Aktuális

Mégis lesz kopasz Barbie

Sikeresnek bizonyult az a kezdeményezés, amely arra kérte a játékgyártó Mattelt, hogy kopasz babákat gyártson beteg gyerekeknek.
Fotó: abcnews.com
Fotó: abcnews.com

Elkezdik gyártani a kopasz Barbie-t azoknak a beteg gyerekeknek, akik a sugárkezelések során elvesztették a hajkoronájukat, jelentette be nemrég a Mattel. „A babákat, amelyek Barbie barátai lesznek, azokhoz a gyerekkórházakhoz fogjuk eljuttatni, amelyek rákos gyerekeket gyógyítanak az Egyesült Államokban és Kanadában” – mondta el Alan Hilowitz, a Mattel szóvivője. A különleges, kopasz babákat nem fogják boltokban árulni, kizárólag jótékony célra készülnek, és a gyárból egyenesen a kis betegek kezébe fognak kerülni.

A döntés annak a „Szép és Kopasz Barbie” néven futó mozgalomnak köszönhető, amelyről korábban mi is beszámoltunk. A kezdeményezők hónapokon át támogatókat gyűjtöttek, és már több mint 150 ezren lájkolták őket, ami úgy tűnik, a kezdetben elutasító játékgyártóra is hatással volt. Néhány hónapja a vállalat hivatalos levelében ugyanis arról tájékoztatta a csoportosulás vezetőjét, noha rengeteg kérés és javaslat érkezik hozzájuk, külső forrásból nem fogadnak el ötleteket.

Az elszánt csoportosulás, akiknek tagjai közül többen szűk családjukban tapasztalták a hajvesztés traumáját, úgy gondolták, hogy a kopasz babák segíthetnek a kis betegeknek elfogadni saját hajuk elvesztését. A játék mellé különböző kiegészítőket is tesznek a csomagolásba, például kendőket, kalapokat, hogy a gyerekek babázás közben is tapasztalhassák, hogy haj nélkül is lehetünk csinosak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top