nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Káros a házasság előtti szex?!

Káros a házasság előtti szex?!

A frissen megalakult Magyar Családtudományi Társaság azt tartja megfelelőnek, ha nincs szex a házasság előtt, sőt együttélés sem. Soma különvéleménye.
Különvélemény
f Ajánlom

A hír: Káros jelenségnek tartja a házasság előtti szexuális kapcsolatokat, az élettársi kapcsolatokat és a nem heteroszexuális viszonyokat a pénteken megalakult Magyar Családtudományi Társaság. Mint a Népszabadság megírta, a társaság alapszabálya kimondja: „az erkölcsi értelemben definiált egészséges család az egy férfi és egy nő házasságán alapuló szeretetközösség (…), az esetleges gyermekeik, beleértve a fogadott és mostoha gyermekeket is. A házasságon kívül született gyermek és szülei is családot alkotnak, azonban az ilyen családok létrejötte elsősorban a közvetlen részvevők számára nagy teher, az ember méltósága és értéke miatt sem a szüleik, sem a gyermek nem ezt érdemlik.”

Káros a házasság előtti szex?!Soma véleménye: A Facebookról már másnap eljutott hozzám a hír, amely visszaküld minket a középkorba. De olyan erős indulatokat váltott ki belőlem, hogy még most sem akarom elhinni, hogy a XXI. század Európájában ezt bárki is komolyan gondolhatja. Most, hogy végre kezdünk individualizálódni és már nem „kommunizmus apu” vagy „bigott vallás-apu” mondja meg, mit kell tenni (éveken át az volt a szlogen, hogy „ne gondolkodj, ne kételkedj, majd mi megmondjuk neked, hogyan helyes, mit tehetsz, mit nem” – tanulságos ebben a témában Orwell 1984 című könyve). Most, hogy a szellemi terror kezdett megszűnni, lám, vannak, akik újra ebben látják az előrevivő utat. Pedig ez nem előrevisz, hanem visszahúz, nem is akárhogy.

Igen, az vitathatatlan, hogy a külső nyomás megszűnésével felvillanó szabadság igen nagy végleteket hozott a világba, beindult az „ereszd el a hajam” érzése. Pontosan annyira kezdett el tombolni a pornográfia, a promiszkuitás, a szexualitás eltárgyiasulása, amennyi elfojtás, hazugság, bűntudatgyártás rakódott rá az elmúlt évszázadok alatt.
Hatalmas energiák szabadulnak fel a jó szex által, és épp ez, a benne levő erő az, ami miatt félnek tőle, ami miatt annyi bűntudatot raktak rá, azzal szíjazták le – hiszen mennél szabadabb az ember, annál kevésbé manipulálható –, s amit most olyan végletesen próbál felszabadítani a mindenütt burjánzó szexualitás.

Hogy is lehetne a szexualitás a méltó helyén? Csak az egyik végletből billentünk a ló túlsó oldalára. De nem az a megoldás, hogy szűzen és önismeret nélkül összeálljanak egymással gyerekek, akik azt sem tudják, mi az, amire építenek. Összeáll két fiatal, szerelmesek (az átlagnál két év alatt elmúlik, mármint a klasszikus kémiai része), azt sem tudják, milyen együtt élni, ki a másik, de még magukat sem ismerik, és arra akarja buzdítani a fiatalokat ez a társaság, hogy így mondják ki egy életre az igent? Komolyan azt gondolják, hogy ezzel fognak kedvet hozni a házassághoz?! Lehet, hogy a nemi szervek terén sem illenek egymáshoz (igenis, számít a méret – főleg a hosszú távú kapcsolatban –, pontosan lehet tudni, kinek mi a kicsi és a nagy, de ezt már a Káma-szútra is taglalta), de az is lehet, hogy szenvedélyességben is nagyon eltérőek a felek. Házasság mellett dönteni úgy, hogy nem is éltem együtt az illetővel, erről még az őseink is tudták, hogy „lakva ismerszik meg az ember”.

