nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Mautner Zsófia: “Élvezem, ha valaki főz rám”

Mautner Zsófia: “Élvezem, ha valaki főz rám”

Mi a közös a diplomáciában és a gasztronómiában? És vajon mit lehet főzni, ha egy gaszroblogger jön hozzánk vendégségbe?
Oravecz Éva Csilla
f Ajánlom

– A diplomácia és a konyha nem áll távol egymástól, hiszen a főzés is egyfajta kommunikációs forma. A “konyhadiplomácia” létező fogalom? Te használod az ételt például konfliktusmegoldásra?
– Annyian kérdezik tőlem, hogyan kötöttem ki a diplomáciától ennyire távol eső területen, miközben abszolút egyetértek veled, tényleg nincs a kettő között akkora különbség. Mindkét szakma a kommunikációról szól, nem véletlen, hogy a politikában is a fontos kérdések gyakran fehér asztal mellett dőlnek el. Az étel sokkal több, mint étel, és engem ez a hozzáadott érték izgat igazán. Ha valakitől megkérdezed, gyerekkorában mit reggelizett, a válasza túlmutat majd a gasztronómián. Lesz benne hagyomány, kulturális háttér, családtörténet, gyökerek, személyiségjegyek.

– Elkülönül a privát és a szakmai főzésed?
– Havonta átlagosan hetven receptet főzök és publikálok, ezért igyekszem az étkezésemet praktikusan megoldani. Amit a fotózásra készítek, azt esszük a stábbal, vagy ami alapanyag megmarad a munkafőzésből, azt dolgozom fel. Annyiban különül el talán a kettő, hogy mivel a munkám során nagyüzemben főzök, nagyon sokfélét, privátban az egyszerű dolgokat részesítem előnyben: levest, főzeléket, salátát.

– Nem ismerek nagyon senkit, aki egyedül él, és rendszeresen magára főzne. A főzéshez mintha szükség lenne arra, hogy legyen kinek.
– Mára ráadásul az étkezés maradt szinte az egyetlen olyan alkalom, amikor leülsz valakivel egy asztal mellé két-három órát beszélgetni. Néhány éve készítettem interjút René Redzepivel, a világ legjobb éttermének, a Nomának a séfjével. Ő azt mondja, az étterem a 21. század temploma, azaz a hely, ahová az emberek összejárnak társadalmi életet élni. Van benne valami.

Mautner Zsófia:

– Ha ajándékot kapsz a szeretteidtől, az mindig gasztronómiai vonatkozású? Mindenkinek az étel jut rólad eszébe?
– Többnyire igen, de én ennek örülök. Anyukám, mondjuk, szándékosan azért nem vesz nekem gasztróval kapcsolatos ajándékot, mert azt mondja, hogy amit akarok, azt úgyis megveszem, és úgysem tudja kitalálni, mit szeretnék, mi érdekel éppen. De imádom, amikor séfek és barátok az utazásaikról egzotikus fűszereket hoznak nekem.

– Ha utazol, te a fűszerüzleteket járod úgy külföldön, mint más nő a butikokat?
– Bárhová megyek, első utam a piacra vezet, de imádom megnézni a helyi közértet is. Mit vesznek ott a háziasszonyok, mennyibe kerül a joghurt, hogy néz ki, és milyen ízesítések vannak. Az interneten keresztül felkutatom a főzőiskolákat, vagy keresek egy ottani háziasszonyt, aki közelebbről is megismertet a helyi főzőkultúrával.

– El sem mennél olyan nyaralásra, ahol két hétig fekszel a tengerparton?
– De, most éppen arra készülök. Olyan feszített tempót diktálok az utóbbi időben magamnak, annyira ki vagyok merülve mentálisan és fizikailag, hogy most kimondottan “buta” nyaralásra vágyom. Ki szeretnék feküdni a tengerpartra, és szépirodalmat olvasni. Remélem, összejön.

