nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Nyári Krisztián: Az aradi vértanúk szerelmei

Nyári Krisztián: Az aradi vértanúk szerelmei

A tizenhárom férfi hazafiságáról sokan megemlékeznek, de kevesebben gondolnak rá, hogy családapák, férjek, fiatal szerelmesek is voltak, akiknek társuktól is búcsúzniuk kellett. A titkos fiókokban megőrzött levelekből és a ránk maradt családi emlékekből gyönyörű szerelmi történetek olvashatók ki.
Nyáry Krisztián
f Ajánlom

Az Aradon börtönbe vetett magyar tábornokok halálos ítéletét 1849. október 5-én reggel mondta ki az osztrák hadbíró. Kevesebb, mint egy napot kaptak, hogy szeretteiktől személyesen vagy írásban elbúcsúzzanak. A két agglegény, Aulich Lajos, Török Ignác, és az özvegy Kiss Ernő kivételével mindnyájukat várta volna otthon valaki. A magukra maradt nők ugyanúgy a szabadságharc eltipróinak áldozatai, mint a kivégzett tábornokok. Egymásnak küldött leveleik nagyobbik része nem magyar nyelven íródott, hiszen a magyar szabadság hőseinek többsége más nemzetiségűként született, s feleségeik vagy gyakran ők maguk sem tudtak magyarul. Három történetbe pillantunk most bele rájuk emlékezve.

„Örökké marad a te Janid”

 
Nyári Krisztián: Az aradi vértanúk szerelmei
 
Nyári Krisztián: Az aradi vértanúk szerelmei

Damjanich János és Csernovics Emília hosszú évekig voltak szerelmesek egymásba, mire a lány családja beleegyezett, hogy a kicsapongásairól híres katonatiszt elvegye a nála 15 évvel fiatalabb Emíliát. 1847 nyarán házasodhattak össze, és a már nem is olyan ifjú férj – bizonyítandó, hogy szakított korhely életével – kérelmezte, hogy Aradról Temesvárra helyezzék át. Damjanich tényleg tiszta lappal kezdett mindent, ha tehette, otthon ült felesége oldalán. Erről parancsnoka, Haynau táborszernagy is meggyőződhetett – későbbi hóhéra ugyanis többször vendégeskedett Damjanichéknál. Talán már akkor ellenérzéssel figyelte, hogy a házaspár felnőtt fejjel megtanult magyarul, és szerb anyanyelvük vagy a német társalgási nyelv helyett magyarul beszélgettek egymással. Damjanich egy évvel később már a hadszíntérről írta a leveleket feleségének: „Nyugodj meg, jó Lélek, én igen jól vagyok, nem mindenki hal meg, aki a harctérre megy, és tudod, hogy nékem százhúsz évig kell élnem! (…) Vigasztalódjál és őrizd meg drága egészségedet annak a számára, aki valóban csak benned és véled él, és aki forró szerelemmel csókol s örökké marad a te Janid.” A világosi fegyverletétel után Emíliának megengedték, hogy a börtönben törött lábbal fekvő férjét elláthassa étellel és könyvekkel. Személyesen is elbúcsúzhattak egymástól, ezért Damjanich nem búcsúlevelet hagyott hátra, hanem egy imádságot: „Mindenség Ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. (…) Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.” Az ima meghallgatásra talált. Damjanich Jánosné, aki a legtovább élt az aradi özvegyek közül, hatvan évig emelt fővel viselte a sorsát. Férje vagyonával együtt Haynau jogtalanul az övét is elkoboztatta. A kiegyezés után ezt visszakaphatta volna, ha személyesen kérelmezi a császárnál. Erre nem volt hajlandó: megmaradt pénzéből hadiárvákat és özvegyeket segélyezett, kórházakat támogatott, és minden év október 6-án misét mondatott az aradi vértanúkért.

Csókol szerencsétlen Károlyod

Nyári Krisztián: Az aradi vértanúk szerelmeiAz utolsóként kivégzett gróf Vécsey Károly friss házasként állt az akasztófa alá. Két hónappal a fegyverletétel előtt vette feleségül szerelmét, a francia származású Caroline Duffaud-t. Amikor megismerkedtek, az asszony egy földbirtokos felesége volt, akitől kislánya is született. Abban a korban csak rendkívüli esetben és igen hosszadalmas procedúra után engedélyezték a válást, de a szerelmes Vécsey ’49 nyarán kérvényezte a vallás és közoktatásügyi miniszternél szeretője házasságának mielőbbi felbontását. Az esküvőre a válás kimondása után nem sokkal egy katonai táborban került sor, s nászút helyett a feleség a Temesvárt ostromló seregbe kísérte el a férjét. Németül, a félig osztrák Vécsey anyanyelvén beszéltek egymással. A harcok során elszakadtak egymástól, csak az aradi börtönben találkoztak újra, hogy a kivégzés előtti napon elbúcsúzhassanak. Vécsey az ítélet végrehajtása előtt egy órával írta meg búcsúlevelét feleségéhez: „Drága, imádott Linám! Szeretett, erényes, legkedvesebb feleségem! Látom, ez életem utolsó pillanata – meg kell halnom, tehát még egyszer Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben – utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk. – Isten veled, jó lélek; és bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit talán akaratlanul is okoztam neked; csókollak, csókolom kedves lányomat – lányodat –, Gizellát. Isten veled. Október 6., reggel 6 órakor: Szerencsétlen Károlyod.” Vécsey császárhű apja megtagadta a fiát, és súlyosabb ítéletet kért a bíróságtól. Ezért kellett a tábornoknak végignéznie minden társa kivégzését, mielőtt rá is sor került. Holttestét Caroline kicsempésztette az aradi várból, majd titokban eltemette férjét. Soha nem ment férjhez újra, de Magyarországot sem hagyta el. Az egykori francia lány magyar özvegyasszonyként halt meg 1900-ban.

