Másfél tonnás autót emelt le apjáról a 22 éves lány

A hír: Egy 22 éves, vékony amerikai lány felemelt egy másfél tonnás autót, amikor az az apjára esett, hogy ki tudja szabadítani őt. Alec Kornacki az udvaron szerelte a BMW-t, amikor az emelő megcsúszott és a kocsi ráesett. Lánya, Lauren épp akkor indult el otthonról. Amikor meglátta apját, odarohant hozzá, leemelte és arrébb tette róla az autót, majd szívmasszázzsal visszahozta az eszméletét. Utólag azt mondja, maga sem érti, hogyan volt képes erre. A férfinak eltört néhány bordája, de maradandó károsodást nem szenvedett, már kórházban lábadozik.

Soma véleménye: Bizony – ha hiszitek, ha nem – magam is átéltem több hasonló történetet, hívjuk úgy: csodát. (Erről eszembe jut Szepes Mária néni egyik mondata: „Egyetlen realitás van: a csoda.”) Szerintem fel sem fogjuk, de talán nem is sejtjük, mekkora potenciál van bennünk, mennyi kibontatlan képesség, erő, tudás. Mindebből néha felvillan valami, „felsejlik a törvény szövedéke”, de többnyire visszahuppanunk a kishitűségbe és a saját korlátaink közé. Semmi különöset nem találok abban, hogy egy ilyen helyzetben emberfeletti erő jön ki egy emberből. Magam is húztam ki süllyedőben levő kajakot a Dunából úgy, hogy kb. 20 cm volt kint belőle, a többi része pedig mind víz alatt volt. Egy tizedmásodperc alatt eldöntöttem, hogy nem veszíthetjük el, és egy könnyű mozdulattal, három ujjal a vízre raktam. Ott volt az edző, többen látták, alig akarták elhinni, hogy ez megtörtént. De mesélhetnék még hasonló történeteket különféle járművek megtolásáról, felemeléséről (trolibusz, Wartburg…), mindegyiknél ugyanaz volt a helyzet: nem volt bennem KÉTKEDÉS, KÉTELY, hogy sikerülni fog.  Elképesztő megtapasztalni a 100%-os hitet. Igen, igaz a mondás: „Ha csak akkora a hited, mint a mustármag, hegyeket mozgathatsz vele.” Ez már olyan erős hit, ami már-már tudás.

Emlékszem, amikor a húszas éveim elején rohantam, hogy elérjem az utolsó metrót, ami az orrom előtt húzott el, és én belül azt mondtam: erre nekem föl kell szállnom, állj meg! És megállt úgy, hogy egy része már bent volt az alagútban, de a leghátsó kocsiba be tudtam szállni.
És nem integettem, egyszerűen TUDTAM, ELDÖNTÖTTEM, hogy meg fog állni, HOGY ÉN EZZEL A METRÓVAL ELMEGYEK.

Ami ezek után a történések után a legizgalmasabb kérdés, hogy hogyan lehet ezt a hatalmas hitet, erőt, tudást, ezt a már-már mágikusnak tűnő képességet tanulni, gyakorolni, tudatosan alkalmazni? Mért van az, hogy van, amikor egyszerűen összejön, máskor pedig nem? Lehet-e „gyúrni” a hitre (nem vallásra, vallásosságra gondolok), és ha igen, hogyan?

Úgy gondolom, hogy igen, lehet, ez maga a hétköznapi élet mágiája, emberistenségünk megélése. Tudom, hogy ez a kifejezés egyeseknek túlzónak, patetikusnak hat, de bizony az ember egy darabka az isteni egészből, teremtő képességekkel rendelkező forrásember, aki mintha csak most kezdené bontogatni, megismerni önmagát, csoda-képességeit. Én rendszeresen meditálok és vezetek meditációkat (lightos transzban, úgynevezett „energialégzéssel”), úgyhogy direktben is bontogatom, erősítem a bennünk levő rejtett képességek, tudások, erők „kibontani merését”. Eszembe jutott a Mátrix című film, ahol egyszerűen csak letöltötték a programokat, a különféle képességeket, épp azt, amire épp szükség volt. Úgy gondolom, el fog majd jutni ide az emberiség, már útban vagyunk efelé. Ezúton ajánlom Dr. Bruce Lipton: A tudat a belső teremtő – A sejtek mágiája című könyvét. Ugyanis épp az ilyen jellegű könyvekkel lehet a hiterőnket gazdagítani.
Akkor hát hajrá, emberisten testvéreim, van min dolgozni, végtelen a fejlődés lehetősége, akár az univerzum és a körülöttünk levő energia, amit érdemes tudatosan is használni.

Soma legutóbb arról írt, hogy vannak, akik a válásukat is „megünneplik”. Neki tetszett az ötlet!