Várkonyi Andrea: “Gáborral hagyjuk élni egymást”

Egy híradósnak általában mindig élre vasaltnak kell lennie. Te a képernyőn kívül is nagyon rendezettnek tűnsz.
Azért a magánéletemben nem vagyok annyira vonalas és rendezett, mint amennyire a híradó megköveteli. Sokkal lazább vagyok. Kevesen gondolják rólam, hogy csupa olyan dolgot szeretek csinálni a szabadidőmben, ami első pillantásra talán nem illik hozzám annyira.

Például?
Például terepraliztam. Vagy Venezuelában a dzsungelben alszom egy függőágyon, és belemászom vízesésekbe. Szeretem a veszélyes helyzeteket, a kihívásokat. Nem áll minden otthon élére vasalva, hanem látszik, hogy a házunkban tényleg laknak. És nem mindig kiskosztümben szaladgálok. Valahol egyszerre van meg bennem a decens, elegáns és a laza, kissé bohém forma is.

A tereprali miért hiányzott?
Imádok vezetni, kedvelem a műszaki dolgokat és az autókat. Kipróbáltam, jól ment és élveztem. Klassz volt!

Most mi az új “tereprali”?
Egy nyugodtabb dolog tölti ki a szabadidőmet. Visszaültem az iskolapadba. Pszichológiát hallgatok a szegedi egyetemen. Valamiért fontos, hogy mindig tanuljak. Ezzel tartom tréningben az agyamat. Az igazi nagy és el nem múló szerelem azonban az utazás. Minden évben elutazom, például Venezuelába. Megmagyarázhatatlan kötődésem van ahhoz az országhoz.

Miért éppen Venezuela?
Mert számomra egyszerűen lenyűgöző – mind természetileg, mind az ott élő emberek miatt. Fantasztikus az ország hangulata. Szükségem van arra, hogy időnként teljesen kikapcsoljak. Venezuela annyira más, hogy ebben tökéletesen segít engem. Amikor az ember órákig túracuccban gyalogol a dzsungelben, a forróságban, akkor egészen más valóságban létezik. Nekem szükségem van erre, hogy megőrizzem a lelki békém.

Meglehetős rock ’n’ roll-családnak tűntök: néhány éve éppen Tankcsapda-koncerten futottunk össze.
Igen. A Tankcsapda Gáborral közös rajongásunk. Rendszeresen járunk a koncertjeikre és el szoktunk menni Ganxta Zoliék fellépéseire is. Sőt! Gábornak nemrég szülinapja volt, és rendeztem neki egy kis meglepetésbulit, amin ott volt a Tankcsapda, a Republic, Mező Misi a Magna Cum Laudéből, és Radics Gigi is. Nem hitt a szemének, hogy mindenki miatta, neki volt ott.

Nyugtass meg, hogy nem a nappalitokban volt ez a buli.
Persze hogy nem! A szülinap előtti heteim arról szóltak, hogy összehozzam az egészet. Hozzá kell tennem, hogy ezek a zenekarok egyben a barátaink is. Privát is a tartjuk a kapcsolatot, és ennek köszönhető, hogy gondolkodás nélkül jöttek. A végén Gábor is beszállt gitározni a Tankcsapdába. Nem voltunk sokan, mert csak olyanokat akartam hívni, akik jelenleg fontosak Gábor életében, és akikről tudtam, hogy örülne nekik. Így összesen negyvenen lettünk.

Gábor éppen ötvenéves lett. Mennyire vágta földhöz? Nézegetett némán maga elé már hetekkel előtte?
Nem különösebben. Ez a buli pedig egyébként is feldobta.

Hogyan szoktatok húsvétozni?
Bár a húsvét hagyományos vallási részét nem tartjuk, meg szoktuk ünnepelni. Szeretem ezt az ünnepet, talán azért is, mert számomra vele érkezik a tavasz. Természetesen nálunk is van tojáskeresés a kertben, és együtt örülünk, amikor Nóri megtalálja őket – tavaly ez persze nem jött össze, mivel elég nagy hó volt. És persze húsvétkor van nálunk sonka, kalács, torma – minden, ami ilyenkor szokásos. Az ünnep után tanulok, mert május–júniusban már vizsgaidőszak van.

