Egyre komolyabb veszély az internetfüggőség

Igaz lehet-e az apa aggodalma, hogy függőség alakulhat ki? Helyes lépés-e a tiltás, és milyen családi feszültségek alakulhatnak ki ebben a küzdelemben? Arról beszéltünk, hogy a kamaszt ebben a dologban is “el kell engedni”, és jóllehet az eddig helyesen kialakított és betartott szokások ellenére most olyan, mintha függővé vált volna, de a kisgyerekkor tapasztalatai és védettsége mégis érvényesül, mégpedig olyan formában, hogy a kamaszkor elmúltával általában elmúlik a látszólag szélsőséges függőség is. De egyáltalán: van-e, lehet-e “szenvedélybetegség”, függőség a számítógépet, a számítógépes játékokat és az internet kínálta élményeket, izgalmakat illetően is? Idéztük a Németországban nemrégen Christoph Möller szerkesztésében megjelent “gyakorlati kézikönyv” bevezető megállapítását, mely szerint a nikotin és az alkohol az ifjúság körében veszített vonzerejéből, viszont valóban kibontakozóban van egy újfajta függőség, éppen az internetet és a komputerjátékokat illetően. Azt ígértem,  hogy visszatérünk ennek az érdekes könyvnek az adataira, megállapításaira.

Függőség 2.

A németországi ifjúság 80 százalékának saját számítógépe van, és több mint felének saját internet-hozzáférhetősége. Lényegében 100 százalékuknak van mobil- (okos)-telefonjuk. Ezeknek a készülékeknek szintén a 80 százaléka internet-hozzáféréssel rendelkezik. Nagyon sokan komputeren végzik el iskolai feladataikat. A lányok, különösen az idősebbek, elsősorban szociális kapcsolatok kiépítésére és fenntartására használják a gépeiket (Facebook, chatelés), míg viszont a fiúknál az elektronikus játékok dominálnak.
A szerzők szerint “rémületesen magas” arányban – 16 százalék – több mint négy órát töltenek naponta komputeres játékokkal a fiatalok. A 16 százalék három százaléka már egyértelműen függőnek tekinthető, és további 4,7 százalékot a függővé válás veszélye fenyeget. Különösen fenyegeti azokat a gyerekeket ez a veszély, akik apa nélkül nőnek fel, és akiket ezért az önbizalom hiánya űz a virtuális látszatvilágban elérhető sikerek felé. A szakemberek megállapítása szerint ebben a világban egyfajta pótlékként építenek fel és átélhetik mindazokat a sikereket, amit a valódi világ mindennapjai megtagadnak tőlük.

Ezeknek a gyerekeknek egy része elmagányosodik, egyre többet hiányzik az iskolából, külsejében és környezetében is elhanyagolt lesz. Gyakran elveszítik természetes sajáttest-érzéküket, zavarok támadnak a testképben. (A szerzők hivatkoznak rá, hogy Dél-Koreában az internetfüggőség már egyértelműen “népbetegséggé” vált, és ilyenként van számon tartva.)
A kötet szerkesztője a hannoveri gyermek- és ifjúsági kórház főorvosa. Hannoverben már három speciális tanácsadó és  terápiás központ működik “komputerbeteg” ifjak számára. Németországban, ahogy a kötet listája ezt mutatja, 2010 óta 138 intézmény foglalkozik a patologikus internethasználattal és nyújt tanácsokat és kezelést az érintetteknek.
Meghökkentő esetleírások mutatnak rá a veszélyekre és az eltúlzott komputerhasználat neurológiai perspektíváira.

A szerzők sürgetik, hogy az intézményes – és családi – nevelésben vértezzék fel a gyerekeket egy olyanfajta “médiakompetenciával”, amelyik ellenállóképessé teszi őket a rendkívül rafináltan kidolgozott jutalmazási rendszerekkel szemben, amelyek úgyszólván ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolnak pszichikusan az internetes játékokban részt vevőkre.

(A szerzők egyike, Regine Pfeiffer részletesen elemzi a 2004 óta nagy sikerű World of Warcraft – WoW – hatásmechanizmusait; hogyan “jutalmaz”, milyen módon von egyre beljebb a játékba, milyen “okos” fizetési modellekkel dolgozik, melyeknek szintén szenvedélynövelő erejük van. És végül: hogyan csinál fillérekből milliárdokat, dollárban számolva – ugyanis elő kell fizetni –, és hogy milyen kitűnően működő piacoknak számítanak ebben Dél-Korea és Kína…)

És végül: az elemzők arról a kettős veszteségről írnak, ami a valódi, szenvedélyes játékosokat fenyegeti: erőteljesen gyengül, majd úgyszólván elvész a reális világgal való kapcsolat ugyanúgy, ahogy a saját test realitásának átélése is elhalványul! A saját én tudata és érzése is meghökkentő változásokon mehet át.

Mindez fontos figyelmeztetés, és megerősíthet minket abban a törekvésünkben, hogy mi legyünk a technikai lehetőségek öntudatos használói, és ne hagyjuk, hogy ezek a lehetőségek öntudatunkat egyre csökkentve használjanak minket.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Al Ghaoui Hesna: “Nagyon várom a kislányunkat, sokat beszélgetek vele” Egyre komolyabb veszély az internetfüggőség Müller Péter: Féltem a gyerekemet Mosolyka: “Megmutattam a világnak: nincs lehetetlen” Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!