Imádkozik érted Pepid

 
Nyári Krisztián: Az aradi vértanúk szerelmei
 
Nyári Krisztián: Az aradi vértanúk szerelmei

Nagysándor József tábornoknak nem adatott meg, hogy oltár elé vezethesse választottját. A félig német származású katonatiszt saját unokahúgába, Schmidt Emmába lett szerelmes, és az esztergomi érsektől kért engedélyt, hogy elvehesse a lányt. Az engedély késve érkezett, a szükséges papírokat Nagysándor József már csak az aradi börtönben kaphatta kézhez. Társaival ellentétben ő biztos volt benne, hogy nem fog kegyelmet kapni. A lány apjához – nővére férjéhez – írott levelében kedvesét is megszólította: „Emma, drága lányka, bocsáss meg nekem! – Szándékom – hogy jövődről gondoskodjam, jó volt – és hogy a kivitelbe hiba csúszott, arról végképp nem én tehetek.” Emmához írott búcsúsorait is a halálos ítélet kimondása előtt írta meg: „Szeretett drága angyali jóságú Emmám! (…) immár elvesztettem minden reményem – mindent elvesztettem, csak irántad való végtelen, határtalan szeretetemet nem – ez a legmélyebb, legszentebb érzés, amit valaha éreztem, és ez el fog kísérni a sírba – az emlék, az irántad érzett rajongás lesz egy jobb, örökké tartó jövendőbe vetett végső vigaszom. (…) Isten legszentebb, legszebb áldása rád, szeretett drága szép, angyali jóságú, erényes lánykám – légy boldog, ezért imádkozik lelke mélyéből imádó Pepid.” A tábornok emlékül elküldte Emmának egy hajfürtjét, a fésűjét és az akasztófa alatt viselt ingének egy gombját, valamint visszaküldte a jegygyűrűt és a késve jött egyházi engedélyt is. Arra kérte menyasszonyát, hogy menjen férjhez, hiszen tudja, hogy „boldog lesz, aki ezt az angyali teremtést elveszi”. Emma négy évvel később teljesítette vőlegénye kérését. Férjhez ment Klauzál Gáborhoz, a Batthyány-kormány egykori miniszteréhez. Híresen boldog házasságuk volt, ám közös életük nem tartott sokáig. A férj 1866-ban egy váratlan betegségben meghalt, Emma pedig egyedül maradt három gyermekével. Harminc évig élt özvegyen, s halálig ápolta mindkét szeretett férfi emlékét.

Asszonyok hatalmas lélekkel

E helyütt csak röviden tudunk megemlékezni az osztrák Poeltenberg Ernő és a lengyel Paulina Kakowska szerelméről vagy a német Láhner György olasz feleségéről, Lucia Conchettiről, aki ötéves kislányával bujkált, miközben a nevében egy szélhámosnő kéregetett adományokat. Az egyedül maradt asszonyok rendkívüli életerejét mutatja Schweidel József lengyel özvegyének, Domicella Bilinskának története, aki előbb visszaperelte pénzét az osztrák kincstártól, majd nemesi származása ellenére tejgazdaságot alapított belőle, hogy eltarthassa három gyermekét. A legfiatalabb vértanú, a német arisztokratából magyar hazafivá lett Leiningen-Westerburg Károly özvegye, a görög származású Sissányi Eliz férje egyik magyar bajtársához ment hozzá néhány év múlva. Neki írta vigaszul a férje haláláról beszámoló lelkész a következő sorokat: „Nem lehet, hogy ily férfiú hő szerelmének tárgya kicsiny lelkű hölgy lett légyen.” Mindannyian óriási lelkű asszonyok voltak, egyenrangúak vértanúvá lett szerelmeikkel. Bármilyen nyelven álmodtak is, ők a magyar szabadság női hősei.

Nyári Krisztián: Az aradi vértanúk szerelmeiCikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Megosztás Facebookon