Aktuális

Elhunyt Farkas Bertalan űrhajóstársa

Valerij Kubaszov orosz űrhajóst a világ szinte minden országában és kontinensén ismerték és tisztelték.
Forrás: www.spacefacts.de
Forrás: spacefacts.de

Hetvenkilenc évesen elhunyt Valerij Kubaszov volt szovjet űrhajós, aki 1980-ban a Szojuz-36 űrhajó parancsnokaként együtt repült Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal.

“Mély megrendüléssel értesültem arról, hogy Valerij Kubaszov orosz űrhajós, barátom és egykori parancsnokom eltávozott az élők sorából. Űrhajósként és emberként is mindmáig büszke vagyok arra, hogy vele és az ő parancsnoksága alatt tehettem első magyarként űrutazást” – fogalmazott az országgyűlési választásokon induló Farkas Bertalan. “Nagyszerű, fantasztikus ember volt. Szakmai, baráti, családi szempontból is hihetetlenül szerencsés lehettem, hogy őt kaptam parancsnokul. Tavaly ősszel együtt ebédeltünk Moszkvában a lakásán, arra készültünk, hogyan fogjuk a közös űrrepülésünk 35. évfordulóját megünnepelni” – emlékezett vissza a magyar űrhajós.

Valerij Kubaszov szakmailag rendkívül felkészült, azonban nehezen megközelíthető és meggyőzhető, racionális ember volt. Szakmaiságát igazolta, hogy az első nemzetközi űrutazás alkalmával orosz részről  ő utazott együtt az amerikai űrhajósokkal – méltatta egykori parancsnokát Farkas Bertalan.

Forrás: www.spacepatches.nl

Kubaszov (b) és Farkas Bertalan (j), Forrás: spacepatches.nl

Az orosz kozmonautát a világ szinte miden országában és kontinensén ismerték és tisztelték emberileg és űrhajósként is. Magyarországon sokszor járt, minden útján a magyar emberek szeretete és tisztelete kísérte, ő pedig – a két Szovjetunió Hőse kitüntetése mellett – mindig büszkén viselte a Magyar Népköztársaság Hőse érdemrendet is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top