Aktuális

Hogyan kössünk üzletet a tőzsdén?

Ha eldöntöttük, hogy tőzsdézni szeretnénk, több szempontot is körültekintően kell mérlegelnünk a megfelelő befektetési szolgáltató és tőzsdei termék kiválasztásához.

A tőzsdén elérhető termékek köre nagyon széles, alapvető, hogy csak olyan terméket vásároljunk, amelyet ismerünk: legyünk tisztában egy termék tulajdonságaival, az általa nyújtott lehetőségekkel és a kockázataival. Tapasztalatlan befektetőknek ajánlatos alacsonyabb kockázatú ügyletekkel és kisebb összegű befektetésekkel indítania. Ha az adott befektetési típus kapcsán már komfortosan mozgunk, emelhetjük a tétet és/vagy továbbléphetünk a magasabb kockázattal jellemezhető termékek irányába – tanácsolta Murányi Ákos, a Raiffeisen Bank szakértője.

Pár tízezer forintos befektetésHogyan kössünk üzletet a tőzsdén?

A Budapesti Értéktőzsdén a legtöbb kereskedett termék már alacsony összeg, akár pár tízezer forint befektetésével esetén is elérhető, a nemzetközi piacok eléréséhez már jellemzően nagyobb, devizában rendelkezésre álló szabad pénzeszközre van szükség. A befektetés gátját sokszor nem is a befektethető összeg nagysága, hanem a tranzakciós díjak jelentik, a befektetési szolgáltatók ugyanis rendszerint minimum díj alkalmazásával élnek, ami alacsonyabb összegek esetén jelentősen befolyásolhatja a befektetés tényleges hozamát.

Bármilyen tőzsdei befektetés előtt érdemes tisztázni, hogy milyen időtávra (rövidebb, hosszabb), mennyi pénzt tud nélkülözni a befektető, illetve a befektetett összeg hány százalékának elvesztését képes tolerálni. A meghatározott lehetséges futamidő, az összeg és a kockázatvállalási hajlandóság/képesség képezheti a befektetési döntés alapját, vagyis a befektető valódi választási lehetőségeit.

Kockázati skála

A kockázati skála alján a tőkegaranciát nyújtó állampapírok állnak: a befektető lejáratkor biztosan visszakapja a befektetett tőkét. Szintén alacsonyabb kockázattal jellemezhetőek a tőkegarantált certifikátok, vállalati kötvények is. 

A kockázati skála következő fokán a részvények, és a tőkeáttétellel nem rendelkező befektetési (pl. bónusz) certifikátok állnak, esetükben napon belül is többszázalékos árfolyam-elmozdulással szembesülhet a befektető, de a lehetséges veszteség korlátozva van a befektetett összeg nagyságában. Az ezt meghaladó kockázati kitettséget magában hordozó Bár a turbó certifikátokon elszenvedett veszteség nagysága is maximum a befektetett összegig terjedhet, tőkeáttételes tulajdonsága miatt egy turbó certifikát akár egy napon belül is elértéktelenedhet. Egy tőkeáttételes termék árfolyama valamely más termék (részvény, kötvény, áru, index) árfolyammozgásától függ, oly módon, hogy az alaptermék egy százalékos árfolyam-elmozdulását a tőkeáttételes termék többszázalékos elmozdulással reagálja le.

A kockázati skála tetején a határidős termékek találhatók, jellemzőjük, hogy a befektető akár a kezdeti befektetése értékének többszörösét is elveszítheti. Kockázatosabb termékeknél készüljünk fel a veszteség elszenvedésére is, mivel hosszabb távon mindenkinek van veszteséges ügylete, így a hosszú távú stabil nyereség elérésének egyik alapköve ugyanakkor, hogy a veszteséges pozícióikból időben szálljunk ki.

Hogyan kössünk üzletet a tőzsdén?

Befektetési szolgáltatók

A megfelelő befektetési szolgáltató választása során több szempontot érdemes figyelembe venni. Első lépésként a befektetési szándékainknak megfelelően, az igénybe venni kívánt befektetési termékek körét tekintve szűrjük meg a szolgáltatókat. A nagyobb méretű, tőkeerősebb brókercégeknél vagy banki háttérrel rendelkező szolgáltatóknál jellemzően szélesebb az elérhető termékpaletta, valamint szakosodott befektetési tanácsadók és megfelelő elemzői háttér is az ügyfelek rendelkezésére áll. 

Második körben tájékozódjunk a felszámolt díjak mértékéről. Fontos, hogy ne csak az ügyletkötési díjak alapján hozzunk döntést, hanem az összes költséget tekintve, és számoljunk a járulékos díjakkal is (számlavezetés, átutalás, egyéb tranzakciós díjak). Sokszor a vonzó, nagyon alacsony ügyletkötési díjak hátterében magas járulékos költségek állnak.

Informálódjunk az üzletkötők díjazásának rendszeréről és az egyéb szolgáltatásokról is! Jutalékalapú bérezés esetén az üzletkötő díjazása közvetlenül függ az általa kötött ügyletek mennyiségétől, ami motivációt jelenthet az üzletkötő számára az üzletkötések gyakoriságának növelésére, tekintet nélkül a kockázatokra. Minél több szálon kapcsolódunk egy céghez, minél több szolgáltatást igénybe veszünk, annál értékesebb lehet az adott ügyfélkapcsolat a szolgáltató számára, annál inkább közösek lehetnek a hosszú távú érdekek. Egy (nagyobb befektetendő vagyon pénzmennyiség esetén két) körültekintően kiválasztott befektetési szolgáltató hosszú távon sokszor többet ér, mint túl sok befektetési szolgáltató között megosztott befektetési tevékenység. 

Hogyan köthetünk ügyletet?

 

A számlanyitások elvégzése után a kiválasztott brókercég által elérhetővé tett megbízási típusok közül választhatunk.

 

 Személyes megbízás

 

 Telefonos megbízás

 

 Internetes kereskedés

 

Személyesen keressük fel a befektetési szolgáltatót és megbízást adunk

Előnye: Amennyiben jól működik, a befektetési döntés meghozatalához fontos információkhoz juthatunk egyrészt arra vonatkozóan, hogy egyrészt a befektetendő összeg, befektetési időtáv és elvárt hozam elérése érdekében felvállalható kockázatok együttes mérlegelése alapján milyen befektetési stratégia kialakítása lenne számunkra leginkább célravezető, másrészt ehhez milyen papírokat kell megvásárolni és mennyi ideig kell várhatóan megtartani.

 Rögzített, visszakereshető telefonon történő megbízást adunk

 Előnye: gyors, egyszerűbb

 

 

 

 

 

Internetről, akár otthonról is indítható a megbízás

 

Előnye: gyors, egyszerű, olcsó, kiegészíthető tőzsdei információkkal, elemzésekkel

Hátránya: időigényes, sokszor nehezen kivitelezhető Hátránya: személytelenebb  Hátránya: személytelenebb

 

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu, www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top