nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Terhes nőnek nem jár hely a buszon?

Terhes nőnek nem jár hely a buszon?

Egy reszketeg néninek még csak-csak átadja valaki a helyét a buszon, de munkatársunk tapasztalatai szerint egy terhes nő kifejezetten rossz esélyekkel indul, ha ülni szeretne a tolongásban. Ezért tehetetlen dühében fotózza a legpimaszabb helyfoglalókat, és most alaposan ki is vesézi nekünk az "elkövetők" leggyakoribb típusait a Rihannát üvöltető tinitől az ötvenes férfiakig.
Tánya
f Ajánlom

Nem hiszem, hogy a fogantatás pillanatában a nőből anya lesz, és azt sem, hogy rögtön egy habkönnyű, rózsaszín világban találjuk magunkat, amely pink pillecukorral van kikövezve. Azt viszont hiszem, hogy amint valaki megtudja, hogy babát vár, számtalan dolog azonnal átértékelődik, nem rohan át piros lámpán, nem fut a villamos után, és igényli, hogy leülhessen a BKV-n.

Nem azért mert a terhesség betegség, és a várandós nők nem bírnak állni, egyszerűen csak így érzik magukat biztonságban. Én legalábbis tutira. A hirtelen fékező járművek, a hátizsákos vagy nagy cekkeres utasok (tudtukon kívül) mind potenciális veszélyt jelentenek, így aztán csak az érezheti magát kellően védve, aki leül. A harc itt kezdődik.

Mutasd a hasad! - terhes kalandok a BKV-n Nem vagy elég terhes

Az első 5-6 hónapban sok nőről nem lehet eldönteni, hogy babát vár, vagy felszedett néhány kilót. Ciki szituáció neki és az utastársainak is. Sokszor jártam úgy, hogy láttam az emberek fején, hogy átadnák a helyet – vagy megfogalmazódik bennük a gondolat -, de nem tudják eldönteni, hogy szörnyen puffadok vagy babát várok. Ilyenkor inkább lesütött szemmel fordultak el, mert ismerik a sztorikat azokról a nőkről, akiket tévesen néztek terhesnek a BKV-n, és utána sokáig kibukva mesélték barátaiknak, hogyan is jártak.

De ne legyünk túl szigorúak, ez a része teljesen érthető. Ilyenkor két dolgot tehetünk, ha jól vagyunk, akkor álljunk, és kapaszkodjunk erősen, ha viszont leülnénk, akkor nyugodtan szóljunk. Én többször szóltam, és volt olyan is, aki kétkedve fogadta a kérésemet, sőt az ingemet rá kellett simítanom a hasamra, hogy elhiggye, tényleg babát várok. Ez van, nem vesz senki zsákbamacskát, “nehogy már átadjam a helyet valakinek, aki nem érdemli meg igazán”.

Öreg vagy? Nem, akkor meg bírsz állni!

Ez tényleg teljesen igaz, mégis annyira kívánom, hogy mindenki álljon végig nagy hassal két izmos kört a hetes buszon. Csak azért, mert nem öreg. Mert ezzel is találkozom eleget. 50-60 év körüli férfiakra jellemző leginkább, hogy bár konstatálják, hogy kismama nyomja a hasát az arcukba, helyért kiáltva ők inkább dacosan ülnek. Érzik ugyan, hogy nem ez a helyes, de nem tudnak túllépni azon, hogy ők “öregek”, én meg nem. Ezúton üzenem mindenkinek, hogy az öregség sem betegség. És van az a kor, amikor még simán át lehet adni a helyet.

Látom, hogy leülnél, de nagyon korán van

7:30 Blaha Lujza tér, nagyon sokan nyomorgunk a villamoson, indul a műszak. Sok, velem egykorú fiatal is ilyenkor indul, iszonyú fáradtak, csak az tartja őket életben, hogy Rihanna üvölt a fülükbe. Észreveszik, hogy nem csak egy dinnyét nyeltem le, hanem babát várok, de olyan mélyen ülnek a reggeli önsajnálatban, hogy képtelenek átadni a helyet. Ilyenkor vagy végtelenül felhúzom magam, és elkérem a “puha fotelt”, vagy állok és fotózok. 15-20 ilyen képem van már. Gyűjtöm őket, aztán egyszer feltöltöm egy blogba, amikor betelik a pohár.

A másik verzió, amikor egyszerűen nem akarják átadni, ezzel nehéz mit kezdeni, mert a fülhallgatóból ordító zenét nem tudom túlordítani, és a helyért való harc közben könnyen tűnhetek dühöngő őrültnek. Nincs mit tenni, tűrni kell. Szerencsére ilyenkor akad néhány lelkes aktivista, aki gond nélkül megböködi az “ellenfelet”, majd jól kiosztja, én pedig leülhetek. Szuper kombináció, ő kávé helyett ezzel pörgeti fel magát, én pedig bociszemekkel nézek, hogy minél elesettebbnek tűnjek.

 
Mutasd a hasad! - terhes kalandok a BKV-n
 
Mutasd a hasad! - terhes kalandok a BKV-n

Nem adom át, mert

Az utolsó kategória magatartására nincs ésszerű magyarázat. Pontosan látják, hogy mi a helyzet, érzik is, hogy át kellene adniuk a helyet, de a neveltetés teljes hiánya sajnos nem engedni, hogy felálljanak. Ezekből van egyébként a legtöbb, rám néz, majd elfordul, és addig bámul kifelé az ablakon, ameddig be nem áll a nyaka. Nincs mit tenni. És nehogy valaki azt gondolja, hogy ez valami generációs probléma, ne toljuk rá a dolgot a 90-es évekre, az anyukám 82-ben 8 hónapos terhesen állta végig a 2 órás vonatutat, pedig akkor még nem volt mindent elrontó digitalizált világ, partidrogok és house zene sem.

Mégis a legfurcsább az, amikor anyukák nem adják át a helyet. Próbálom megérteni, hogy miért. Hiszen valószínűleg ők is átestek ezen az egészen, betolják a babakocsit a neki kialakított helyre, majd kényelmesen elhelyezkednek, és kirobbanthatatlanul ülnek a széken a végállomásig, a fejükön a “nekem ez jár” arckifejezés látható. Ilyenkor csak egyetlen dolog jut eszembe, mikor felejtették el, hogy nem is olyan régen még ők is hasonló cipőben jártak? Azért az ő védelmükben a következő részében a kisgyerekes anyukák tömegközlekedési nehézségeit veszem számba.

Megosztás Facebookon