Aktuális

Nőknek tilos a strandolás – a nedves csador túl provokatív

Ez már a strandszezon kellős közepe: a vízpartokon éles szemű, bátor vízi mentők és a parti őrség emberei vigyáznak a fürdőzőkre.

Már ahol. Van a világnak olyan csücske, ahol vigyázni vigyáznak, csak kicsit másként, mint máshol. Iránban arról gondoskodnak, nehogy nők is fürdőzzenek. Az ország női lakossága minden körülmények között csak tetőtől talpig beburkolózva járhat nyilvános helyeken, de még ebben az öltözékben sem engedélyezett számukra a hűsítő megmártózás.

Irán gyönyörű strandjainak a többsége csak a férfiaké. Vannak persze a nagyobb városok közelében kifejezetten nők számára elkerített partszakaszok, ahol a “strand” mind a négy oldalról el van kerítve. Igen, a tenger felől is. Talán csak technikai okokból nem fedték be még a tetejüket is ezeknek a létesítményeknek. A 2700 kilométeres partszakaszon a nők helye gondosan és szigorúan kijelölt. A fedett medencékben is csak szigorúan elkülönítve, meghatározott időpontokban tartózkodhatnak. A legtöbb parton folyamatosan járőröznek a hatóság emberei, hogy biztosak legyenek benne, nem akad olyan nő, aki hidjábját viselve nemcsak sétálgat, de urambocsá’ meg is mártózik a hűsítő habokban.

Miért? Azért, mert a nedves csador túl provokatív!

A nők úszását eleve nem nézik jó szemmel az országban. Ezt azóta tudjuk, mióta Elham Asghari hiába úszott új, 20 km-es rekordot a Kaszpi-tengerben hat kilónyi iszlám női viseletben, rekordját nem ismerte el Irán. Azt mondták, azért, mert a sportoló testének nőies vonalai felismerhetők voltak, amikor kijött a vízből.

Most azonban rájöttek, az az igazi, ha a megmártózást is megtiltják. Az “egészséges tenger” akció kapcsán Ali Mohammad, a parti őrség parancsnoka először tavaly örvendezett egy sort az “innovatív kezdeményezésnek”, és reményét fejezte ki, hogy idén még szigorúbb lehet a felügyelet. A projekt végrehajtása során együttműködnek rendőrnőkkel, sőt a kezdeményezéshez az iszlám milícia is csatlakozott.

Nem csoda hát, hogy az ország csodás partjai ellenére nem jönnek a turisták. Ki utazna ilyen feltételek mellett a tengerhez?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top