Aktuális

Párosan szép az élet?

"Soha nem simogat meg. Bezzeg az informatikus Tamás hogy tud bókolni! A gyerekeken kívül semmiről nem beszélünk. Belefáradtam. Már elkezdtem albérletet nézegetni, de hátha lehet még valamit tenni." Gyakran elhangzó mondatok ezek a több éve tartó kapcsolatban, házasságban élő nők szájából.

A párterápia bekerült már annyira a köztudatba, hogy a kapcsolati problémák esetén a legtöbb emberben felmerüljön lehetséges megoldásként, utolsó mentsvárként. Mégis kevesen tudják, mire számítsanak, milyen problémáikra találhatnak így megoldást, meddig érdemes egy kapcsolatért küzdeni. Turóczi Attila párterapeuta szerint az emberek manapság egyre inkább elbizonytalanodtak életük számos területén. Megdőltek a munkával, házassággal, családdal kapcsolatos évszázados hagyományok, fellazultak a társadalmi és erkölcsi gátak, a korszellem hedonista életvitelre sarkall. Magánéletük különböző eseményeit, saját döntéseiket egyre többen indokolják azzal, hogy „egy életem van” és „nekem is jár a boldogság”. Nehéz ugyanakkor megtagadni a szülőktől örökölt elveket arról, hogy a válás rossz dolog, és a gyerekeket szerencsésebb együtt felnevelni. A nők gyakrabban kezdeményezik a párterápiát, mert ők jobban a lelkükre veszik a kapcsolati gondokat, a férfiak sokszor még mindig ragaszkodnak a „légy férfi!”-mentalitáshoz, amibe nem fér bele a panaszkodás.

Párosan szép az élet?

Megcsalás, elhidegülés

A párok közül sokan akkor jelentkeznek a szakembernél, amikor kiderül, hogy az egyik fél hűtlen volt. A megcsalás lehet az utolsó szög egy kapcsolat koporsójában, de jelenthet új kezdetet is. A párterapeuta szerint ilyenkor mindkét félnek muszáj kilépnie a megszokott rutinokból, és a mindennapi gondokon kívül helyezkedve felmérni, mi az, ami még összetarthatja őket. Ha a párt jó irányba viszik a megcsalás korbácsolta hullámok, egy másik szintről kezdhetik újraépíteni kapcsolatukat. Akadnak, akik még a hűtlenség bekövetkezte előtt megérzik, hogy a válás szele meglegyintette őket, ilyenkor azt kell kideríteni, melyik az a terület, ahol a kapcsolatuk elfáradt. Amikor a terapeuta az első alkalommal arról érdeklődik, hogy mi a probléma, sokan csak a tüneteket, sérelmeiket sorolják, idő kell, mire eljutnak a bajok gyökeréig. Például a férj szerint az a gond, hogy a felesége túl sokat jár el esténként, amikor a két gyerek otthon alszik, ez azonban csak a felszín, és feltételezhető, hogy a kapcsolat kiürült, és az asszony nem szeret otthon lenni vele. A „kommunikációs problémáink vannak” frázis mögött legtöbbször két teljesen különböző, össze nem illő embert találunk, vagy azt látjuk, hogy a pár tagjai nem igazán kíváncsiak egymásra. Közhelynek tűnhet, de igaz: a kapcsolatért lehet és kell is tenni, bár sajnos ez sem biztosíték arra, hogy megszűnnek a problémák. Mégis muszáj megújulni, mindenkinek jót tesz néha elmenekülni az egyre inkább beszürkülő hétköznapokból, érdemes időnként kettesben elutazni. Az is jó megoldás, ha a pár tagjai néhány napot külön töltenek el, és megérzik, milyen az, amikor a másik hiányzik.

Mikor működik a terápia?

A párok nem konkrét tervvel, inkább egy vagy több megoldandó problémával érkeznek a terápiára. Néhány alkalom után – szerencsés esetben – a terápia célja is világossá válik mindenki számára, és kiderül, hogy onnantól azért dolgoznak, hogy kapcsolatukat rendbe hozzák, de előfordulhat, hogy inkább mediációról, válásterápiáról kell beszélni. Ez nem jelent feltétlenül kudarcot, hiszen így végül két egymással együttműködésre képes fél állhat fel az asztaltól, nem pedig két ellenség. Ez különösen akkor fontos, ha gyerekeik is vannak. Jó kiindulási alap egy párterápián, ha a férfi és a nő alapvetően azonos célért küzd, mindketten együtt képzelik el a jövőjüket, és tenni szeretnének a kapcsolatukért. Ha az egyik fél már feladta a küzdelmet, vagy csak „elrángatták” a terápiára és nem akar aktív részese lenni a változásnak, nagy eredményekre nem lehet számítani. A terápia személyiségektől függően lehet néhány alkalom, de eltarthat akár évekig is. Thuróczi Attila szerint sokan nem készülnek fel rá, hogy nem jön azonnal a pozitív változás, sőt eleinte lehet, hogy kicsit rosszabbul fogják magukat érezni, idővel azonban megtérül a befektetett munka. A foglalkozások során új információk, új erőforrások bevonásával közösen új alapokra helyezhetik a kapcsolatot.

Mindig van remény?

A legtöbb párban felvetődik a kérdés, van-e közös jövőjük, megéri-e a küzdelem. Segít, ha ilyenkor mindenki végiggondolja, melyek a kapcsolat azon részei, amelyek működőképesek, mi az, amit csak a másiktól kap meg, és mi az, amit csak a társa visel el a személyiségében. Sokan a sérelmeik, a felgyűlt keserűség miatt nem veszik észre a jó dolgokat, azt, hogy szeretnek beszélgetni a másikkal, hogy jó vele kávézni, kielégítő a szex, hogy felnéznek a másikra annak tudásáért, talpraesettségéért. Gyakran megesik, hogy több területen jól funkcionál a kapcsolat, de hiányzik a lelkiség, az intimitás, és itt nem a szexről van szó, hanem arról, hogy megsimogatják, megölelik, megcsókolják-e egymást rendszeresen.  Ilyenkor jó felidézni, mi az, amiért a másikat választották, milyen volt, amikor megismerkedtek. Ez hihetetlenül nagy erőforrás lehet, amihez vissza kell nyúlni. Ez olyan, mint egy országnak a nemzeti ünnepe, ami megerősít identitásunkban, amit magunkban dédelgetni lehet. Akad, aki úgy érzi, lelkileg már nem köti semmi a párjához, mégis zavarja, ha annak fotóját idegenek lájkolják a Facebookon, vagy kiderül, hogy valakivel e-mailezget. Ez azt jelzi, hogy van még parázs a hamu alatt. Ha azonban az egyik felet teljesen hidegen hagyja, hogy a másik mit csinál, merre jár, kivel van, és az sem zavarja, ha megcsalják, annak a kapcsolatnak lelki értelemben vége. Nagyon sokat árul el a párról a külön-külön lefestett jövőkép: ha hasonlóan képzelik el azt, hogyan fognak élni, mit fognak csinálni öt év múlva, és ebben a másik is szerepel, akkor jó esélyük van arra, hogy az életüket megkeserítő jelenlegi gondjaikra megoldást találjanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top