nlc.hu
Aktuális
Minden közterületen betiltanák a dohányzást

Minden közterületen betiltanák a dohányzást

Hamarosan indulhat az aláírásgyűjtés a témában, és ha összegyűlik kétszázezer támogató, népszavazást tartanak a kérdésről.

A dohányzás teljes közterületi tiltásáért indulhat népszavazási kezdeményezés, miután az Országos Választási Bizottság már hitelesítette az erre vonatkozó kérdést. Így elkezdődhet az aláírásgyűjtés a következő kérdéssel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy közterületen tilos legyen dohányozni?”

Minden közterületen betiltanák a dohányzást

Ha összegyűlik ehhez a kétszázezer támogató aláírás, és időközben nem érkezik a választási bizottsághoz jogorvosi kérelem, akkor kötelezően népszavazást kell majd tartani erről.

A jogszabályok jelenleg is tiltják a közterületi dohányzást meghatározott helyeken, így például tilos játszótereken, illetve azok 5 méteres környezetében, valamint a fővárosban a BKV megállóiban rágyújtani.

A földönkívüliek miatt is kezdeményeztek népszavazást

A választási bizottság elé furcsa népszavazási kezdeményezések is kerülnek, most például több olyat kaptak, amiben azt szerette volna valaki keresztülverni, hogy a magyar vagy a Magyarországra látogató hazug politikusokat, köztük a „földönkívüli lényeket”, „át kell operálni eunuchká”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top