nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
33 kívánság: Misi bobozással ünnepelte nagykorúságát

33 kívánság: Misi bobozással ünnepelte nagykorúságát

Adhat örömöt egy jó nap, de sajnos mindent nem old meg – főként, ha olyan emberről van szó, aki még csak tizennyolc éves, de szinte egyedül áll a világban.
NLCafé
f Ajánlom

33 kívánság: Misi bobozással ünnepelte nagykorúságátAmikor a 33 kívánság akció kapcsán jártuk az országot, a legrosszabb állapotokat talán egy kemencei lakásotthonban találtuk. Mármint ami az épület állagát illeti. Mállik a fal, régiek, erősen használtak a bútorok, minden megérett már a felújításra, cserére. Ugyanakkor családias a közeg: a gondozók mindent megtesznek azért, hogy az itt élő gyerekek és tinédzserek ne érezzék a hátrányokat. Tizenhat éve fogad be gyerekeket ez a ház, olyanokat, akiket kiemeltek a családból, vagy kimaradtak az iskolából, és nem volt remény rá, hogy otthon rendezni tudják a helyzetüket.

Tizennyolc éves korukig lehetnek itt, ahol nevelők foglalkoznak velük, afféle „ügyeletes anyukák”, váltott műszakban. „Ó, mi mindennel találkoztunk már!” – mondják, utalva a kamaszodó gyerekekkel kapcsolatos zűrökre. Persze itt nemcsak a jelen problémáit, de a múlt sérüléseit is kezelniük kell. „A gyerekek lassanként osztják meg a rossz emlékeket, ki hamarabb, ki később.” Köztük volt a látogatásunkkor tizenhét éves Mihály is. Az ő esete azért különösen nehéz, mert tudtuk: nemsokára nagykorú lesz, és nincs igazán hová mennie. Nehéz sorsa volt saját családjában, aztán az iskolákból is sorra kihullott. Így képesítése nincs, nehéz, fizikai alkalmi munkákat vállal a környéken. Mikor azt kérdeztük, mire vágyna leginkább, egy kamaszfiútól meglepő dolgot mondott: bobozni szeretne.

Misi bekerült a harminchárom olyan gyermek közé, akinek olvasóink között kerestünk „teljesítőt”, vagyis valakit, aki vállalkozna rá, hogy elviszi őt bobozni. A szentendrei háromgyermekes anya, Monori Dóra jelentkezett, aki ebédre is meghívta Mihályt és barátját, néhány hét múlva pedig így írt nekünk. „Bocsánat, hogy csak most válaszolok, de nagyon zsúfolt hetünk volt. Jól sikerült a bobozás, utána nálunk voltunk. Misinek rettentően tetszettek a lányom tengeri malacai, sokat dögönyözték őket a kertben. Kószáltunk délután Szentendrén, majd a férjem motorral vitte vissza őket Kemencére, és vittek egy dinnyét is a társaságnak.”

Dórát nagyon elkeserítette a fiú kilátástalan helyzete: „Sajnos a bobozással kapcsolatban végig az volt az érzésünk, hogy egyáltalán jól tesszük-e… Nem tudom, hogyan segíthetnénk rajta igazán…”
Nem akarunk álszentek lenni, néha bizony mi is tehetetlennek érezzük magunkat. Nem tudunk megoldani életeket, néhány jó pillanatot nyújthatunk csak,  bízva abban, hogy a jó dolgok csak-csak összeadódnak.

Nézd meg, hogyan teljesült a többi kívánság!

Megosztás Facebookon