Aktuális

Babázásból a munkába – de hogyan?

Idén térnél vissza a "teljes anyaságból" a "félig munkába"? Akár tettvágyból, akár anyagi megfontolásból döntesz így, tervezz tudatosan! Még az is lehet, hogy új álmokat tudsz megvalósítani...

Gyesről a munkába... – de hogyan?A főállású anyák kivételek, de tőlük eltekintve a legtöbb nő számára a „gyesről” (az egyszerűség kedvéért nevezzük most így) az út a munkába vezet. Csakhogy ez az út nem biztos, hogy egyenes. Közel sem egyértelmű, hogy korábbi állásunk a szülés után is visszavár minket, ahogyan az sem, hogy mi magunk ugyanazt szeretnénk, mint anyává válásunk előtt. És persze az is lehet, hogy „kisgyermekes” státuszban már nem ugyanarra vagyunk képesek.

Gondold át a lehetőségeket!

Triviálisnak tűnhet, mégsem mindenki tervez tudatosan. „Először is érdemes pontosan tisztában lennünk azzal, mi miatt térünk vissza – mondja dr. Hubert Eszter coach. – Ennek ugyanis sok oka lehet, akár több is egyszerre. Ilyen lehet például az, hogy más típusú elfoglaltságra vágyunk, és felnőttekkel szeretnénk magunkat körülvenni. Természetesen a leggyakoribb tényező a pénz, de sokak számára motiváló az is, hogy szeretnék nemcsak a családban, de a külvilág felé is hasznosnak érezni magukat.”
A munkába való visszatérésre az első, kézenfekvőnek tűnő megoldás persze a régi munkahely. Sok esetben viszont ez már nem lehetséges, hiszen még ha meg is maradt a korábbi állásunk, könnyen előfordulhat, hogy új életformánkkal nehezen összeegyeztethető, esetleg messze van az otthonunktól, és az utazás már túl sok időt venne el a családtól. Ám a gyes alatt otthon töltött idő pedig arra is ráébreszthet minket, hogy már másra vágyunk, mást szeretnénk csinálni, mint korábban.

Engedd szabadon a fantáziád!

„Vegyünk elő egy papírt, és tekintsük át képzettségünket, tudásunkat, erősségeinket, képesítéseinket – javasolja a coach. – Ha nagyon nem tudjuk, mit szeretnénk, képzeljünk el magunk elé egy jó tündért vagy egy aranyhalat, és kérjünk úgy tőle, mintha semmilyen akadályra nem kellene számítanunk.”

Általában hajlamosak vagyunk arra, hogy felírjuk ugyan, mit szeretnénk, de azonnal rá is legyintünk, és hozzátesszük: „jó lenne, de…”. Hagyjuk szabadon szárnyalni a fantáziánkat: lehet, hogy olyan vágyaink fogalmazódnak meg, amelyekre korábban nem is gondoltunk, és amire hamarosan a megoldást is megtaláljuk, ha az értékeinket és képességeinket számításba vesszük.

Következetesen, jegyzetelve haladjunk, így előzzük meg azt, hogy pusztán megszokásból vagy kishitűségből lemondjunk az elképzeléseinkről. Írjuk össze, mi az, amivel már rendelkezünk a választott irányvonalhoz, mit tettünk már le az asztalra. Ha ezzel kész vagyunk, vegyük számba, vajon mi kell még a megvalósításhoz, milyen végzettségre kell szert tenni, esetleg milyen készségeinket kell továbbfejleszteni. Végül azt gondoljuk át, hogy ki mit és miben tud számunkra segítséget nyújtani a megvalósításhoz, vagyis milyen kapcsolatokkal és háttértámogatással rendelkezünk.
Ha időt szánunk rá és arra koncentrálunk, hogy megtervezzük a munkába történő visszatérést, könnyen lehet, hogy olyan kapuk nyílnak meg előttünk, amelyek mellett korábban elsétáltunk.

Mi jár neked, ha visszatérsz?
A munka törvénykönyvének több pontja változott a közelmúltban, ezért érdemes áttekinteni a főbb módosulásokat.
A visszatérési szándékodat már előzetesen be kell jelenteni – érdemes ezt írásban, visszaigazolással tenni. Ha fél évnél kevesebb időt voltál otthon, akkor 30 napon belül kötelesek újra foglalkoztatni, ezen túl 60 napos a türelmi idő.
Korábban az otthon töltött idő első éve után járt a rendes szabadság, ma már ez csak fél év gyermekenként, vagyis fél évre járó szabadnapmennyiséget kaphatunk meg visszatérésünk után, sőt ha megegyezünk a munkaadóval, akkor pénzben is kiválthatják ezt. Az időmódosítás csak azokra vonatkozik, akik fizetés nélküli szabadságukat 2011. augusztus 1. után kezdték meg, a többieknek a korábbi feltételek szerint kell megkapniuk a szabadságukat.
A gyedről, gyesről visszatérő kismamát (vagy kispapát) munkába álláskor ugyanaz a munkaszerződés illeti meg, amivel távozott, vagyis ugyanaz kell legyen a munkaköre, munkabére, foglalkoztatási ideje. Kaphat munkaidő-kedvezményt, de csak ha beleegyezik.
A rendes felmondás 30 naptári napig törvényellenes, ha mégis előfordul, akkor munkaügyi bírósághoz lehet fordulni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top