Aktuális

Elutasítja az abortusztörvény szigorítását a spanyolok többsége

Az ellenzék, civil mozgalmak és nőjogi szervezetek hevesen tiltakoznak a szigorítás ellen.

A spanyolok nagy többsége elutasítja az abortusztörvény szigorítását – derült ki egy friss közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint a lakosság 73,3 százaléka ellenzi a kormány tervét, hogy szigorúbb feltételeket szabjanak a terhességmegszakításnak. A 18 és 29 év közötti fiatalok körében még magasabb (84,3 százalék) az elutasítás aránya.

Mariano Rajoy konzervatív kormányfő már a 2011-es parlamenti választások idején kilátásba helyezte, hogy visszavonja az előző, szocialista kormányzat alatt bevezetett lazításokat az abortusz szabályozásában. 2010-ben olyan szabályozást fogadott el az akkori kormány, amely a 14. hétig engedélyezi a terhességmegszakítást. Az anyát fenyegető egészségügyi veszély vagy a magzat súlyos fejlődési rendellenessége esetén a 22. hétig engedélyezett az abortusz. Fiatal lányok a 16. életévüktől szülői engedély nélkül kérhetik a terhesség megszakítását.

A parlamentben abszolút többséggel rendelkező Néppárt – a spanyol baloldal és a feminista szervezetek heves tiltakozásai ellenére – kormányszinten már elfogadta a tervezett módosítást. Az új szabályok értelmében a nemi erőszak, valamint a nő fizikai és szellemi veszélyhelyzete mellett nem minden esetben lenne elegendő ok az abortuszra a magzat fejlődési rendellenessége. Csak akkor adnának engedélyt a terhesség megszakítására, ha a magzat károsodását két orvos is megerősíti külön vizsgálattal.

Az ellenzék, civil mozgalmak és nőjogi szervezetek hevesen tiltakoznak a szigorítás ellen. A Spanyol Szocialista Munkáspárt kijelentette: szükség esetén kész az alkotmánybírósághoz fordulni. Időközben Rajoy pártján, a Néppárton belül is sokasodnak a szigorítással szemben elutasító vélemények.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top