“A gyógyszer önmagában nem segít a teherbe esésben”

A hír: Sikerült tudományosan is igazolni, hogy a stressz oka lehet a meddőségnek. Hatására változik a prolaktin hormon szintje, ami akadályozza a teherbe esést.

Soma véleménye: Na végre a tudomány is egyre inkább a mellé az elmélet mellé áll, hogy a test elválaszthatatlan a lélektől. Merthogy a stressz átéléséhez nyilván kellenek az érzések is, a lelki, idegrendszeri beállítódás. Ezeket felfoghatjuk úgy is, mint ugyanazon dolognak más-más megközelítését.

A 60-as évek óta egyre nagyobb szakirodalma van annak, hogy a várandósság, a születés és az utána következő időszak (egészen néhány éves korig) az egész életutat meghatározza. Mégis évtizedek teltek el úgy, hogy ezzel nem vagy alig foglalkoztak. (Véleményem szerint még most sincs a méltó helyén a dolog, de szép lassan csak haladunk…) Az, hogy a  teherbe esés a szervezet prolaktinszintjétől is függ, és hogy ezt a stresszhatás is növeli, csak azt mutatja, amit józan paraszti ésszel és minimális ösztönösséggel eddig is tudtunk. De hurrá, biztos sokaknak ez az információ is segít abban, hogy elkezdjenek tudatosabban élni.
És ez számomra nem azt jelenti, amit a hírben írnak, hogy „ha nem az agyalapi mirigy betegsége bizonyosodik be, akkor az emelkedett prolaktinérték gyógyszerekkel normalizálható”, hanem azt, hogy kezdjük el egyre inkább használni azokat a technikákat, módszereket, amelyek a nyugodtabb élet felé segítenek, illetve azt, hogy kezdjünk el másképpen gondolkodni, ezáltal élni, érezni. Úgy gondolom, egyre nagyobb tere lesz a tudatosságnak.

Régi titok, hogy minden az agyban dől el. Az új fizika, azaz a kvantumfizika és az új biológia egyre inkább azt bizonyítja be nekünk, hogy a gondolatnak olyan befolyásoló és teremtő ereje van, amivel a szabad akarat tere és lehetősége a mi tudati szintünktől, hozzáállásunktól függően nő meg. Öngyógyító képességeink határtalanok.
Ha folyamatosan mindent mástól várunk (majd a gyógyszer meggyógyít, „megszerel” a doktor bácsi – természetesen ilyen is van, hála az orvostudománynak), akkor valójában mindig másra szoruló kisgyerekek maradunk.
Eljutottunk arra a pontra, amikor észre kell vennünk: nem lehetünk tudatos belső munka nélkül egészséges, kiegyensúlyozott emberek!
Megtanultuk a külsőnket ápolni, ez szuper, de meg kell tanulnunk a lelki világunkkal is legalább ilyen intenzitással foglalkozni. Vagyis éppúgy kell a stresszoldás, mint a hajmosás vagy pedikűröztetés!
Meg kell tanulni relaxálni, megteremteni magunknak azt az időt és csendet, amikor befelé tudunk figyelni, és képesek vagyunk kommunikálni a testünkkel, a szerveinkkel, sejtjeinkkel, és persze a lelkünkkel is. Fel kell tenni a kérdést: Mi nekem a legjobb? Mi az, amire szüksége van testnek, léleknek – melyek egymástól elválaszthatatlanok itt a földi létben.

Nehezen értem azokat a párokat, akik fizikailag alkalmasak a szülővé válásra, mégis mindenféle belső munka nélkül nekimennek a lombikprogramnak. Jó néhány kineziológustól, családállítótól hallgattam már meg a jó hírt, hogy az oldás/állítás után nem sokkal megfogant az anyuka.
Szóval: anyaság előtt álló nőtársaim, javaslom nektek, hogy kezdjétek el visszavenni azt a hatalmas, ösztönös tudást, ami abban segít, hogyan teljesedjünk ki nőiségünkben, és éljünk egyre inkább önazonos és kiegyensúlyozott életet. És persze mindenki másnak szintén javaslom, hogy adjon időt és lehetőséget magának, figyeljen befelé, használja a tudat és tudatosság óriási hatalmát. Minden kérdésünkre ott van a válasz belül.