Amikor valaki pszichológiát kezd hallgatni, mindenkinek az jut eszébe, hogy “Ahá! Biztosan valami baja van!”
Igen, mindig azt mondják, hogy a pszichológus szándékosan öngyógyító szakmát választ. Én ezen már túl vagyok: az öngyógyító részét már elsajátítottam az orvosi egyetemen, a pszichológia- és a pszichiátriaórákon. Most azért kezdtem el, mert egyszerűen érdekel a dolog.

Téged látva muszáj megkérdeznem, mit csinálsz magaddal, hogy ezt a formát hozod?
Idén leszek 40, és mindig azt mondják elsőre, hogy 25-nek gondolnak. Szerintem ez színtiszta genetika, mert töredelmesen be kell vallanom, hogy túl sokat nem teszek érte.

Nem is iszol három liter vizet naponta?
Nem, és plasztikai sebésznél sem jártam. És nem élek algákon.

Mi van, amikor a párkapcsolatban kell újraindítani a dolgokat? Hogyan lehet ezzel megbirkózni?
Ez attól függ, mi szenved hiányt egy adott időszakban. Mert van, amikor összevissza dolgozunk mi ketten, vagy az egyikünk fáradtabb, és kevesebbet tudunk beszélgetni. Akkor megpróbálok tudatosan figyelni rá, hogy  szánjunk időt egymásra.

Ha néha besokalltok, hogyan lehet kibírni a másikat?
A híradózás miatt nagyon decensnek tűnök. De sokszor Gábor csitít engem. Könnyebben tudok dühöngeni, hamarabb leszek ingerült, mint ő. És akkor mindig kiderül, hogy nem kell ajtóstul rohannom a házba. Már a kilencedik évünket nyúzzuk, és köszönjük, nagyon jól vagyunk. Egyszerűen hagyjuk élni egymást, és nem akarjuk átformálni a másikat.

Lehet, hogy éppen ezért nem is hiányzik a “papír” arról, hogy együtt vagytok?
Abszolút. Ha el akar menni a barátaival, menjen. Azon semmi nem múlik, hogy egy este nem ül otthon a kanapén, a tévé előtt. De ha én akarok elutazni, akár egyedül vagy Nórival, ő is elenged, és partnerem a terveimben. Nem gátoljuk, korlátozzuk egymást semmiben, és azt hiszem, hogy ez a legfontosabb titka annak, hogy két felnőtt ember ne csak el bírja viselni egymást, hanem boldogan éljen együtt hosszabb időn keresztül.

Mi a legfontosabb, amit Nórinak át szeretnél adni?
Nekem az a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottá váljon. Legyen tisztában a saját értékeivel és a korlátaival is. Ne legyen önbizalom-hiányos, de beképzelt sem. Legyen laza. Nagyon nem szeretnénk elkényeztetni. Ez nálunk néha nehéz, mert akarva-akaratlan, egy kicsit azért “burokban él” a szülei miatt, és odafigyelünk rá, hogy tudja: bizonyos dolgok nem az ő érdemei. Tudom azt, milyen, ha az ember önbizalom-hiányos, de azt is gyakran látom, milyen, ha valaki túl nagy egóval bír.

Honnan tudod ezeket?
Alapvetően én is kicsit gátlásos, önbizalom-hiányos alkat vagyok. Nálunk gyerekkoromban csak a tökéletes volt elfogadható. Sokat kellett “tréningeznem” magamon, hogy ez ne hátráltasson, és azt is tudom – éppen a szakmám miatt –, hogy mennyire meg kell őriznem saját magam és a hétköznapi, normál értékrendet. Nem szabad elszállnom. Azt hiszem, ez eddig sikerült, mert mindig ezt a visszajelzést kapom a kollégáimtól, a családomtól és a környezetemtől.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Együk, vagy ne együk? 10 tévhit az étkezésben Otthon semmiképp ne dolgozzon a gyerek? Palya Bea-interjú Reggelire, ebédre: tojáskrémtől a csokitortáig Hogyan vegyünk tojást? Várkonyi Andrea: “Az igazi nagy szerelem: az utazás” Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!