Aktuális

Minden harmadik kisgyerekes anya dolgozik hazánkban

A vezetői pozíciók 41 százalékát nők töltik be Magyarországon, az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező nők közül viszont csak minden negyedik dolgozik.

Komoly gazdasági érdek azzal a humánerőforrással gazdálkodni, ami a női munkaerőben van – szögezte le sajtótájékoztatóján Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos.

Magyarországon a női foglalkoztatottak száma a tavalyi évben 42 000 fővel emelkedett. A gyesről, gyedről a munkába visszatérő anyák helyzetét megkönnyíti, hogy a munkaadók az alkalmazásuk esetén járulékkedvezményt vehetnek igénybe.

Minden harmadik kisgyerekes anya dolgozik hazánkban

A miniszteri biztos elmondta azt is, hogy a 45 és 54 év közötti nők foglalkoztatottságának aránya hazánkban 3 százalékkal, míg a 12 éven felüli gyermeket nevező nőké 4 százalékkal magasabb az uniós átlagnál. A vezetői pozíciók 41 százalékát nők töltik be, ami – Lettország után – a második legmagasabb arány az Európai Unióban.

Az 55 év feletti nők közül minden második, a 6 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő, valamint a 25 év alatti nők közül minden harmadik, míg az alacsony iskolai végzettségűek közül csak minden negyedik nő dolgozik.

Szalai Piroska hozzátette, a nők foglalkoztatottságának további javítása érdekében a kormány újabb munkaügyi és adóügyi intézkedéseket dolgoz ki, illetve a kisgyermekek elhegyezésére szolgáló intézményrendszer bővítését is tervezik. A miniszteri biztos konkrétumokat idén őszre ígért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top