Aktuális

Minek a korhatár a jogosítványhoz?

Ti adnátok jogosítványt egy 105 éves embernek? Karafiáth Orsolya igen – ha az illető bizonyított a tesztpályán.

A hír: 85 éve vezet, és sosem volt balesete egy 105 éves amerikai néninek, aki állítólag a legidősebb Facebook-felhasználó is egyben. A 105 éves nagymamának, aki soha még csak egy parkolási büntetést sem kapott, állítólag nem jut eszébe, hogy átadja másnak a kormányt. „Nem tudom elképzelni az életem autó nélkül” – magyarázta az idős asszony.

Minek a korhatár a jogosítványhoz?Karafiáth Orsolya véleménye: Nemrég beszálltam egy jóval nyolcvan feletti ismerősöm kocsijába. Fura volt, hogy még vezet, rá is kérdeztem a dologra. Ő úgy nézett rám, hogy rögtön bántam a dolgot. „Nézze, Orsolya, vagy hatvan éve ülök a volánnál, és ez alatt nem okoztam balesetet. Egyszer karamboloztam, de akkor sem az én hibámból. Nem iszom alkoholt, mindig józan vagyok, járok vizsgálatokra, ahol nézik a szememet, a reflexeimet. Bár úgy tűnik, maga szerint már alig élek, én köszönöm, jól vagyok, és ura vagyok a helyzetnek.” Hozzátartozik még a dologhoz, hogy az említett úriember tényleg mindenben ragaszkodik a szabályokhoz, kivéve egyet: sosem kapcsolja be a biztonsági övet. Elmesélte, hogy amikor belementek annak idején a kocsijába egy főúton, akkor véletlenül nem csatolta be magát, de – mint utólag kiderült – ez a véletlen mentette meg az életét. Ha emiatt megbüntetik – mert előfordult már –, kifizeti a bírságot.

Másik idős ismerősöm története nem ilyen vidám. A néni a kilencven felé araszol, és súlyos demenciában szenved. A családjában senkinek nem jutott eszébe, hogy egyáltalán be akar még ülni a kocsijába. Ám egy délután eltűnt otthonról. Mindenki kétségbeesetten kereste, a boltban, az utcákon, míg észrevették, hogy eltűnt a kocsi is! Végül egy mellékutcában megtalálták, a néni a kormányra borulva aludt. Utóbb nem emlékezett semmire, legalábbis nem lehetett kiszedni belőle, miként jött az ötlet, hogy évek után ismét autóba pattanjon.

Az, hogy valaki milyen biztonsággal vezet, nem a kortól függ – mint azt a mindkét oldalon felsorakoztatható példák mutatják –, fizikai és szellemi állapottól sokkal inkább. (Érdekes módon elég ritkán hallunk agg vezetők okozta balesetekről, ittas fiatalok vagy ámokfutók rémtörténeteiből viszont annál több akad!) És különben is, hol húznánk meg a határt? Vannak, akiknek a reflexei már hatvan-hetven éves koruk körül nem jól működnek, és vannak, akik nyolcvan felett is frissek, fittek… – és bár lassúbbak lehetnek, ezzel együtt óvatosabbak is. Ha jól működik az orvosi felügyelet, ha alaposan megvizsgálnak mindenkit, aki az engedélyét frissíti, nem lehet gond. A jogosítvány lejártakor kötelező orvosi vizsgálatokat amúgy is szigorították – legalábbis papíron. (Mindenki tud ezer esetet, amikor rossz szemmel, mindenféle betegséggel – egyik ismerősöm színvakon! – átslisszant az ellenőrzésen.) Ha ez a gyakorlatban szűrőként működik, a kor nem lehet akadály. Legfeljebb abban lehetne szigorítani, hogy nyolcvan év felett gyakrabban kellene felülvizsgálatra menni…

 
Így látja Karafiáth Orsolya:

„Mindannyiunkat érint az indiai lány tragédiája” 
„Nem feltétlenül a jóképű férfiak a leghűtlenebbek”
Van értelme díjazni az iskolai hazugságot? 

 

A Válaszkereső segít az alábbi kérdésben:
Mennyibe kerül a jogosítvány megszerzése?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top