Névjegy
• 1972. szeptember 2-án született, végzettsége szerint külkereskedő.
• Öt évig volt diplomata Brüsszelben, ahol esélyegyenlőséggel, ifjúságpolitikával és kultúrával foglalkozott.
• Hat idegen nyelven beszél: angolul, németül, franciául, spanyolul, oroszul és csehül.
• Az Ízes élet című televíziós főzőműsor házigazdája.
• Négy szakácskönyve jelent meg eddig: Chili & Vanília, Gyere velem főzni! – Slambuctól bambuszig, Főzőiskola – Alapfok, Főzőiskola – Középfok.
Mautner Zsófia gasztroblogja volt az első, amit érdemes volt olvasni. A Chili & Vaníliát még brüsszeli diplomataként kezdte írni, mára a hobbijából hivatás és főállás lett. Négy sikeres szakácskönyvet írt, napi televíziós főzőműsora van, számos nyomtatott lapban feltűnnek a receptjei.

– Lett új hobbid, mióta ebben a minőségében elvesztetted a főzést?
– Én tényleg imádok főzni, most a nap huszonnégy órájában ezzel foglalkozom és ezen jár az agyam.

– Nem érzed úgy, hogy felfal?
– Néha igen, ezért is kellett megtanulnom tudatosan úgy beosztani az időmet, hogy beiktassak olyan félnapokat, amikor nem főzök vagy írok semmit, vagy hogy pár napra le tudjak menni a régi, nagyszülői házba, Kunmadarasra, kiszellőztetni a fejem, helyet csinálni új gondolatoknak. Amit az ember nagyon szeret, azt nagy hévvel csinálja, de meg kellett tanulnom nemet mondani. Másrészt azonban a sikeres emberek nem véletlenül lettek sikeresek. Semmi csoda nincs, iszonyú sokat kell dolgozni.

– Azért szép történet a tiéd, mert megmutattad, hogy pusztán a szenvedélyre és szorgalomra alapozva váltani lehet, és fel lehet építeni egy újabb karriert.

– Brüsszelben a négy fal között, a kanapén ülve, egy laptoppal kezdtem. Semmilyen extra anyagi hátterem nem volt, bár nyilvánvalóan a diplomáciai pálya nyújt egy bizonyos életszínvonalat, de nem állt mögöttem gazdag család vagy férj, aki finanszírozta volna a hobbimat. Nem volt semmilyen kapcsolatrendszerem sem, fogalmam sem volt, itthon ki kicsoda ezen a területen.

– Amikor elkezdted, tudtad, mit csinálsz és mi vele a célod?
– Csak a saját örömömre kezdtem írni, annyi mondanivaló felgyülemlett bennem gasztrotémában. Eljött életemben az a pillanat, amikor már láttam a barátaim szemén, hogy érdekli ugyan őket, mit főztem, de hogy hány fokon, meg milyen fűszereket használtam… Nem akartam többé ezzel fárasztani őket. Az első időszakban angolul is írtam, és nemzetközi volt a közönségem.

– A szüleid is diplomáciai pályán dolgoztak, te hat nyelven beszélsz, köztük csehül is. Éltetek Csehszlovákiában?
– Gyerekkoromban öt évig éltünk ott a szüleimmel. Kint voltam pár hete a Prágai Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelyen Magyarország volt a díszvendég, és nagy bátran bevállaltam, hogy csehül tartom meg a főzőbemutatómat, mondván, az milyen menő lesz. Ahogy közeledett az időpont, kezdtem bepánikolni, mert egyrészt húsz éve nem szólaltam meg csehül, másrészt ezen a nyelven egy gyerek szókincsével rendelkezem. Egy kinti barátnőm segített, betanította nekem a szövegemet, ami végül remekül sikerült. Teljesen odavoltak a csehek, hogy egy magyar csaj akcentus nélkül beszéli a nyelvüket.

– Mer neked férfi főzni?
– Kevesen mernek nekem főzni, de azért szerencsére vannak bátrak. Ha vendégségbe hívnak, az a mottó, hogy együtt főzünk, amiről én már tudom, hogy azt jelenti, én főzök. Akad azért, aki főz nekem, és olyankor a legegyszerűbb dolgokat szeretem. Egy jó rakott krumplinál vagy lecsónál ilyenkor nincs jobb.

