Szigorított meddővé tétel: megmondják, mit tehetsz magaddal

Az Országgyűlés kedden sajátos sietséggel és minimális társadalmi vita után elfogadta a meddővé tétel szigorítására vonatkozó kereszténydemokrata javaslatot. Pozitív eredmény sajnos nem mondható el erről az alapvetően ideológiai ihletettségű döntésről, mert a változtatásoktól valószínűleg nem fog nőni a születések száma, viszont feleslegesen sikerült korlátozni alapvető jogainkat.

–
Keveseket érint közvetlenül, de mindenki szabadságát korlátozza

Nem mintha tömegek állnának sorba a beavatkozásra várva, hogy ezzel is beteljesítsék az „ördögi tervet”, elvetve „állampolgári kötelességüket” a szülésre vagy a nemzésre. Manapság kifejezetten kevés ember kerül olyan helyzetbe, hogy ellenállhatatlan kényszert érezzen arra, hogy meddővé tegye magát. A hivatalos adatok szerint évente pár száz polgártársunk kezdi meg a már jelenleg is végtelenül bonyodalmas procedúrát. Aki eddig huszonhat éves kora előtt kívánt megszabadulni a nemző- vagy fogamzóképességétől, annak kétszer hat hónapot kellett kivárnia, idősebb korban elegendő volt kétszer három hónap kötelező gondolkodási idő.

Ám a politikusok egy része által igazán felelőtlennek feltételezett fiatalok között más korcsoportokhoz képest is kifejezetten alacsony ez az arány. 18 és 29 év közöttiek közül tavaly tizenegyen kezdeményezték ezt az eljárást. 2010 „kiugró” év volt, akkor közülük tizenheten próbálkoztak szülő- és nemzőképességükről való, valószínűleg végleges lemondással. Ezt azért is fontos leszögeznünk, mert az a politikai akarat, amely feleslegesen napirendre tűzte ennek a szerencsétlen szigorításnak a szabályait, valami nagyon rosszat gondol az érintettekről, azaz rólunk. A szigorítás ugyanis azt tükrözi, hogy az állampolgárok képtelenek átgondolt és felelős döntést hozni saját jövőjükről, és ezért szabadságukat korlátozni kell.

Új feltételek

A KDNP most elfogadott javaslata szerint ezen túl csak a negyven évnél idősebb, vagy a legalább három vér szerinti gyermekkel rendelkező cselekvőképes vagy korlátozottan cselekvőképes felnőttek kérhetnék családtervezési célból a nemző-, illetve fogamzásképességet megakadályozó művi meddővé tételt. Tulajdonképpen fogalmazhatnánk úgy is, hogy aki már megszülte az állam által elvárt számú gyereket, vagy negyvenéves korára is ilyen butaságokon töri a fejét, az megteheti.

Amióta ismertté vált a tervezet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kampányt folytat a megbuktatásáért. Több tucat nemzetközi szervezet támogatását megnyerték, petíciót írtak az illetékeseknek és aláírásokat gyűjtöttek. Ezzel a teljesítménnyel azonban manapság nem lehet bekerülni abba a szűk körbe, ahol elsősorban ilyen meghatározó kérdések eldőlnek. A TASZ így ismét nem tehetett mást, mint a nyilvánosságot bombázta.

Ellenérvek

Az új alkotmányos politikai gyakorlat ellenére sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az Alkotmánybíróság 2005-ös döntése szerint sem népesedéspolitikai szempontok, sem az állam egészségvédelmi kötelessége nem teszi elfogadhatóvá, hogy egy törvény a vér szerinti gyermekek számától tegye függővé az önrendelkezési jog gyakorlását. A következő érvet se fontolta meg a jogalkotó: „A Magyar Nőorvos Társaságot is a tagjai között tudó szervezet, a Nemzetközi Szülész-Nőgyógyász Társaság 2011-es állásfoglalásában a szabad és tájékozott döntést követő fogamzásgátlási célú sterilizációról azt mondta ki, hogy annak a lehető legkevesebb akadályt kell szabni. Külön kiemelték, hogy a felnőttek között sem koruk, sem gyermekeik száma alapján nem ajánlják a különbségtételt.” Valószínűleg a népesedéspolitikai célok elleni nemzetközi támadásként értékelték a kormánypárti képviselők a nők diszkriminációja elleni ENSZ-egyezmény (CEDAW) elvárásait is: „Az államoknak kötelessége biztosítani, hogy a nők szabadon dönthessenek a gyermekeik számáról, a szülések között eltelt időről, és azt, hogy álljanak rendelkezésre az ehhez szükséges módszerek.”

Annak ellenére, hogy nem sikerült három év alatt például az abortuszszabályozás jelentősebb szigorítása, a kormánypárti ötletek a gyerekszám növelésére kifogyhatatlanok. Ez a kormányzati politikai stratégia először felelőtlennek és önzőnek festi le azt, aki szabadon akar dönteni, esetleg le akar mondani a gyermekvállalásról. Ugyanúgy, mint amikor a kapcsolati erőszak tárgyalása során a család szentségét jobban féltették a bántalmazott nőknél. Az ismétlődő dramaturgia végén pedig a törvényhozó morális magabiztossággal megtiltja a sterilizáció lehetőségét azoknak, aki az állam által támasztott reprodukciós kötelezettségüknek még nem tettek eleget. Közben a nőjogi szervezetek több helyen is egyértelműen jelezték, lenne mit javítani a szabályozáson. Valós probléma ugyanis, hogy a sterilizációnak vannak olyan áldozatai, akiken akaratuk ellenére végeznek el ilyen beavatkozást.