Aktuális

Sikersztori – Merj váltani!

Ha belevágnánk... Ha megpróbálnánk... sokan álmodozunk így, különféle terveket szövögetve. Ám vannak, akik egyszerűen elhagyják a feltételes módot ezekből a mondatokból.

„A hozzáállást tartom a legfontosabbnak”

Akár ügyvéd vagy bíró, esetleg jogtanácsos is lehetett volna Ivánka Katalinból, ám ő másképp döntött: a beton jobban érdekelte. Férjével közös vállalkozásának nemzetközi elismertsége azt igazolja, jól határozott.

Fotó: Szilágyi Stefánia
Fotó: Szilágyi Stefánia

Még egyetemista volt Ivánka Katalin, amikor későbbi férje, András, Kanadában élő nagybátyjának kertépítő cégében dolgozott nyaranta. Ott vette észre, milyen esztétikai élményt jelenthet a beton és milyen újszerű felhasználási lehetőségei léteznek. Olyanok, amelyekkel Magyarországon addig nem lehetett találkozni. „Nagyon meglepődtünk, hogy a szállásunkon a konyhapult betonból készült, hiszen fogalmunk sem volt arról, hogy a beton így is kinézhet és erre is lehet használni” – mesélte nekünk egy korábbi interjúban.
A pár folyamatosan ötletelt, mibe is fogjon, amit egyrészt nem nagyon csinál más, másrészt elhivatottsággal tudnák végezni. Végül arra jutottak, hogy a beton építészeti, belsőépítészeti felhasználása komoly kihívást jelenthet – és létrejött az Ivánka Beton Design.
Jöttek a kiállítások, jöttek az ügyfelek és a megrendelések. Először konyhaszigeteket, konyhapultokat, virágtartókat, falburkolatokat készítettek, majd létrejött a már exportképes kollekciójuk, és ebből beruházásokra is futotta. „Nagyon izgalmas a betonban, hogy naponta születnek új innovációk, új összetételek, amelyekkel igyekszünk lépést tartani” – mondta Katalin, aki azzal is kísérletezett, hogy a beemelje az öltözködéskultúrába a betont és a cementet. „Hogy mi az, amit az utóbbi nyolc évben leginkább megtanultam? – kérdi. – A problémamegoldás. Folyamatosan felszínre kerülnek új kérdések, amelyekre előző nap még nem lehetett számítani és előre kalkulálni. De minden megszerzett tudás mellett a hozzáállást tartom a legfontosabbnak: a tudatosságot, a következetességet és a kemény munkabírást.”

Répa - betonból Fotó: Ivanka.hu
Répa – betonból Fotó: Ivanka.hu

„Ma már tudjuk, hogy megérte”


Szintén változatos utat járt be Antal Zsuzsanna, míg egy vízimalomból olaszos villa, egy fényképészből pedig vendéglátós lett.

Zsuzsanna pályája már a kezdetektől „két sínen futott”: egyrészt fényképészként, másrészt pincérnőként dolgozott, sőt emellett párjával beléptek egy olasz nagykereskedelmi rendszerbe. Sikereiknek köszönhetően rövidesen nyitottak egy kis kávézót, ami gyorsan beindult, majd egy borbárt, amiből kinőtte magát egy cateringcég.

Sikersztori - Merj váltani!Ám a munka mellett kellett egy kis pihenés: Zsuzsáék Lesencetomajon béreltek ki egy kulcsosházat, ami korábban vízimalom volt. Mint mondja: „szerelem volt első látásra”.  Nem sokkal ezután kiderült, hogy eladó a ház – a fiatal pár elkezdett arról álmodozni, hogy milyen jó lenne ott élni. Mindössze három hét alatt eladtak mindent, a két kávézót és a nagykereskedést is, ám ekkor még nem sejtették, milyen munka vár rájuk. Nemcsak a berendezésre kellett költeni, hanem az egész épületet át kellett alakítani (a másfél szobás házból hétszobás panzió lett), sőt a villanyt bevezetni. Megszületett a Villa Fiore. „Nagyon élveztem az egészet – mesélte Zsuzsa –, fényképészszemmel és mint nő, aki meglátja a szépet, imádtam, hogy új lakástextileket vásárolhatok hatalmas mennyiségben, színeket találhatok ki és bútorokat böngészhetek. Bútorokat festettem, széket kárpitoztam, még betont is kevertem – ki gondolta volna, hogy ezt is hozza az élet… de állok elébe az ilyen feladatoknak. Persze voltak mélypontok is, hiszen nem volt itt minden mindig ilyen szép, az építkezés közepén néha azt gondoltunk, ez volt életünk legrosszabb döntése. De most már tudjuk, hogy abszolút megérte. A vendégek inspirálnak, ők adják az erőt a nagyjából napi huszonnégy órás portaszolgálathoz. Ezért azt gondolom, hogy büszkék lehetünk magunkra, hogy csináltunk valami olyat, ami sok embernek tetszik.”
Zsuzsanna nem végzett szakácsiskolát, nem járt főzőtanfolyamokra, de érdekelte ez a terület is. Mint mondta egy interjúban: „A vendéglátás legfontosabb aranyszabálya, hogy a vendéget mindenféle jóval ellátjuk, és ez borzasztóan motivál.” Beletelt egy kis időbe, amíg megtanult sok emberre főzni, de az ízlésvilága szerencsére tetszik az embereknek.

