Aktuális

Tilossá válhat a plakátozás aluljárókban, hidakon és fákon

A Fővárosi Közgyűlés szerdán dönthet arról az előterjesztésről, amely környezetvédelmi szempontokra hivatkozva a budapesti Duna-hidakra, aluljárókra, valamint szobrokra, emlékművekre és fákra is kiterjesztené a választási plakátelhelyezési tilalmat a februárban kezdődő kampányban.

A tavaly hatályba lépett, a választási eljárásról szóló törvény – a korábbi jogszabályhoz hasonlóan – felhatalmazást ad arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat műemlékvédelmi és környezetvédelmi okból rendeletben tiltsa meg plakátok kihelyezését.

A közgyűlés az előterjesztés alapján várhatóan nem ad hozzájárulást ahhoz, hogy a tulajdonában álló középületeken és azok kerítésein választási plakátokat helyezzenek el, és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat is hasonló döntésre kérhetik. A korábbi szabályozást kiegészítve a budapesti plakátkihelyezési tilalom az idei kampányban kiterjedhet valamennyi aluljáróra, Duna-hídra, valamint közterületi szoborra, emlékműre és a teljes élő növényzetre.

A fővárosi képviselők dönthetnek arról is, hogy a főpolgármester a választások után akár az érintett jelöltek, illetve jelölő szervezetek költségére is eltávolíttathatja a törvényi határidő leteltével az utcákon maradó plakátokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top