Ha nem leszünk vegák, a lelketlen állattartást támogatjuk?

A hír: Franciaország, Bulgária, Spanyolország és Belgium is csatlakozik az idén Magyarországhoz, hogy közösen lépjenek fel a Négy Mancs állatvédő szervezet szerintük súlyos károkat okozó kampányai ellen. „A szervezet akciói kárt okoznak a fogyasztóknak, ezért véget kell vetni az oktalan állatvédelemnek – mondta a Magyar Hírlapnak a Baromfi Terméktanács elnöke. Mint ismeretes, a szervezet a libamáj és egyéb szárnyastermékek bojkottjára szólított fel nemzetközi fórumokon, mert mint állítják, ezeket az állatok szenvedése, kényszertömése és kínzásnak számító tolltépése árán állítják elő. Az ágazat bevétele a terméktanács panasza szerint jelentősen csökkent és elbocsátásokra is sor került.

Soma véleménye: Szerintem már majdnem minden húsevőnek átfutott már az agyán a gondolat, hogy brutális-kannibalisztikus ez az egész, amihez hozzájárulunk, és amiben benne vagyunk a húsevéssel. Nekem már legalább 10-szer volt életem során vegetáriánus periódusom, amikor egyszer csak magától bekattant a húsevéssel kapcsolatos elemi undor, ám ahogy bekattant, egyszer csak ki is kattant, és újra hedonisztikus gyönyörrel sütöttem-főztem-ettem a mindenféle finom husit, májat és legyilkolt dög-tetem szövetét.

Afrodiziákumok című könyvemben többször kitérek arra, hogy húsevésnél optimálisnak tartom megköszönni az állatnak az életét, hiszen az állatnak is van lelke. Az ősidőkben pontosan tudták ezt, és ennek megfelelően bántak vele. A leölése szertartás keretében történt, a kóser vágás még most is tartja magát. (Bevallom, én Pránanadi 4B-s beavatottként rendszeresen „tisztítom” is a húsokat.) Ebben a témában mindenképpen optimális lenne megtalálni az arany közepet. No de mi lehet az? Humánusabb állattartás, minél gyorsabb, lehetőleg fájdalommentes halál, és igen, én visszahoznám az ősidők szokását: tiszteletadás és köszönet az életért-halálért-áldozatért. Úgy gondolom, hogy a lelketlen kínzás és gyilkolás egy régi típusú, lejáróban levő ateista-materialista gondolkodás maradványa.

Nyilvánvaló, hogy nem kötelezhetünk senkit sem arra, hogy vegetáriánus legyen vagy húsevő, egyáltalán hogyan és mit fogadjon magába. Nem beszélve arról, hogy ezeknek a jószágoknak a java azért létezik egyáltalán, mert az ember tenyészti. Tehát az a lélek, aki az adott jószág testébe beleszületik, szerintem ezt a sorsot tudta és vállalta. (A baromfinak egyébként szerintem nincs individuális lelke, csak csoportlelke, ám érzőidegei neki is vannak.) Ha nem keltetik ki a tojásokat, és nem táplálják ezeket a baromfikat, akkor nincsenek is. De ha már vannak, ha már felelősséget vállalt érte az ember, hogy legyenek, mindenképpen az az emberséges, ha a legkevesebb szenvedést okozva, vagyis a legkorrektebb módon élnek és halnak ezek az élőlények.
Úgy gondolom, hogy ebben a duális létben mindig akkor jelenik meg az egyik véglet, ha a másik jelen van. Az „oktalan állatvédelemnek” (ahogy a Négy Mancs tevékenységét nevezi a Baromfi Terméktanács elnöke) épp azért lett jogosultsága, mert a lelketlen állattartás már rég jelen volt.

A kérdés számomra most az, hogy vajon önmagától fog-e annyit enni egy kacsa vagy liba, hogy szép nagy hízott mája legyen? Bizony, most belegondoltam abba, vajon lemondanék-e örökre az egyik kedvenc csemegémről, csak azért, mert a tömés-tépés-ölés fájdalmat okozott a jószágnak? Vagy elég, hogy ráküldök egy tisztító szimbólumot, megköszönöm az életét, majd szemet hunyok afölött, hogy egy érző élőlényen erőszakot tettek ? Nos, van választás.
Mindannyiónknak.
Kivéve a jószágokat.

Így látja Soma:
Kasztrálás: védhet-e a pedofíliával szemben?
„A párkapcsolat házasság nélkül egy ponton túl egymás sértegetése”
Hogyan lehet jó élmény a szülés?