Sikersztori - Merj váltani!

„Hogy mit tanultam mindebből? A kitartást. Hogyha nem keseredünk el minden lépésnél és rágódunk azon, hogy mi lesz, ha?, hanem csináljuk tovább, akkor be kell váljon, amit álmodni mertünk. A főzés, az építkezés, a panzió terve számomra mind azt mutatja, hogy nagy-nagy erővel és szeretettel az ember bármire képes.”

„Számomra a cukrászda nemcsak a süteményekről szól”


„A szüleim cukrászok, és én már gyermekkoromban eldöntöttem, hogy nem szeretnék cukrász lenni” – így indul Horváth Eszter története. A fiatal lány ma egy cukrászdát vezet. Hogy is van ez?

Fotó: Zsólyomi Norbert
Fotó: Zsólyomi Norbert

Eszteréknél sosem volt vasárnapi ebéd, hiszen szülei cukrászok, márpedig a vendéglátásban a hétvége és az ünnepnap a legforgalmasabb. Ezért aztán Eszter nem vágyott ebbe a világba, de mivel a szülei szerették volna, elvégezte a Vendéglátóipari Főiskolát. Fél évig dolgozott is a családi üzletben, ám rosszul viselte „a főnök kislánya” szerepkört. Aztán ahogy lenni szokott, jött egy lehetőség…
Akkor jöttek be Magyarországra az első divatlapok, és megkérdezték a fiatal lányt, lenne-e kedve elmenni stylistasszisztensnek. Készült egy próbamunka, jól sikerült, úgyhogy Eszter megtalálta a neki való közeget. A lehető legjobbkor, hiszen ekkor még csak néhány szakember dolgozott nálunk ezen a területen. „Nagyon szerettem a divatszakmát, jó volt harmóniát teremteni – mesélte nekünk Eszter, amikor az első éles váltásról kérdeztük. – Kiválaszthattam a divatanyag témáját, a stábomat, a modellt, akire azt adtam, amit szerettem volna. Tetszett a sok kihívás, a folyamatos ötletelés, hogy mindig új témákat kellett kitalálni. Olyasmit alkottunk, ami ha nem is volt maradandó, de utat mutatott másoknak.”

A sors azonban ismét váratlan fordulatot hozott, és visszaparancsolta Esztert az édességek közé. Ő azonban úgy volt vele: vagy úgy csinálhatja, ahogy senki más, vagy sehogy nem akarja. Neki lett igaza. „A szüleim megvettek egy nagyobb területet a cukrászatuknak, amelyről hamar kiderült, hogy oda csak egy háromszintes épület húzható fel. Akkor elkezdtek nyaggatni, hogy valamit találjak ki az első emeletre. Egy évig ötleteltem. Számomra a cukrászda nemcsak a süteményekről és a tortákról szól, hanem mindenről, ami édesség. Ha valaki oda belép, akkor ájuljon el, és érezze úgy, mintha valami mesében lenne.”

Sikersztori - Merj váltani!
Fotó: Bujnovszky Tamás

Nos, az üzlet, vagyis a Sugar! Shop épp ilyen lett: mint a mesében. Emögött persze rengeteg tanulás van – ez már nem a véletlen műve. „Külföldi édesség- és fagyikiállításokra, versenyekre kezdtem el járni. Kijártam egy egyéves cukrászati iskolát is, de ott nem szereztem jó tapasztalatokat. Egyik alkalommal például, amikor túrós táskát kellett sütnünk, készítettem rá egy masnit. A tanárok teljesen kiborultak; semmi kreativitást és önálló ötletet nem lehetett belevinni. Rengeteg könyvet rendeltem külföldről, Párizsban is jártam, ahol két iskolában tanultam. Tokióban pedig új technikákra tanítottak meg, megismertem új ízeket, textúrákat.”
Elsőre nem gondolnánk, de a stylistévek nagyon jó hatással voltak a „cukira” – a két szakma a lehető legjobb párosításnak bizonyult. „Aki cukrászfejjel gondolkozik, az először összerakja az ízeket és a textúrákat, és ha ezek megvannak, kitalálja, hogy nézzen ki egy sütemény. Én pont fordítva működöm. Először kitalálom, hogy nézzen ki a süti, majd azt, hogy miből lenne finom és milyen textúrája legyen. Spontán ember vagyok, sosem volt B tervem. Ha lenne, nem tudnám magam százszázalékosan beletenni abba, amit most csinálok.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top