2013. Június 10.

Az árvíz névtelen hősei: így fogott össze az ország

A hétvége az önkénteseké volt; rengetegen kerekedtek fel, hogy segítsenek másoknak megvédni a házaikat, utcájukat, miközben a dunai árvíz rekordokat döntögetett. A végén már fogadni sem tudták a segítséget, annyian jöttek volna – a szándék persze így is számít.

Kedves Nóra

A júniusi dunai árvíz nemcsak rekordvízállásokat, de ritkán látott összefogást is hozott. A hivatásosok, a katasztrófavédelem, a honvédség, a tűzoltók, a vízügyesek, a rendőrség és a segélyszervezetek mellett rengeteg önkéntes vett részt a védekezésben. Ki lapátolt, ki homokzsákot pakolt, más fuvarozott, szendvicset készített, vagy csak információkat osztott meg az önkéntesek irányítására szerveződött Facebook-csoportokban.

Férfiak, nők, idősek és homokozólapátos kislányok hordták a homokot, hogy minél kevesebb kár keletkezzen a magánházakban és a köztereken. Az összefogás felemelő pillanatairól állítottunk össze egy galériát, hogy tisztelegjünk az önkéntesek előtt, akik hatalmas munkát végeztek teljesen önzetlenül, de a Győrújfalunál feszítetten dolgozó katonákról sem feledkezhettünk meg.

galéria

Megnézem

Összes kép (1)

Még nincs vége

Az ár elleni küzdelemnek még nincsen vége, ma is várnak önkénteseket többek között Baja környékére, de a víz elvonulása után is szükség lesz segítő kezekre a helyreállításban. Aki tenne valamit, az a Dunai Árvíz 2013 nevű, önkénteseknek szóló Facebook-csoportban, vagy az Árvíz 2013 Összefogás Facebook-oldalán talál naprakész információkat arról, hol van szükség emberekre. Mielőtt elindulnánk valamerre, mindenképpen telefonáljunk az ott megadott számokra, mivel a helyzet nagyon gyorsan változik.

Az Árvíz 2013 Összefogás térképe is folyton frissül, hogy kiderüljön, hol kell segítség:

Árvíz 2013. – Segít(s)ünk! nagyobb térképen való megjelenítése

A Szentendrén élő Szurmai János nagyszerűen összefoglalta a Facebookon, milyen érzés volt a gátakon és a zsákoknál egyesült erővel dolgozni.

Ünnep – a bajban.
Aludtam rá egyet, hogy biztosan meg tudjam fogalmazni, mit láttam az árvízben dolgozó embereken.
Boldogok – a baj kellős közepén.
Igenis boldogok: a középkorú hölgy, aki hét közben unott arccal veszi át a hivatalban a papírokat, most a szakadó záporban sem hagyja abba a zsákok pakolását; az eladó, aki pontosan hatkor akkor is lehúzza a rolót a kisboltban, ha pár elkésett vevő futva érkezik a busztól, most nyakig sárosan cipekedik a szabadnapjain; a legendásan kelletlen autószerelő a legnagyobb zsákokat veszi a vállára.
Cipekedés közben félmeztelen férfiak évődnek az asszonyokkal, akik kacagva válaszolnak nekik. Vadidegen emberek szólnak egymáshoz a legnagyobb közvetlenséggel, bizalommal és figyelmességgel…
…aztán késő este, a sötétben kis csapatokban indulnak hazafelé, fáradtan, vizesen, mocskosan és szakadtan. Nem várnak köszönetet sem. Eltölti őket egyfajta csendes elégedettség.
Csak tér kell az embereknek: igazi, valóságos feladat. Alkalom, hogy megmutathassák, mi mindenre képesek igazán.
Ezt is az árvíz hozta: a lehetőséget, hogy olyannak láthassuk egy időre magunkat, amilyenek mindig is szerettünk volna lenni.