Leszámolnak a koldusokkal a norvégok

Norvégia betiltja a nyilvános helyeken való koldulást egy olyan törvénymódosítás alapján, amelynek vitáját hétfőn kezdték meg az oslói parlamentben. A jobboldali kormány által beterjesztett törvénytervezet az idei nyártól lehetővé tenné az önkormányzatok számára, hogy helyi szinten megtiltsák a koldulást. A jövő év nyarától pedig országosan is betiltanák a kéregetést.

Anders Anundsen norvég igazságügyi és közbiztonsági miniszter, a bevándorlás-ellenes Haladó Párt tagja szerint összefüggés van a koldulás és a bűnözés, különösképpen pedig a zsebtolvajlás között. A bírálók viszont úgy látják: az intézkedés elsősorban az északi országban élő romák ellen irányul.

A norvég fővárosban 2012-ben összeírták a koldusokat, és a számba vett 194 ember között mindössze 7 volt norvég származású. A többség elsősorban roma származású román állampolgár volt, sőt a román kéregetők jelentős része szerepel a bűnügyi nyilvántartásban. Baard Vegar Solhjell, a baloldali ellenzék egyik politikusa szerint a tiltással egyértelműen azt akarják elérni, hogy romák ne jöjjenek Norvégiába. Bizonyos szervezetek is tiltakoztak a módosítás ellen, mivel szerintük a lakosság többsége által támogatott törvény éppen ellenkező hatást válthat ki: a koldusok így rá lesznek kényszerítve a bűnözésre.

Egyébként Nagy-Britanniában és Dániában is országszerte tiltják a koldulást, más európai országokban pedig helyi szintű tiltások vannak érvényben. Idehaza 2010-ben a pécsi önkormányzat rendeletben tiltotta meg Pécs belvárosában a koldulást (akár 30 ezer forint büntetést is kaphat a koldus). A döntést azzal indokolták, hogy a járókelõk és a turisták is folyamatosan jelezték, hogy erõszakosak velük az utcai kéregetõk, sõt gyakran az is előfordult, hogy ha nem kaptak pénzt, megkarcolták a helyiek autóját.

Akkor nem is a koldulást kellene betiltani, hanem az utcai zaklatást – hiszen a kalapjával csendben üldögélő kéregető (talán) nem fáj senkinek, az viszont valóban idegesítő, amikor a forgalmasabb helyeken ötpercenként másznak bele az ember aurájába. És sokszor nemet kell mondani, mert a pénzünk vagy az elveink végesek, ugyanakkor sokan nehezen mondanak nemet, márpedig senkinek nincs joga ahhoz, hogy kognitív disszonanciát okozzon másoknak.

Másrészt… várjuk már a rendeletet, amivel betiltják a szegénységet – mert bizonyos intézkedéseknek körülbelül ennyi értelmük van. Lehet elűzni a szegényeket a belvárosból, lehet szögekkel szórni meg az elegáns üzletek szellőzőit, hogy a hajléktalan ne feküdjön oda, lehet kétmilliót fizetni a miskolci nyomortelep-lakónak, hogy tűnjön el a városból, de sajnos e jelenségek attól még maradnak, és a világ nem lesz jobb hely, mint ami: a végtelen társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság otthona. Aki pedig volt olyan szerencsés, hogy jó helyre született, az örüljön ennek csendben, és alázattal.