Aktuális

Eladta anyja ékszereit a tini, hogy prostizhasson

A kamasz fiú egyik barátjával közel egymillió forintot hagyott a bordélyban.

Eladta anyja ékszereit a tini, hogy prostizhassonTudjuk, tudjuk, a tinik nemileg ma korábban érnek, de hogy valaki 14 évesen már örömlányra költsön, az azért egy picit erős. Márpedig egy berlini fiú erre vágyott leginkább, önálló kereset híján pedig egyszerűen eladta anyja ékszereit, s az értük kapott 3000 euróból (kb. 850 000 forint), mindjárt két körre is telt neki és egyik barátjának – írja a Reuters.

A piszkos ügylettel a fiú belegázolt anyja lelkébe, az ugyanis feljelentést tett a rendőrségen. A kamasz a vallomásában is vállalta tettét, beismerte, hogy a pénzt örömlányokra költötték. A rendőrség nem tudja, mi az anya szándéka azzal, hogy beperli fiát, gyanítják, hogy így akarja megleckéztetni. A hatóságok a bordélyház ellen is nyomozást indítottak, mert bár Németországban legális a prostitúció, a klienseknek 18 fölött kell lenniük. Izgatottan várjuk a történet végkifejletét! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top