Aktuális

Akár ihatunk is a Balatonból

Mindenki nyugodjon meg, kiváló a Balaton vízminősége! Ezt üzeni a környezetvédelmi felügyelőség.

A hatóság az újabb mikrobiológiai vizsgálatokra hivatkozva azt közölte, a tó vize még az ivóvíz-minősítésnek is megfelel. A szakemberek a vízmintákat Tihany–Szántód térségében vették. Jelezték azt is, hogy a mikrobiológiai vizsgálatok semmilyen szennyeződésre utaló jelet nem mutattak ki, az E. coli és az Enterococcus értéke továbbra is nulla. A tó vize kiváló, megegyezik az ilyenkor szokásossal – hangsúlyozták.

A Földművelésügyi Minisztérium június 28-án adott tájékoztatást arról, hogy az egyik hírportálon megjelent fénykép miatt a felügyelőség szakemberei Tihany és Szántód között több ponton mintát vettek a Balatonból. A portál egy olvasói fotót közölt, melyen a vélekedés szerint vízen úszó (többek szerint óriási ürülékszőnyeg) szennyeződés látható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top