Kell-e a gyerekeknek kötelező erkölcsoktatás?

A hír: Közösségi oldalon terjed az az űrlap, amit állítólag általános iskolák bocsátottak ki, hogy a szülők már most bejelöljék, szeptembertől heti egy órában hittant vagy etika-erkölcstant tanuljon-e gyermekük, és ha az előbbit, akkor melyik vallás tanaihoz igazodva. Sok szülő felháborodott a dolog kötelező jellegén.

Soma véleménye: Ez aztán a szép ellentmondás: van választás, de valójában nincs választás, hiszen muszáj választani! Ráadásul alapvetően két út közül: vagy az etika, vagy valamely keresztény hit oktatása között választhatnak a szülők.
Az igazi lázadásra az adhatna okot, ha nem tették volna be az etikát. Ugyanis ez az erkölcs filozófiája, ami az ítélet normáival, a cselekedet helyességével és hibásságával foglalkozó elveket tárgyalja. Tehát vallásokon kívüli.

Én kifejezetten  helyesnek tartom, hogy az erkölcsről tanuljanak a gyerekek, főképp ha egy nyitott, gondolkodni, kételkedni, kérdezni segítő tanmenetből és tanárokkal történik mindez.
Igazából azt tartanám korrekt és valódi szabadságot kínáló választási lehetőségnek, ha minden főbb világvallásról (legalább érintőlegesen) tanítanának az iskolákban, hogy az általános műveltséggel rendelkezők később szabad akaratukból, belső elhívásukból mélyüljenek el a különféle vallási vagy spirituális utak tanulmányozásában, hogy aztán mindebből kiforrjon valami, ami a sajátjuk. A valódi hitnek belülről kell jönnie, kívülről senkire nem lehet ráerőltetni igazi hitet.

Az persze igaz, hogy a különféle vallási vagy spirituális utak tanulmányozásában az iskolákon kívül is elmélyülhetünk, és minden felnőttnek joga és lehetősége van arra, hogy kialakítsa, kibontsa a saját hitét, hitrendszerét, de… az emberek nagy többsége iskolás éveiben a legnyitottabb a tudásra, és minél fiatalabb korban érnek minket a szellemi hatások, annál inkább meghatározóak.
A legelképesztőbb dolgok egyike, amikor különféle vallások lobogója alatt gyűlölködnek emberek, vagy mint a kis ovisok mutogatnak a másikra: „Az enyém az igazi!” De a titokban elnyomott megvetés sem különb, amikor nem mondja ki az illető, de belül mélyen elhiszi: hogy ő tudja és hiszi jól az istent.
Én magamon (tanulmányozva a nagy vallásokat) azt tapasztalom évről évre, hogy a hitem folyamatosan alakul, változik, és mindegyik vallás elfér benne úgy, hogy egyikre se mondanám azt, hogy ez az én kizárólagos hitem. Mégis kialakult egy egyre stabilabb és tápláló saját hitem, miközben egyre több információ ér, és hagyom, hogy ezek maguktól formáljanak.

A nagy bölcsek azt mondják, a gondolataink, amelyek mindig változnak, nem mi vagyunk. Az érzelmeink, amelyek akár egy érzelmi színskála összes árnyalatát tartalmazzák, szintén nem mi vagyunk. Ezek mind változóak, jönnek-mennek, mint a bárányfelhők. Mi magunk a kívülről figyelő éber és tudatos elme vagyunk, vagyis az vagyok, aki rálát magára kívülről. Látom, amint épp írom ezt a cikket, figyelem a gondolataimat és érzéseimet a hitről, annak oktatásáról. És azt is figyelem, ahogy az elmémben-szívemben-hitemben megfér egyszerre Buddha, Jézus, Zarathustra, Mózes és Mohamed, Guadalupe, Tara, Szűz Mária, Siva, Krisna, és még jó néhányan.

Vajon most, a 3. évezredben van-e értelme egyetlen hitet kiemelni egy adott térségben, és mindegyik fölé emelni? Az igazi kérdés, hogy mennyire értek meg az emberek az integrálásra. Ennek megválaszolásához pedig előbb tudni és tanulni kell. És nyitottnak lenni.

Így látja Soma:
Kasztrálás: védhet-e a pedofíliával szemben?
„A párkapcsolat házasság nélkül egy ponton túl egymás sértegetése”
Hogyan lehet jó élmény a szülés?