Aktuális

Leállították a Twittert Törökországban

A török miniszterelnök "kiirtaná" a közösségi médiát, a Twitterrel kezdte.

Törökországban a hatóságok leállították a hozzáférést a Twitter közösségi portálhoz pénteken, néhány órával azután, hogy a korrupcióval gyanúsított Recep Tayyip Erdogan iszlámbarát kormányfő a közösségi hálózatok felszámolásával fenyegetőzött. A felhasználók jelentős része belépéskor csak a távközlési hatóság üzenetét láthatta, amely szerint bírósági döntések alapján a hozzáférést megtagadják.

Vége a közösségi médiának?

Erdogan egy kampányrendezvényen intézett kirohanásokat egyebek között a Twitter, a Facebook és a YouTube működtetése ellen azt követően, hogy azokon olyan információk jelentek meg lehallgatott telefonbeszélgetésekről, amelyek őt személyesen is érintetté tették egy korrupciós botrányban. A miniszterelnök szerint a felvételek nem valódiak.

Törökországban a jövő hét végén helyhatósági választásokat tartanak, és a kormány szerint a közösségi portálokat ellenzéki csoportok az ő lejáratására használják. Erdogan hivatala közleményt adott ki, e szerint a Twitter nem tett eleget azoknak a kéréseknek, hogy távolítson el bizonyos linkeket.

A Twitter azt közölte török használóival, hogy mobiltelefonon, sms formájában továbbra is tudnak üzeneteket küldeni. Hivatalos nyilatkozatot mindazonáltal a San Franciscó-i székhelyű cég nem adott ki, egyelőre “vizsgálja a helyzetet”.

Észak-koreai párhuzam

Az Európai Bizottság távközlési felelőse, Neelie Kroes szinte azonnal reagált a török tilalomra, mégpedig stílusosan Twitter-oldalán. A holland biztos “alaptalan, értelmetlen és gyáva” lépésnek minősítette a közösségi oldal blokkolását, amelyet szerinte a török nép és a nemzetközi közösség cenzúraként értelmez.

Török közösségi fórumokon éjszaka számos olyan üzenet jelent meg, amelyekben a vezetést az internet szigorú ellenőrzése miatt az iránihoz vagy az észak-koreaihoz hasonlították.

Recep Tayyip Erdogan csütörtök este azt is kijelentette, hogy a közösségi oldalak betiltásával kapcsolatban nem érdekli a nemzetközi közösség véleménye. “A Twittert és a hasonló dolgokat gyökerestül fogjuk kitépni. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit szól hozzá a nemzetközi közösség. Mindenki meglátja majd, hogy milyen erős a Török Köztársaság” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top