Értem én, szűzen férjhez menni, megházasodni bizonyos szempontból leegyszerűsíti az ember életét. Legalábbis rövid távon. Nincs összehasonlítási alap, együtt fedezik fel a szexet, és bármilyen is a másik: ő lesz a legjobb, az egyetlen. És mivel az individualizálódás az egó működésének fölerősödését is magával hozta, ezért az „én vagyok a legjobb, az egyetlen” igen fontos az ébredező, szorongó gyermekembereknek. (A legutóbbi szó alatt azt értem, hogy lehet, hogy felnőtt korú az illető, de lelkileg gyermek szinten van: éretlen.) Csakhogy a lelket nem lehet becsapni, illetve annak ára van. Hosszú távon fizetnünk kell azért, ha hazudunk, és a legnagyobb árat akkor, ha magunknak hazudunk. Önmagunk becsapása testi és lelki megbetegedéshez vezet. Amikor elmúlik a szerelem (az a bizonyos sötét verem, amit Petőfi is emlegetett), és az együttélés alatt kiderül, ki is a másik, akkor döbbenünk meg: hogy is hihettük ezt el, hogy szűzen és együttélés nélkül szinte még gyermekfejjel optimális megházasodni. Ha én végiggondolom, kikbe voltam 18-20 évesen szerelmes, nos, nagyon örülök, hogy egyik sem lett a férjem. Ahogy annak is örülök, hogy sok-sok szerető után találtam meg a társamat, és hogy volt összehasonlítási alapom arra, hogy tudjam: igen, ő a párom! (Csak megjegyzem: akiknél nemiszerv-méretben nincs passzent, azok nem egymás felei.) Nem tudom, miféle „tudomány” az, ami az önismeret elől való megfutamodásra készteti a fiatalokat, és egyáltalán, mi alapján merik magukat „családtudományi” társaságnak nevezni, de egy biztos: akik ezt elhiszik, félnek. Ugyanis csak az manipulálható, aki fél.

Hipokriták, azaz képmutatók, álszentek mindig voltak, vannak, és biztos, hogy egy ideig még lesznek is. Hogy kik azok, akik ennek a kitalálói közül ezt élik is, és mélyen így is gondolják, nyilván nem fogjuk megtudni. Vajon ki az a társaságból, aki ha most 18-20 éves lenne, saját magának azt kívánná, hogy szűzen és együttélés nélkül válassza ki a társát? Egyáltalán van ilyen? Ha igen, azt megvizsgálnám pszichológiailag, hogy mért fél ennyire a csalódástól, mennyire szerette feltétel nélkül az anyja, apja, mért nem érzi eléggé erősnek és autonómnak magát, hogy eldöntse, ő mit akar, neki mi a legjobb? Miért van szüksége arra, hogy mások irányítsák, és miért fél a tapasztalatoktól vagy az esetleges összehasonlítástól, amikor tudjuk, hogy mindannyiónkból csak egy van?
Valóban szélsőséges időket élünk sok szempontból, de az arany közép megtalálásában nem a másik szélsőség segít, hanem a bátor és éber önismeret és az arra törekvés.

Azt gondolom, hogy a XXI. században akkor lesz kedvük a fiataloknak házasodni, ha más alapokra helyezzük a házasságot. Véleményem szerint egy optimális párkapcsolatban elengedhetetlen az elköteleződés mellett az autonómia, vagyis az, hogy stabil, önálló, felnőtt emberek legyünk, akik tiszteletben tartják a másik autonómiáját is. Amíg a másiktól függünk, amíg úgy érezzük, hogy jogot formálhatunk a társunk szabadidejére, gondolataira, testére, érzéseire, amíg a kapcsolatok elszámoltatásra, elvárásokra, és nem feltétel nélküli szeretetre épülnek, addig csak színjáték az egész. Ehhez persze el kell jutnunk oda, hogy elhiggyük, hogy mi magunk ELÉG JÓK vagyunk, elég szerethetőek. Rettentően sok a sérült ember; a lelki wellnesseimen azt tapasztalom, hogy felnőtt emberek tetemes százaléka még mindig ott tart, hogy azon vekeng, hogy az anyja vagy apja nem úgy szerette, ahogy szerinte szeretniük kellett volna. Rengetegen haragszanak a szüleikre. Innentől a párkapcsolatukban is ezt fogják kivetíteni a másikra. Úgyhogy én bevinném a középiskolai tanulmányok közé a belső munkát, hogy segítsem a fiatalokban feldolgozni a gyerekkori sérelmeiket. Hiszen amíg ezt nem rakják a helyére, a jelenben sem tudnak lenni. Bevinném az iskolákba a családállítás elemeit (különösen a szülők előtt való meghajlás rituáléját), megtaníttatnám nekik az alapvető emberi játszmákat, hogy felismerjék és kikerülhessék azokat, és az erőszakmentes kommunikációt. Tanítanám őket a minőségi szexualitásra (az áprilisban megjelenő Tiszta szex című könyvemmel ezt is fogom tenni), és igen, meditációt is tanítanék, hogy minél inkább képesek legyenek az emberek meghallani a belső hangot, hogy felnőhessenek, és ne mástól várják azt, hogy majd megmondják nekik, mi kell, mi jó. Ez persze nem érdeke a hatalomnak.
Úgyhogy megint csak annyit tudok mondani: ÉBRESZTŐ!!

Megosztás Facebookon