Az együttélés rontja a jó házasság esélyét?

A hír: Az együttélés egyre népszerűbb a modern társadalomban: a párok közel nyolcvan százaléka kipróbálja a házasság előtt. Szerintük ez egyfajta tesztje lehet annak, vajon működni fog-e a házasság. Ám szakemberek szerint rosszul is elsülhet a dolog, mert míg a nők azt remélik, hogy így közelebb kerülnek a házassághoz, a férfiak számára az elköteleződés előli menekülés is lehet ez az állapot. Kutatások igazolják: az eljegyzés előtt összeköltöző párok közül többen válnak el, mint azok közül, akik először házasként élnek együtt. Sokan már nem tudják tolerálni párjuk házasság előtti viselkedését az esküvő  után, ha a várt csoda elmarad. 

Karafiáth Orsolya véleménye: Mennyivel egyszerűbb lehetne az életünk, ha a kapcsolatok igazodnának a kutatási eredményekhez! Lenne mondjuk egy biztos recept, egy pontról pontra rögzített használati útmutató, amit ha betartunk, akkor olajozottan működnének a hétköznapok. De ugye mindannyian tudjuk, hogy ilyen nem létezik. Ha elkezdünk egy témán gondolkodni – mint jelen esetben a házasság előtti együttélésen – akkor rögtön ezer meg ezer melléktéma ugrik be. Rögtön tisztázni kellene azt is, kinek mit jelent a házasság, miként gondolkodik felőle.

Tradicionálisan persze a holtomiglan-holtodiglan kötésre asszociálunk, ám mindenki tudja, hogy ez nem feltétlenül így működik. Én például alig látok úgynevezett jó házasságot magam körül. Vagy már évek óta döglődik a kapcsolat, és mindkét fél ilyen-olyan nyitásokkal, kiskapukkal vergődik a kialakult szituációban, vagy éppen válnak, vagy válás után vannak, vagy éppen kötik meg a második-harmadik frigyüket… Ismerek olyan nőt is, aki épp a hetekben ment hozzá egy férfihez, akinek ő lett éppen a hatodik neje. Kérdeztem is tőle (mint ahogy mindenki), hogy ez után az eseménydús múlt után hogyan képes elköteleződni az illető mellett. Nos, a nő válasza a hétköznapi normák szerint talán meglepő, de én megértem őt. Azt felelte, hogy neki voltaképpen mindegy a dolog, a férfi szeret házasodni, ő még nem próbálta, de az életben semmit sem lehet készpénznek venni, és hátha jó móka lesz…

Másik ismerősöm szerint a házasságot – mint annyi más szerződést – határozott időre kellene megkötni, amit tetszés szerint azért lehet hosszabbítani is. Nála ez az idő maximum hat-hét év lenne. Én magam sem hiszek abban, hogy életünk végéig egyetlen emberrel kéne megosztanunk magunkat. Persze egy kapcsolat elején nyilván azt gondoljuk (érezzük, reméljük), hogy csak a halál választhat el minket egymástól, de azért a tapasztalatok bőven mást mutatnak. Igen kivételes esetekben fordul csak elő, hogy egy pár olyan mélyen összeforr, hogy a közöttük lévő köteléket semmi szét nem szaggathatja. Az is megállapodás kérdése, mi fér bele a házasságba. Ismerek olyan házastársakat, akiknél nem probléma az, ha a feleknek szeretője, ideiglenesen új szerelme van, mivel a házasságuknak nem ez (a szerelem) az alapja, hanem az anyagiak, a gyerek, a kölcsönös megbecsülés, az együtt alkotás, stb…

Egyszóval látjuk, tudjuk, hogy már azt is nehéz definiálni, kinek mit jelent a házasság – és innentől tényleg felesleges minden tanács. Vannak párok, akik pár nap után összebútoroznak (a testvérem például egy héten belül összeköltözött a barátjával, és ez nem ma történt), vannak, akik több év együtt járás után sem készek az együtt lakásra. Sőt, megkockáztatom, hogy egyeseknek egyáltalán nem való se házasságban, se házasság nélkül az együtt lakás. Sok esetben az összecuccolás valóban elsődlegesen praktikus alapokon nyugszik: ketten könnyebb fizetni a rezsit, könnyebb élni. Ha ez nem játszik közre, akkor is felmerül sok szempont. Én például tipikusan jó együtt élő vagyok, igénylem a másik jelenlétét, ha egyedül lakom, még félek is. De például az egyik legjobb barátnőm nem bírja, ha valaki ott van, amikor ő felkel (márpedig ez párkapcsolatban előfordul), elviselhetetlennek érzi, ha a másik esetleg beszélne hozzá, amikor ő teszem azt olvasni, vagy alkotni akar. Ha ez a barátnőm férjhez akarna menni, akkor is a külön lakást javasolnám neki, mert egyébként megölnék egymást a jövendőbelijével.

Azt is észrevettem egyébként, hogy gyakran az egykékkel nehezebb: ők nem szoktak hozzá gyerekként a társas léthez. De számomra tényleg fura, hogy a házasságot szeretjük mindenképpen valamiféle örökös együttléttel definiálni, pedig hát annyi alternatíva létezik… És aki nem szívesen él együtt másokkal, azon a próbaegyüttlakás sem segít sokat – legfeljebb gyorsan bebizonyosodik, amit amúgy is lehet sejteni… De bizonyos életkor után általában már ismerni kellene a határainkat olyannyira, hogy egy hirtelen szerelem se tudja szétfeszíteni őket…    

Kíváncsi vagy, mit szólt Karafiáth Orsolya az elmúlt hetek híreihez? Itt elolvashatod!