Aktuális

Kijelölték, hol lehet ételt osztani Budapesten

A karitatív szervezetek díjmentesen használhatják a kijelölt közterületet. A XIII. kerületi önkormányzat két terület helyett azonban mást javasol.

Öt helyszínt jelölt meg a fővárosi önkormányzat, ahol a karitatív szervezetek díjmentesen használhatják a közterületet ételosztásra. Mint Tarlós István főpolgármester elmondta, vizsgálják a helyszínek bővítését.

Felüljárónál, parkolóban

A Fővárosi Közgyűlés közterület-hasznosítási bizottsága által javasolt területeken idén mindennap reggel 8 és este 6 óra között lehet ételosztást tartani. Ilyen fővárosi önkormányzati tulajdonú terület az I. kerületben a Déli pályaudvar Krisztina körút felőli kijáratánál egy fedett rész, a IV. kerületben az Árpád utca és a Szilágyi utca kereszteződése az újpesti felüljárónál, a XIV. kerületben az Ajtósi Dürer utca felől a parkba vezető aszfaltos útszakasz, a IX. kerületben a Soroksári út és a Máriássy utca találkozás a vasút mellett, valamint a XI. kerületben a Budafoki út, Galváni út találkozásánál egy parkoló.

A főváros vizsgálja a területek bővítését. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi dolgozókat is foglalkoztat majd az ételosztások helyszínén, s segítenek a rászorulókat a rendszeres ellátó rendszerbe terelni. A Fővárosi Közterület-fenntartó felkészült a takarításra, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság pedig a szabályok betartatására.

Nem tetszik a XIII. kerületnek

A főpolgármester kitért arra is, hogy részletes egyeztetéseket folytattak a kerületekkel is, s a XIII. kerületet leszámítva mindenhol megegyeztek a további helyszínekről. Bírálta, hogy miközben a kerülettől “kioktató” levelet kapott arról, hogy a főváros el akarja rejteni az ételosztást a közterületekről, a XIII. kerület arra hivatkozva utasította el a főváros által javasolt helyet, hogy az egy kiemelt presztízsű terület, aminek nyugalmát meg akarja őrizni.

Szakmai szempontok alapján ugyanis alkalmatlannak tartja a XIII. kerületi önkormányzat a főváros által ételosztásra jelölt két területet, és helyette mást javasol. A kerületi önkormányzat szerint a főváros által megadott két Duna-parti terület gondozatlan, higiéniai, közegészségügyi szempontból is elfogadhatatlan, emellett pedig a fővárosi településfejlesztési és rendezési tervben városképileg kiemelt stratégiai helyszín. A kerület vezetése a XIII. kerületi Madridi úti ingatlant javasolja, ami a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezete által fenntartott éjjeli menedékhely, nappali melegedő és átmeneti szállás, amellyel a kerületi önkormányzatnak ellátási szerződése van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top