Aktuális

Félmeztelen aktivisták zavarták meg a képviselőház ülését

Az abortusztörvény tervezett kormányzati reformja elleni tiltakoztak a Femen-aktivisták.

Az ukrán nőjogi szervezet tagjai a spanyol parlament üléstermének lelátóján fedték fel felsőtestüket, amelyen “az abortusz szent” mottó volt olvasható. Kisebb dulakodás is kitört, mivel az aktivisták a karzatba kapaszkodtak, és nem akarták hagyni, hogy elvezessék őket. A hívatlan vendégeket végül sikerült néhány perc múlva eltávolítani a lelátóról, és folytatódhatott az ülés. A rebellisek között volt a Femen spanyolországi vezetője, Lara Alcázar is.

Fotó: MTI/EPA
Fotó: MTI/EPA

A kebleket éppen akkor fedték fel, amikor az igazságügyi miniszter mondott beszédet egy másik témában. A konzervatív Alberto Ruiz Gallardón ellenzi a művi terhességmegszakítás korlátozások nélküli engedélyezését, és csak bizonyos esetekben – ha az édesanya vagy a magzat egészsége veszélyben forog – tenné azt lehetővé.

Az előző, szocialista spanyol kormány 2010-ben reformálta meg a terhesség megszakítására vonatkozó törvényt. A hatályos jogszabály értelmében az abortusz a terhesség 14. hetéig, kivételes esetben pedig a 22. hetéig megengedett. Korábban a terhességmegszakítás alapvetően tilos volt Spanyolországban, és csak bizonyos körülmények fennállásakor tették lehetővé, például nemi erőszak vagy veszélyeztetett terhesség esetén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top