nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
A nagyianorexia is vészhelyzet

A nagyianorexia is vészhelyzet

Karafiáth Orsolya szerint mid-life anorexia áldozatai ugyanazért koplalnak, mint a tinédzserek: szeretnék, ha odafigyelnének rájuk.
NLCafé
f Ajánlom

A hír: Riasztóan emelkedik az úgynevezett mid-life anorexiások száma. Ma már nemcsak a tinédzserek és fiatal nők szeretnének a lehető legsoványabbak lenni, de az ötvenes-hatvanas nők is. Náluk legalább olyan veszélyes ez a jelenség.

A nagyi-anorexia is vészhelyzetKarafiáth Orsolya véleménye: „Minden borzalmas körülöttem” – mondja ötven pluszos ismerősöm, akivel véletlenül futottam össze múlt héten. Angéla (írásomban megváltoztattam a nevét) látványától megijedtem, az árnyéka önmagának. Nem mintha nem lenne ápolt, rendezett most is, a frizurája, sminkje tökéletes volt, ruháját – és főleg ruhaméretét – a tinilányok is megirigyelnék. Csontsovány volt. Ebben a korban már nem merem megkérdezni, mitől a hirtelen fogyás, ki tudja, mi áll a háttérben, lehet, hogy valami szörnyű betegség. Akkor sem kérdeztem semmit. Szerencsére a szituáció adta, hogy magyarázatot kapjak.

Beültünk egy kávézóba. Én rögtön rendeltem egy sütit, kérdeztem, hogy ő kérne-e, emlékeztem ugyanis, milyen jókat édességeztünk együtt annak idején, főképp ha ő sütött ezt-azt, például likőrös tortát meg eperkrémes gofrit. Angéla elszörnyedt, hogy dehogy eszik ő ilyesmit, a régi jó kapucsínó helyett is csak egy cukor nélküli feketét kért. „Fogyózom – mesélte –, már egy jó ideje, le is adtam vagy tíz kilót, de még le kellene mennie valamennyinek.” Elképedtem. Mert nagyon úgy látszott, hogy már nincs miből lemenni, egykori kellemesen domború ismerősöm csont és bőr, az arca beesett, sápadt, a ráncok így sokszorosan kiütköznek, a csontokat látni a dekoltázsánál, már ha dekoltázsnak lehet nevezni (a beesett, bár push uppal megemelt mellei felett) azt a részt.

Megtudtam, hogy a lánya elköltözött tőle egy bő fél éve, a férje meg ugye már régebben, egy ideje egy hatvanas férfivel élt, akivel mostanra megromlott a kapcsolata. „Egyszerűen láthatatlan lettem – mondta elvékonyodott hangon –, nem vesznek észre a férfiak, nem vesz észre a főnököm, nem vesz észre a lányom. Néha úgy érzem, olyan, mintha nem is lennék.” Már a számon volt a viccesnek szánt visszavágás, hogy hát ne csodálkozzon, lassan tényleg láthatatlanná fogy, de nem mondtam semmit. Mivel voltam anorexiás kamaszként, tudom, milyen poklokat járhat meg. Az anorexia már senkit nem kímél, és általában önbizalomvesztés, önelfogadási nehézségek, beilleszkedési zavarok állnak a dolgok hátterében. Természetes, hogy ez leginkább a formálódó, ezer elvárással ütköző, a kortárs közösségekkel, a társadalmi nőképpel (és pasiképpel persze, már elég régóta téma a pasirexia is) konfrontálódó tizenéveseket veszélyezteti leginkább. De gondoljunk csak bele: a klimax, a változó kor legalább ennyi fájdalommal, formálódással jár. Ráadásul ebben az életszakaszban már nehezebb a segítséget elfogadni is, hiszen míg tinédzserként megvan a biztos érzésünk, hogy egy élet ott van előttünk a megoldáshoz, később már folyamatosan azzal is meg kell küzdenünk, hogy az időnk véges. A lemondás, a reményvesztés még inkább súlyosbítja a bajt.

Ha nőként azt éljük meg, hogy addig biztosnak hitt kapcsolataink törnek porrá, ha nem kapjuk meg azt a női hiúságnak, önbecsülésnek mindenképpen kellő elismerést, amit addig igen, rongálódik az önképünk. Még a legerősebbekké is. A változókor amúgy is rengeteg kényelmetlen, kellemetlen dologgal jár, hízással, esetenként deformálódással, ráncokkal, őszüléssel, hőhullámokkal. Hát hogyne érezné az érintett személyiség, hogy nagy a baj? És öntudatlanul büntetni kezdi magát. Egy bizonyos kor után (már harminc felett) a szervezetünk máshogy dolgozza fel a kalóriákat, akárhogy koplalunk, edzünk, rajtunk maradnak a kilók. Mi hát a „logikus”? Koplalni. És a koplalásnak egy ponton túl nincs vége.

Én először a húsokat, a kenyeret, az édeset hagytam el. Az étrendem aztán kizárólag zöldborsóra, majd arra sem redukálódott. Negyvennyolc kilósan, több ájulás után vittek el orvoshoz. A túlzott fogyás mindig figyelmeztető jel a környezetnek: baj van! Talán a klimaxos nő hirtelen fogyása, ételundora jelezheti, hogy segítségért kiált: vegyetek észre, én még egy nő vagyok, feladatom lenne, csak a betegségtől már nem látom. Figyeljünk a jelekre, mert fel lehet gyógyulni: pszichológusi és dietetikusi segítséggel! Ne habozzunk javasolni ezt másnak sem. Lehet, hogy eleinte az érintett tagad, elzárkózik, de aztán csak jobb jöhet!

„Csakis én akarok dönteni, hogy akarok-e gyereket!”
Katalin hercegnő hibája, hogy lefotózták félpucéran?
Egy olimpiai bajnok legyen mintaember?

Megosztás Facebookon