Aktuális

Tízezrek adták fel a továbbtanulást

Idén legalább húszezerrel kevesebb az új jelentkező a felsőoktatásba az előzetes becslések szerint.

Tízezrek tűnhettek el a felsőoktatásbólLegalább húszezerrel kevesebben jelentkeztek idén a felsőoktatásba, mint tavaly, és ez optimista becslés, az eltűnt hallgatók száma a 35 ezret is elérheti – írja  a Népszabadság pénteken.

Míg tavaly 140 953-an, egy évvel azelőtt pedig 140 308-an jelentkeztek, idén 110-120 ezer diákra számítanak a szakemberek, akik név nélkül nyilatkoztak az újságnak. A hivatalos adatokat elvileg ma adja ki az Oktatási Hivatal.

A csökkenést természetesen a keretszámok visszavágására, a tandíjra vagy a röghözkötésre vezetik vissza. Hasonló változás történt a Bokros-csomag idején, amikor szintén megcsappant a jelentkezők érdeklődése, és ennek a folyamatnak pont a Fidesz vetett véget 1998-ban, amikor eltörölte  a tandíjat. A felsőoktatásba jelentkezők száma 2003–2004-ben volt a csúcson.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top