tetszik ez, akik tüntetést szerveznek szombatra, Fülöpházára. “Függetlenül attól, hogy az élettársa megbocsátott-e neki, Balogh bűncselekményt követett el. Megverte az élettársát. Az állam felelőssége, hogy kimondja, a párkapcsolati erőszak nem megengedett, azt büntetni és komolyan vehető módon szankcionálni kell” – mondja Spronz Júlia, a Civil Női Kormány tagja, aki szerint teljesen abszurd, hogy a sértett aktuális véleményétől teszik függővé a cselekmény súlyát.

“Az ügy nincsen elintézve azzal, hogy Balogh feleségül veszi az élettársát. A nőre nem is lehet ezt a súlyt tenni: ő kiszolgáltatott helyzetben van, netán szerelmes is, mindenesetre ezer szállal kötődik ehhez az emberhez” – véli. Persze feltehetjük a kérdést, hogy egy vádirat kizáró ok lehet-e egy választáson, de ha eltekintünk a konkrét ügytől, mondhatjuk azt: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Ha nem így lenne, mindenkit feljelenthetne az ellenfele például, ami automatikusan kizárhatná a választásról. Így viszont jogosan történhet meg az, hogy az illető újra megméretteti magát a polgármesteri címért.

Azóta megérkezett a Balogh ellen benyújtott vádirat a Kecskeméti Járásbíróságra – értesült a Kecskeméti Hírhatár. A Központi Nyomozó Főügyészség súlyos testi sértés miatt nyújtotta be azt a politikus ellen, a bűnösség megállapítását és felfüggesztett szabadságvesztést kértek. Baloghot várhatóan már csak a jövő év elején állítják bíróság elé. És mivel bírósági végzés hiányában senkit nem lehet eltiltani a közügyektől, nyugodtan indulhat a polgármesteri címért. A többi már a választókon múlik.

Tiltakozó menetet szervez szeptember hatodikán, szombaton Fülöpházára a Civil Női Kormány. Akciójukkal azt kívánják megakadályozni, hogy – mint felhívó kiáltványukban írják – “….egy nőverő (Balogh József) polgármester legyen.” A demonstratív célú séta szeptember 6-án (szombat), 11 óra 30-kor indul az Önkormányzati Hivatal elől.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top