– Tudsz te még civilként enni?
– Otthon totál civilként eszem. Amikor hétvégi ebéd van apukámnál, és megkérdezi, mit főzzön, mindig azt mondom, finomfőzeléket. És hogy nem úgy jövök haza, hogy elemezni akarom a vasárnapi ebédet, és nem is azért, hogy valami gourmet-fogást egyek. Nagyon élvezem, ha valaki főz rám.

– A külsőd alapján hány országban tudod eladni magad helyinek?
Isztambulban senki nem hiszi el, hogy nem ottani vagyok, de az arabok arabnak néznek, az azeriek meg azerinek. Mindennek elmegyek, bárhol eladható multikulti arcom van.

– A gasztrobloggereknek nagy szerepük van abban, hogy a magyar háziasszony ma jóval nyitottabb a világkonyha vagy a modern konyhatechnikák felé, mint tíz évvel ezelőtt, de könnyű meghúzni, hol a határ? Kell tudnia szerinted egy háziasszonynak szuvidolni, és szüksége van húshőmérőre?
– Na, az otthoni szuvidolással én például egyáltalán nem értek egyet.

– Nem vagy gasztrosznob?
– Abszolút nem. A cateringben, ahol mondjuk háromszáz főre kell ugyanabban a pillanatban feltálalni egy húst, a szuvidolás remek, de egyébként tanuljunk meg húst sütni.

– Húshőmérővel?
– A húshőmérő jó dolog, de pasis cucc, mint ahogy az összes többi ilyen kütyü is. Játsszanak csak el a fiúk a húshőmérőkkel, szerintem lehet tökéletes steaket sütni nélküle is.

– Szoktál fogyókúrázni, vagy ez ennyi étel közelében lehetetlen?
– Iszonyatosan irigylem azokat a kollégáimat, akik ebben a szakmában vékonyak tudnak maradni, mert az egy triplaszaltós mutatványnak számít. Nekem nincs különösebb problémám magammal, félreértés ne essék, persze azért minden hétfőn diétába kezdek. Sportolok, azzal valamennyire szinten tartom magam, futok a Szigeten, és edzésre járok. Ha már van rajtam egy réteg “gourmet-háj”, legalább érezzem alatta az izmaimat. Ami a legrosszabb, hogy a sok kötelezettség és a szoros időbeosztás miatt meglehetősen rendszertelenül étkezem. Nem azzal van gond, amit, hanem azzal, amikor eszem. Annál bizarrabb dolog nincs, mint amikor egy forgatási napon lefőzök tizenöt ételt, közben egyáltalán nem eszem, majd este tízkor hazaérek, és éhesen rávetem magam a hűtőre.

– Hány évesen sütöttél először?
– A családi legenda szerint hat-hét éves voltam. Prágában történt, hogy felhívtam a szüleimet a munkában, hogy árulják el, hogy kell kisütni a csörögefánkot. Úristen, mondták ők, nehogy otthon, egyedül nekiálljak a forró olajjal bűvészkedni. Mindjárt jönnek, várjam meg őket. De mire hazajöttek, már kész volt, és finom is lett egyébként, ám a konyha úgy nézett ki, mintha felrobbant volna.

– Emlékszel még rá, hogy akkor minek készültél?
– Mivel ebben a nemzetközi közegben nőttem fel, és nagyon szerettem a jövés-menést, mindig ebben a külkereskedő–diplomata pályában gondolkodtam. Az öcsém esztétika–germanisztika szakon végzett az ELTE-n, úgyhogy a családban nagyon sokáig én számítottam a gyakorlatias, ambiciózus gyereknek, aki pontosan tudja, mit akar, és sínen van az élete. A tesóm meg a bölcsészdiplomájával, aki ráadásul még gitározik is, ő volt az elszállt művész, akivel Jézusom, mi lesz, a szüleim próbálták valahogy pályára állítani, hogy legyen belőle valami. Ehhez képest én csapot-papot otthagytam, és főzőnő lettem, a tesóm pedig külkereskedő, és most a bécsi követségen diplomata.

Mautner Zsófia:

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Megosztás Facebookon