Aktuális

Hol lehetnek? – Eltűnt gyermekeket keres a rendőrség

Félelem a tanulmányi eredményektől, vita, veszekedés, kalandvágy, netán bántalmazás, emberkereskedelem, gyilkosság. Sokféle oka lehet egy kiskorú vagy egy fiatal eltűnésének. Magyarországon évente több mint ezer gyereknek vész nyoma rövidebb-hosszabb időre. Május 25-én rájuk gondol a világ.

Az eltűnt gyermekek világnapját 2004 óta rendezik meg.1979. május 25-én veszett nyoma a New York-i hat éves kisfiúnak, Etan Patznak. Ő volt az első gyerek, akinek a fényképét tejesdobozokra nyomták. Magyarországon évente több ezer gyermek eltűnését jelentik be (2013-ban az eltűnt kiskorúak száma meghaladta a tízezret), s bár túlnyomó többségük rövid időn belül előkerül, évente több mint száz eset komoly gondot okoz a rendőrségnek. Jelenleg körülbelül 1300 fiatalkorút keresnek. Néhányat most bemutatunk közülük, kérjük, ha tudtok, segítsetek!

A 17 éves Lencsés Bence a barátnője után ment ki idén, május 10-én az egyik ongai horgásztóhoz, azóta nem látták. A tavak környékét és a tavakat a rendőrség speciális egységei többször átvizsgálták, hozzátartozói és osztálytársai is egész héten plakátoltak, de a fiúról egyelőre semmi hír. Bence barátnője egy társasággal volt kint a tavaknál, akik elismerték, hogy megverték a fiatalembert, de azt állították, hogy a saját lábán ment haza. Bence 180 centiméter magas, vékony testalkatú, körülbelül 75 kilogramm testsúlyú. Haja, szeme színe barna. Jobb kulcscsontjánál egy tíz centiméteres műtéti heg látható, bal fülében fültágítót hord.

Hol lehetnek? - Eltűnt gyermekeket keres a rendőrség

A 17 éves Oczelka Alexandra Lívia (Szandi) 2014. január 29-én tűnt el Csepelről. Haja festett, szőkésbarna, göndör, válla alá ér. Magassága 160 cm, testalkata vékony. Családja attól tart, hogy a lányt azóta külföldre vitték..

Hol lehetnek? - Eltűnt gyermekeket keres a rendőrség


Bodor Mária
15 éves, 2013. szeptember 3-a óta nem látták. Eltűnését a szigetvári rendőrségen jelentették be. A lány 155 cm magas, 45 kilogramm, derekán nonfiguratív tetoválás található, a hasán pedig egy köldökpiercing.

Hol lehetnek? - Eltűnt gyermekeket keres a rendőrség

Az ötéves Bandikát tíz hónapja nem látta az édesanyja, volt férje azóta eltűnt a gyerekkel. (A gyereket a bíróság az anyának ítélte.) A férj ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki. Az anya úgy tudja, hogy férje az ő beleegyezése nélkül decemberben útlevelet csináltatott a gyereknek, ezért attól tart, hogy a férfi azóta már külföldön van a kisfiúval. A nő utoljára januárban hallott a fiáról, amikor megkereste azt a fonyódi magánóvodát, ahová az apa beíratta a gyereket. “Onnan elküldtek, azt mondták, nekem nem adhatják ki a gyereket. De mint kiderült, az oviban sem tudnak semmit már két hónapja a kisfiamról: január óta ott sem járt” – nyilatkozta a nő a Velvetnek.

Hol lehetnek? - Eltűnt gyermekeket keres a rendőrség


Kovács Erzsébetet
tavaly június 3-án látták utoljára Debrecenben, az iskolában. Az eltűnt lány 17 éves, 168 cm magas, vékony testalkatú. Vállig érő barna haja, barna szeme van. A lány hallássérült.

Hol lehetnek? - Eltűnt gyermekeket keres a rendőrség

Magyarországon évente 90-100 gyerek tűnik el teljesen nyomtalanul.

A négyéves Juhász Sámuel, becenevén Samuka 2013. július 25-én tűnt el. Akkor vitte el az apja Szabadkígyósról, azóta nem látta a családja. Édesapja egy vecsési címre jelentette át, de ott nem találhatók. A kisfiú világosbarna, rövidre nyírt hajú, kék szemű, világos bőrű, vékony testalkatú. Füle kissé eláll.

Hol lehetnek? - Eltűnt gyermekeket keres a rendőrség


Körmendi Dávid
2011. július 7-én utazott ki Németországba, egyetemi tanulmányait folytatni. Eltűnésének időpontja nem ismert, nemzetközi körözés van érvényben. A fiú 176 cm magas és 75 kiló.

Hol lehetnek? - Eltűnt gyermekeket keres a rendőrség


Ackermann Dávid
vecsési fiút 2009. szeptember 11-én látták utoljára, a Margitszigeten. Barátai nélküle mentek el a szigetről, állításuk szerint Dávid le-lemaradozott. A részletek már zavarosak, kivéve, hogy Dávidnak valahol a móló és a Margitszigeten lévő futó úthoz felvezető lépcső között veszett nyoma. A fiú pénztárcáját másnap reggel a margitszigeti körzeti megbízott megtalálta az irodája előtti padon, szárazon és sértetlenül, benne Dávid irataival.

Hol lehetnek? - Eltűnt gyermekeket keres a rendőrség
A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az eltűnt gyerekekről, fiatalokról, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számon, vagy a 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top