Aktuális

Te tudod, mi lett a vörösiszap-katasztrófa áldozataival?

Néhány hétig az egész ország Devecserre figyelt, azóta elég nagy a csend. Most egy külföldi újságíró nézte meg magának jó alaposan, milyen az élet Magyarországon egy különösen súlyos katasztrófa után.

Még négy év sem telt el a vörösiszap-katasztrófa óta, amikor ruhát gyűjtöttünk, adakoztunk és aggódtunk az ott élőkért, de már most sem nagyon tudjuk, mi a helyzet Kolontáron és Devecseren. Idén a megyei veol.hu hozott le hosszabb beszámolókat arról, hogy a felelősnek kimondott cég eddig egyetlen embernek fizetett kártérítést, de abban az ügyben is csak mostanra született harmadfokú döntés. Közben sokan most is nyögik a következményeket. Tavaly decemberben például az is kiderült, hogy akkor hallgatott meg először sértetteket tanúként a bíróság. 2010 októbere óta.

Most egy külföldi újságíró ment le Devecserre a Vice magazintól, és a kívülálló szemével mérte fel, mi a helyzet. Jó hosszú riportban mutatja be a polgármestert, aki első megválasztása után nem sokkal egyszer csak arra döbbent rá, hogy lúgos iszap zúdul végig a település utcáin. Egy éven át éjjel 11-től hajnali 2-ig aludt, külön telefonja volt, amin csak az újságírók hívhatták, és éjjel-nappal csörgött. Most vannak olyan helybéliek, akik nem néznek a szemébe, mert úgy érzik, rosszul jártak. Közben ő azt mondja az újságírónak, csak azt tette, ami a kötelessége, ebből nem volt kiszállás, de soha meg se fordult a fejében, hogy feladja, vagy hátat fordítson bárkinek.

Te tudod, mi lett a vörösiszap-katasztrófa áldozataival?

Közben a devecseri gyerekek hetente egyszer egy osztrák üzletemberek támogatásából épült sószobában tanulnak a levegőben szálló vörös por miatt. Ennek a létjogosultságát is támadták, ahogy a 87 újonnan felépült háznak is akadtak kritikusai. Eközben a feltételezett felelősök felelősségre vonása várat magára. Bár a céget több mint százmilliárd forintra bírságolták, a több ember halálát okozó közveszélyokozással meggyanúsított vezérigazgató mostanáig elkerülte a börtönt. Visszatekintve a polgármester azt bánja, hogy nem sikerült gyorsabban levezényelni a mentést, akkor talán nem szenvednének most is annyian az égési sérülések következményeitől, és így utólag több új házat építene.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top