Aktuális

Befogták a szabadon kószáló agresszív teknőst

Augusztus eleje óta lakott egy Pest megyei kisváros patakjában, legalábbis akkor vették észre az emberre is veszélyes aligátorteknőst.

Sikerült befogni az egyik Pest megyei kisváros patakjában augusztus eleje óta rejtőző, emberre is veszélyes aligátorteknőst – meséli a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora.

Befogták a szabadon kószáló agresszív teknőstMég augusztus elején derült ki, hogy egy emberre is veszélyes, körülbelül 7 kilós aligátorteknőst fedeztek fel az egyik Pest megyei kisváros patakjában. 

Szilágyi István elmondta, hogy kedd délután Both Zoltán veszélyesállat-befogóval a szokásos „beetetős” sétájukon voltak a Zsámbéki-medence településének érintett patakjánál, amikor Both észrevette, majd kézzel, a farkánál megragadta a veszélyes állatot. Közös erővel kiemelték a mederből, majd egy ládába zárták. Az állatot tavasszal valószínűleg a veresegyházi medveotthon egyik védett, vizes helyére, megfelelő körülmények közé helyezik el.

A két szakember rendszeresen kijárt az aligátorteknős feltételezett tartózkodási helyéhez, és döghúst helyeztek el a patakmeder egy pontján, hogy ne vándoroljon tovább, inkább egy helyre szokjon. A befogással megvárták a hűvösebb időt, amikor a teknős viszonylag gyakran kimegy a napra „feltöltődni”.

Aligátorteknőshöz az 1990-es évek végéig könnyen hozzá lehetett jutni, bárki tarthatott ilyet otthon az akváriumban, csakhogy mostanra ezek az állatok kinőtték az akváriumokat, és gazdáik közül többen az eledelül szolgáló húst sem akarják megvenni nekik, inkább megszabadulnak tőlük – magyarázta Szilágyi István, aki arra kéri a hasonló veszélyes állatok tulajdonosait, hogy ha meg akarnak válni kedvencüktől, ne eresszék szabadon, hanem szóljanak az állatvédőknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top