Aktuális

Kamaszok, mániákus igazságkeresők

Ha megnézzük, hogy ma milyen egy kívánatos gyerek a pedagógia számára: olyan gyerek, akivel nincsenek konfliktusok.

Kamaszok, mániákus igazságkeresők„Az unokámról van szó. Most múlt 14 éves. Mindig azt hallottuk róla az óvodában és az iskolában is, hogy milyen okos gyerek, vág az esze, az osztályban talán ő a legjobb. De két éve nagy bajok vannak. Először az osztályfőnöke (akit egyébként a gyerek szeret, és ő is becsüli a gyereket) szólt a lányoméknak, hogy újabban Marci az eszét csak arra használja fel, hogy konfliktusokat gerjesszen a tanárokkal, a semmiből is. Folyton vitatkozik. Kellemetlen helyzetbe hozza a felnőtteket. Nagyon sokat tud, és az egyik tanár szerint ezt csak arra használja, hogy ha lehet, »leégesse« őket. Azt javasolták, vigyék a gyereket pszichológushoz, de volt, aki azt mondta, hogy az nem elég, kórházba vigyék. Pszichológusnál voltak, aki azt mondta, hogy a gyerek értelmes, és kamaszkorát éli, ezt ki kellene bírni. De ezzel nem sokra megyünk. Egyre nehezebb a helyzete az iskolában. Most egy idő óta már az eszét is kétségbe vonják. Megjelentek a hármasok, legutóbb két egyes. Egy tanárnő már meg is mondta a lányomnak, hogy nem is olyan okos ez a gyerek, az a nagy ész csak legenda volt. »Most, hogy már igazán tudni kellene, kiderült, hogy a gyerek talán, legalábbis bizonyos tárgyakban ‚buta’, és ezért úgy csinál, mintha unná…« Mondhatom, nem örültünk. Eddig legalább az okosságát senki nem vonta kétségbe. Már néha magunk is kételkedünk (elsősorban az apja), hogy tényleg olyan okos-e a gyerek, mint mi képzeltük. És hogyan lehetne egy kicsit megszelídíteni? Hogyan érthetné meg, hogy ne keresse a konfliktust? Legalább az iskolában.”

Okosság – butaság – konfliktus

Marci 14 éves, kamasz, a kamasz örökké vitatkozik – ha van kivel –, és ez nagy lehetőség is lehet az osztályban; ahogy a középkor nagy egyetemei, ahová a 14–16 évesek jártak, a disputából nőttek ki, a vitatkozásból, amit hozzá társítottak az addig egyeduralkodó lectióhoz (ebből jön a lecke szó), a felolvasáshoz. Ezek lettek a modern egyetemek, ahol disputa volt – a Sorbonne, Oxford és a többiek. Többet tudtak volna a középkoriak az életkori sajátosságokról? Gróf Széchenyi István pedig, kritizálva a Bach-rendszer iskoláját, amely tananyagokkal tömi a gyerekek fejét, azt mondja, hogy így csak „okos hülyéket” képezhetünk, nem erre volna szükség, hanem „szabad diszkusszióra, mert ebben fejlik a karakter”. Szerintem Marci nem leégetni akarja a felnőtteket, hanem (ahogy Arisztotelész mondta a kamaszról) mániákus igazságkereső, ki akarja ugratni mindenkiből a véleményét. Én azt gondolom, hogy igaza van a pszichológus kollégának, és amennyire a távolból ezt meg lehet ítélni, Marcinak nem kell kórház. A kamaszkori lustaság – az élettani eredetű kifáradásos lustaság; „belefárad a növésbe” – következtében a kamasz addigi teljesítménye általában romlik. És mivel igazából a „nagy kérdések” izgatják, tényleg unja a sokszor rettenetesen unalmas tananyagot és tankönyvet, és ami nagy baj manapság: ezt ki is mutatja. Nyugtassuk meg Marci apját is: a gyerek tényleg olyan okos, mint ahogy eddig azt mindenki mondta róla.

Kamaszok, mániákus igazságkeresők

Lapozgatom Popper Péter egyik előadásának kéziratos szövegét (hamarosan talán könyvben is megjelenik). Az előadás címe: A butaság (butítás) fajtái. Ebből idézek. „A gyerekek azt hiszik az iskolában, hogy a jó tanuló okosabb, mint a rossz tanuló. […] a tanulással lehet képzettséget és műveltséget szerezni, de okosságot nem. Ha valaki egyetemi tanár vagy akadémikus, attól még lehet buta ember. Egy analfabéta pedig lehet nagyon okos, de műveletlen. Semmilyen vizsgálat nem igazolja, hogy a tanulási produkció korrelálna a szakmai beválással. Tehát nem a legjobb eredményt elért egyetemistából lesz a legjobb orvos vagy jogász. Nincs ilyen összefüggés.” Ami pedig a konfliktusokat, a konfliktusok „keresését”, illetve a megszelídítést illeti, ugyanennek az előadásnak a vége felé a kitűnő kolléga a következőket mondja: „Ha megnézzük, hogy ma milyen egy kívánatos gyerek a pedagógia számára: olyan gyerek, akivel nincsenek konfliktusok. A konfliktust ma már úgy értelmezzük, hogy patológia. El kell vinni a gyereket pszichológushoz, és meg kell szüntetni a konfliktust. Szóval, az az ideális ember, aki minden helyzetben, környezetben konfliktusmentesen érzi jól magát, mindenhová beilleszkedik. De az ilyen ember vagy karakterdefektes, vagy nagyon buta szegény.” És közös ügyeinket nem ő fogja előbbre vinni.

Szabó Győző és Rezes Judit fotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!

 

 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!

Kövess minket a Facebookon is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top