Aktuális

Diplomás gyereket akarnak a szülők

Sok családnak nagy teher a felsőoktatási tanulmányok finanszírozása. A munkaerő-piaci esélyekkel kapcsolatban a szülők meglehetősen pesszimisták.

A magyar családok nagy része csak komoly erőfeszítések árán tudja finanszírozni gyermekei felsőoktatási tanulmányait, egy részük pedig egyáltalán nem – derült ki a Jobline pályaorientációs kutatásából.

A hazai továbbtanulást tervezők háromnegyede biztosan számíthat majd szüleinek anyagi támogatására a felsőoktatási tanulmányok idején. A válaszadók tudják, hogy ez nem lesz egyszerű, 84 százalékuk állította ugyanis, hogy a családnak nagy terhet jelent majd a továbbtanulás. A családok 91 százaléka aktuális havi jövedelméből is kénytelen lesz finanszírozni a tanulást, azaz alig vannak, akik úgy látják, hogy megtakarításaik elegendőek lennének erre a célra

Diplomás gyerekeket akarnak a szülők

A felmérés szerint az elhelyezkedési esélyek növeléséért már a középiskolában is jelentős erőfeszítéseket tesznek a családok. A válaszadók 49 százaléka járatta gyermekét magánórára, jellemzően nyelvórára. A középiskolások szüleinek kétharmada jelezte, hogy gyermeke mindenképpen szeretne továbbtanulni, és kizárólag államilag finanszírozott helyre tervezi beadni a jelentkezését.

A szülők a munkaerő-piaci esélyekkel kapcsolatban amúgy meglehetősen pesszimisták: 67 százalékuk szerint gyermekük nehezen vagy nagyon nehezen talál majd állást Magyarországon. Az elhelyezkedést befolyásoló tényezők között a nyelvtudást említették a legtöbben, és a jó kapcsolatokat is fontosnak tartották. A megkérdezettek a diplomával elhelyezkedő fiatal várható fizetését mai árakon számolva nettó 142 ezer forintra teszik, 49 ezerrel magasabbra, mint a középiskolai végzettséggel munkába állókét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top