Aktuális

Gyermekek elleni tömeges szexuális bűncselekmény-sorozatot tártak fel Angliában

Legalább 1400 gyermekkorú sértettről lehet szó. A gyerekek brutális bántalmazásokat szenvedtek el.

Gyermekek ellen tömegesen elkövetett szexuális bűncselekményeket tártak fel Angliában. A vizsgált – 1997-től 2013-ig terjedő – időszakban legalább 1400 gyermeket ért nemegyszer brutális szexuális bántalmazás az észak-angliai Rotherhamban.

Előfordult, hogy 11 éves vagy még fiatalabb kislányokat csoportosan erőszakoltak meg felnőtt férfiak. Más esetekben benzinnel locsoltak le gyermekeket és felgyújtással fenyegették őket. Sok gyermeket lőfegyverrel kényszerítettek arra, hogy társaik brutális megerőszakolását végignézzék, és azzal fenyegették meg őket, hogy velük is ez történik, ha bárkinek elmondják, amit láttak – áll a vizsgálati jelentésben.

A városi tanácshoz és a rendőrséghez érkeztek bejelentések a bűncselekmény-sorozatról, de az illetékesek vagy alábecsülték a helyzet súlyosságát, vagy azért nem léptek, mert attól tartottak, hogy rájuk sütik a rasszizmus bélyegét – áll a jelentésben. A bűncselekmények zöme ugyanis a város pakisztáni közösségében történt, és az elkövetőket az áldozatok nagy többsége “ázsiaiként” írta le. Öt embert már 2010-ben börtönbüntetésre ítéltek gyermekkorú lányok elleni szexuális bűncselekmények elkövetése miatt, de a tanulmány szerint a bűncselekmény-sorozat gyakorlatilag a mai napig folytatódik.

Nagy-Britanniában az utóbbi időszakban egyre több, az elmúlt évtizedekben elkövetett, súlyosabbnál súlyosabb pedofil bűncselekményre derül fény, és a vádlottak között számos ismert és befolyásos közéleti személyiség is szerepel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top