Aktuális

Lányok napja 2014: vasárnapig lehet jelentkezni

Egyre több bátor lány "merészkedik" informatikai vagy tudományos kutatói területre – de még mindig kevesen vannak: tíz százalék az arányok a "fiús" szakmákban. Már nem sokáig!

Vasárnapig fogadják a középiskolás diáklányok jelentkezését az idén április 24-ére szervezett Lányok napjára, amelyen közel háromezer vállalkozó kedvű lányt országszerte hetven program vár negyvenhárom hazai és nemzetközi vállalatnál, tíz egyetemen és öt kutatóintézetben. Az esemény célja, hogy olyan férfiasnak tartott szakterületeken, mint az IT, az elektronika vagy műszaki területek, saját élményeket szerezhessenek a pályaválasztáshoz közeledő fiatalok, és ne a sztereotípiákra, rossz társadalmi beidegződésekre hallgassanak.

A közlemény szerint egyre több, az úgynevezett STEM-területekhez (science, technology, engineering, mathematics – tudomány, technológia, mérnöktudományok, matematika) kapcsolódó magyarországi vállalkozás, egyetem és kutatóintézet ismeri fel, hogy növelni kell a nő munkavállalók arányát. Ez azért különösen fontos, mivel arányuk jelenleg tíz százalék alatt van.

A Nők a Tudományban Egyesület által szervezett egynapos program során országszerte, Győrtől Debrecenig, Váctól Szegedig Magyarország 15 városában megnyílnak a kapuk a vállalatoknál, kutatóhelyeken és egyetemeken, hogy a pályaválasztás előtt álló lányok személyes tapasztalatokat szerezve nyerjenek bepillantást az ott folyó munkába.

A hasonló rendezvényeket már évek óta tartó országokban a lányok érdeklődése kimutathatóan megnőtt a K+F, a műszaki és informatikai területek iránt.

A Lányok napjára április 20-ig lehet jelentkezni a www.lanyoknapja.hu oldalon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top