Aktuális

“Szeretnék megtanulni főzni”

Fiúk és lányok vegyesen laknak a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató csanádpalotai lakásotthonában – összesen tizenketten. A környezet kissé sivár, amolyan kollégiumi, de a falra írt, ragasztott üzenetek és rajzok megmutatják az itt lakók lelkivilágát.

Csongrád megyei, 12 és 16 év közöttiek kerülhetnek a csanádpalotai otthonba akár családi körülményeik miatt, akár azért, mert velük „volt gond”: a tipikus probléma az iskola hanyagolása. „Nincs meg a nyolc osztályuk, túlkorosak, nem nagyon fogadják őket sehol, a felzárkóztató osztályok meg gyengék…” – sorolja a nehézségeket az otthon munkatársa. Kollégáival azon vannak, hogy lehetőleg szakmához segítsék a fiatalokat. „Most ment el tőlünk egy srác, két szakmát is kitanult: asztalos és villanyszerelő, de sajnos azóta sem kap munkát” – tudjuk meg. Azért akadnak sikertörténetek is: „Egyik lányunk most ment dolgozni Angliába, és olyan is van, aki a környéken telepedett le, és visszajött ide, az otthonba dolgozni. Persze nekünk az az igazi öröm, ha családjukhoz visszatalálhatnak.”

Szótlan tinilány Csanádi Orsi, leginkább magában szeret eldolgozgatni. Kedvenc elfoglaltsága a főzés, csak itt az otthonban ritkán van rá módja. „Paprikás krumplitól kezdve mindent szeretek főzni – meséli – anyától tanultam a recepteket. Talán egyszer ez lesz a munkám, habár nehéz ezt most még elképzelni is.”

Orsi szívesen megnézné, hogyan folyik a munka egy igazi éttermi konyhában.

„Szeretnék megtanulni főzni

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top